Vágytam Rád (+18)

Part 7

Felix gondosan zárta be maga után az ajtót és bár nem tartottam helyesnek , hogy az apját egyedül hagyja , ő valamiért ragaszkodott ahhoz , hogy elkísérjen haza. Valószínű  nem is kel fel még egy ideig. Egymás mellett , lassan haladtunk. Egészen ráérősre vette a figurát, tetszett. 

Fekete pólóját néha testemhez simította a szembeszél. Ekkor mindig végignézett rajtam. A pillantását elkapva kulcsoltam össze magam előtt karjaimat. Gyakran takarom el magam így. Afféle védekezés a méregető szempárok ellen. Sokan mondták már , hogy büszke lehetnék az alakomra , de mikor minden férfi végigmér , ahogy elsétálok mellette..inkább érzek félelmet , mint büszkeséget néha. Persze belőlem is kitörhet az egoista állat. 

-Hé, semmi baj. - Szaladt ki a száján hirtelen majd fejét elkapva egyenesen előre, az útra nézett, mintha nem látta volna még ezt a jól ismert utcát.
-Hm? - Értetlenkedtem, mert nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mire is véljem nyugtatását.
-A karod Rae. Ne tedd oda. Azt hitted nem vettem még észre? - Mondta felháborodva. Mostanában ingerültebb.
-Én csak..öh. - Nem volt könnyű értelmes választ adni, mikor annyi gondolat cikázott a fejemben.
-Rae, velem vagy. Nem bántalak.
Válasz nélkül hagytam, ami miatt hirtelen kínos csend keletkezett. Monoton lépteinken kívül semmit nem lehetett hallani. Néha Felix belerúgott egy kavicsba és addig rúgdosta maga előtt míg pár koppanással nem gurult el olyan messze tőle, hogy pont ne érje el. Szokatlan volt Felixtől kedves szavakat hallani. Azt hittem már vége a kapcsolatunk azon részének, hogy kedvesebb a megszokottnál és megvéd. Ezek szerint mégsincs vége bár nem is igazán tudom hova tenni. Azt gondoltam már csak játék vagyok neki. Bár lehet az vagyok és az is maradok,de a remény hal meg utóljára. Túl régóta reménykedem? Igen. Megéri? Nem biztos. Nem szeretek könnyen feladni bármit és ,ha feladnám a Felixhez fűzött reményeimet az nem is én lennék. De amiben a legjobban reménykedem szinte lehetetlennek tűnik. Ugyanis szeretném hallani , ahogy azt mondja szeret. Engem. Nem néz rá másra és csak én vagyok neki. Nincs se Luna , se bárki más. Csak én , csak mi. Ketten.

-Megfelel? - Kérdezte , de úgy elmerültem a saját gondolataimban, hogy fogalmam sem volt miről beszél egyáltalán. Elpirultam.
-Mi? 
-Hol jársz Rae? - Nevetett fel őszintén.
-Öhm. - Miért nem tudja semmi értelmes elhagyni a számat mikor zavarban vagyok? Miért vagyok zavarban?
-Szóval, ha már nem figyelsz rám mikor kéne, megkérdezem mégegyszer. Mit szólnál ahhoz, ha este felhívnálak? Megfelel? - Tette fel újra a kérdést, ezúttal pedig hallottam is.
-Persze. - Fogtam rövidre. Nem is tudom mikor volt, hogy utóljára felhívott. Vajon mit akarhat? Telefonszex? Nem lepne meg. De remélem ennél azért komolyabb. Egyszerre ílyeszt meg és vagyok boldog is a hírtől, miszerint fel akar hívni este. Titkon remélem, hogy nem azt akarja közölni, hogy Lunat, az exét hiányolja vagy esetleg nem lépett túl rajta. Kinézem belőle? Igen. Lenne rá esély? Elég valószínű. Fájna? Igen. Fájt az előző alkalommal? Mocskosul. Túlgondolom a dolgokat? Mindig.

Az ember nem mindig tanul a hibáiból. A kapcsolatunk elején minden rendben volt aztán..kiderült, hogy Luna fontosabb neki. Nem tette magát túl rajta. Azt hittem a múlté és az övé lehetek úgy igazán, de..játék voltam és vagyok. Miért volt ő jobb nálam? Mi nincs meg bennem, ami benne igen? Ilyesmi gondolatokkal sétáltam mellette és bár tudtam, hogy köztünk már nem lehet több, mint játszadozás..sok reményt fűztem ehhez az esti híváshoz. Túl sokat is.

-Megérkeztünk kislány. - Szólt, mert látta, hogy ismét elmerengtem.
-Igen...Akkor este?
-Ja, de ne félj. Semmi komoly. - Kacsintott rám huncut mosolya mellett és úgy szerettem volna képenvágni. Semmi komoly mi? Oké, mit is hittem, hogy majd szerelmet vall? Sose fog megtörténni. Engedd el Rae (nyugtattam magam). Egy gyors ölelés után sietve léptem be a házba és látni sem akartam. Szétmarcangol belülről a tudat, hogy soha nem lesz az enyém és talán nem is volt. Idegesít, amit érzek, de nem múlik.