Két élet

Furcsa rosszullét vol. 2

Miután sikeres pótvizsgát tett, folytatódhatott a nyári gyakorlata. Aznap szerda éjjel volt, szokásához híven ismét későn ért haza. A szülei már aludtak, kivételesen anyja is otthon volt. Csendben lopódzott fel a szobájába, de amikor kinyitotta az ajtót, lába a földbe gyökerezett attól, amit odabent látott: egy talpig hófehérbe öltözött, csodaszép szőke nő állt az ablaka mellett.

- Ki maga? Hogy került ide? Ez csak egy álom? –kérdezte ijedten

- Ez nem álom, drága Endien. Valóban itt állok előtted. - az alakot olyan fényesség vette körül, mely szinte  elvakította a fiút.

-Megint valamiféle rohamom van.

-Nincs semmilyen betegséged Endien! Éppen nyiladozik az elméd, az ezzel járó folyamatok pedig sokkolják a földi tested. Türelmesnek kell lenned magaddal és a porhüvelyeddel is.

-Fogalmam sincs, hogy miket hord itt össze. A nevem Lucas Mointein. Nem vagyok semmiféle Endien.

-Tudom, hogy itt valóban Lucas Montein vagy. Van azonban egy másik életed, ahol én azt a nevet adtam neked.

- Miről beszél?

- Egy másik világról mesélek neked, melyben te a bátor Endien herceg vagy, akit lányommal, Szirilla hercegnővel és két védelmezőjükkel együtt nagy feladatok elvégzésére küldtem ide.

-Miféle feladatok?

-Azért vagytok itt, hogy felébresszétek népünket évezredes álmukból, megmentsétek ezt a bolygót a pusztulásától, majd visszatérjenek abba a magasabb rendű létbe, ahova mindig is tartoztatok.

- Mondhatom, ez egy nagyon szép történet.

-Ez nem egy történet, hanem a múltad és a jövőd. Gyere velem és megmutatom!

Kezét a fiú felé nyújtotta, majd mikor ujjaik egymáshoz értek, még erősebb fény támadt. Egy pillanattal később már egy idegen helyen álltak, egy csodás bálterem közepén. Lucas fejét kapkodva  nézte a vidáman táncoló fiatalokat és a furcsa hangszereken játszó zenészeket. Ebben a percben meglátta saját magát ékes karddal az oldalán és csillogó aranykoronával a fején.

-Az ott én vagyok?

-Igen. Indulj az ellenkező irányba, ha meg akarod találni azt akit keres!

A fiú elindult hát a hatalmas oszlopok között. Amikor egy magas lépcsősor aljához ért, felpillantva meglátott egy fiatal lányt, kinek aranyszínű haja lágyan lobogott az esti szélben. Hosszú, fényes báli ruhát viselt és valamiféle furcsa nyelven egy rövidke dalt énekelt. Hangja csengett, mint ezernyi apró csengettyű. Mosolyogva nézett a fiú szemébe, amitől Luc szíve hatalmasat dobbant. 

-Már vártalak kedvesem! - szólalt meg a lány, a látomás pedig véget ért. A fiú fejébe ismét iszonyú fájdalom hasított, és Luc már kint állt a házuk előtt a szakadó esőben. Félig vakon botorkált be az ajtón. Szülei pizsamában teáznak az asztalnál.

-Fiam! Mit csináltál ilyenkor kint egy szál alsóban? - kérdeztem anyja komoran

Ő azonban semmit sem válaszolt, csak üveges tekintettel meredt szüleire, akiknek ekkor vált világossá, hogy megint rosszul van. Szinte rögtön ezután el is ájult. Apja azonnal rohant a telefonhoz, anyja pedig hozzá rohanva az életjeleit kutatta. Miközben kitörni készülő zokogás mellett fia szívverését vizsgálta, Lucasnak egy furcsa alakzat jelent meg a mellkasán, egy vörösen ragyogó motívum. Mikor férje a telefonnal a kezében  visszaért hozzájuk, a jelnek már nyoma sem maradt. Késő éjjel volt, mindketten rettegve várták a mentőt. A furcsa dolgot pattanásig feszült idegei játékának tulajdonította.

Habár Bren aznap éjjel korán aludni tért, az éjszaka mégsem hozott számára pihenést. Ismeretlen helyeken járt, a világ forgott körülötte és úgy érezte, mint ha egy idegen erő tudatának mélyebbnél-mélyebb részei felé húzná. Váratlanul egy sötét folyosón találta magát, melynek végén halvány fény derengett, így hát elindult abba az irányba. Az út végén váratlanul nem mással találkozott össze, mint Lucassal. Elszállásai alkalmával ez volt az első eset, hogy olyan személy jelent meg a látomásában, akit valóban ismert. 

-Hogy kerülsz te ide? - kérdezte bizonytalanul.

-Rosszul vagyok! Nagyon rosszul! Segíts! - felelte nyöszörögve a fiú, Brenda pedig azonnal felébredt. Pizsamája verejtékben úszott, feje pedig iszonyatosan zúgott. Az utcáról furcsa villódzó fény szűrődött be, mely rögtön észhez térítette. Pontosan tudta, hogy egy mentőautó áll előttük.

-Újra rosszul lett!

Nem törődve az esővel, kirohant az utcára. Mivel szülei is felébredtek a sziréna hangjára, így ők is gyermekük után indultak. A fúnak éppen akkor állt meg a szíve. A mentősök azonnal letették a hordágyat és ott az út közepén nekiálltak az újraélesztéshez. A Mointein házaspár természetesen teljesen ki volt borulva. Próbált odajutni a fiúhoz, de apja visszatartotta.  Ő azonban senkivel és semmivel nem törődve kirántotta karját az apja kezéből, majd a fiúhoz rohant, kinek az újraélesztő tappancsok már mind a mellkasára voltak ragasztva. Kétségbeesetten fogta meg Lucas ijesztően hideg kezét.

-Megindult a szívműködés, nincs szükség a defibrillátorra! - kiáltotta az orvos. Elnézést kislány, de sietnünk kell.

A mentő ajtaja becsapódott, a fiút pedig beszállították a kórházba. Abban a pillanatban, hogy Brenda megérintette, a szívműködés újra indult. A két dolog közötti összefüggést akkor, ott senki sem vette észre, még a lány sem.