"Testőrömbe" szeretve

Beszélgessünk

NAGYON FONTOS, HOGY EZEK VELEM NEM TÖRTÉNTEK MEG. HÁLÁS VAGYOK ÉRTE! ÉS REMÉLEM NEM IS FOG!  SZÓVAL NEM IGAZ TÖRTÉNET EZ AZ EGÉSZ! BÁR EZT SZERINTEM TUDTÁTOK.💕✨

Lexi szemszöge:

Amiután végig énekeltem a számot, amivel minden dühöm kiadtam elkezdtem szépen lassan lemenni a lépcsőn.
Mikor leértem, láttam, hogy Thomas és Dylan ül a kanapén és beszélgetnek.
De nem tudtam, hogy miről.

-Uhmm... -próbáltam jelezni, hogy itt vagyok.
-Uh... -morogta Thomas és odasietett hozzám, felkapott és odavitt Dylanhez.
-Beszélgessünk! -mondta Dylan nehézkesen.
-Miről? -kérdeztem értetlenül.
-Hallottuk. -szólalt meg Thomas.
-Mit? -próbáltam úgy csinálni, mintha nem tudnám miről beszél.
-Dylan mesélte, hogy még ő sem tudja, hogy mégis mi történt. Nem vagyok biztos benne, hogy megerőszakoltak, vagy olyanokat mondott neked a fiú.
-Fiúk. -szólaltam meg.
-Akkor csak... -kérdezte Dylan.
-Nem... Engem... -csordultak ki a könnycseppek a szememből.
-Hé... Itt biztonságban vagy. Csak mondd nekünk el, hogy mi történt. Nyugodj meg egy picit... Gyere idee. -mosolygott Thomas és megölelt. A könnycseppeket letörölte és egy puszit nyomott az arcomra.

-2 fiú... Behurcolt egy régi aluljáróba... Senki nem járt ott szerintem már évek óta. Engem meg... Megerőszakoltak... -elsírtam magam. Csak a szüleim és a bátyám tudott róla. Még Dylan sem tudta...

-Héj... Lex... Nyugi. Biztonságban vagy.
-újra megölelt, de mostmár sokkal erősebben és éreztem, hogy neki is kijöttek a könnycseppek a szeméből.

-Lex... Nekem ezt miért nem mondtad?  -kérdezte Dyl nyugodtan.

-Én... Nem akartalak ezzel fárasztani. Csak a családom tud erről. De a tetteseket még mindig nem találták meg...

-Hány éve volt? -kérdezte Thomas.

-Egy...

Sziasztok! Tudom rövid lett, de mostánában nincs sok időm. Sajnálom!