Két élet

Furcsa rosszullét vol. 1

Teltek és egyre csak teltek a hetek, míg végül eljött Lucas kórházi gyakorlatának a vége, ezzel pedig kezdetét vette a vizsgaidőszak. Az utolsó próbatétel reggelén, mint mindig, gyorsan felkelt, két falatot lenyelt majd elindult az egyetemre. Aznap egy száz kérdésből álló tesztet írtak. Kikapták a papírt, az óra elindult, ők pedig mindannyian dolgozni kezdtek. Még alig írt pár mondatot, amikor erős fejfájás tört rá, de olyan hirtelen, hogy összerezzent és nagyot szisszenve a fejéhez kapott. A tanár és a környékén ülők is mind rápillantottak, de mivel egy fejrázás után folytatta a munkáját, nem nagyon törődtek vele. Pillanatokkal később azonban olyan hangos sípolást vélt hallani, hogy képtelen volt bármi másra koncentrálni. A fájdalom is villámgyorsan visszatért, azt hitte, hogy azonnal elájul. A professzorasszony a nevén szólította:

- Mr. Mointein! Jól érzi magát?

A fiú mindebből már semmit sem hallott, csak fájdalmasan meredt a papírjára. Csak akkor pattant fel helyéről, amikor látta, hogy orrából vér cseppen a lapra. Feltápászkodott és elnézést hebegve elindult a kijárat felé, de pár lépéssel később elvesztette az eszméletét. Azonnal hívták a mentőket. A vérnyomása az egekben volt, a szíve szinte zakatolt. Mivel jó ideig nem sikerült magához téríteni, így az orvosok először stressz okozta agyvérzésre gyanakodtak. A későbbi vizsgálatok szerencsére kizárták ennek lehetőségét, azonban semmi konkrét magyarázatot nem tudtak adni a rosszullétére. Mást nem tudván tenni, pár napra benntartották pihenni, hátha tényleg csak a sok tanulás és a vizsgákkal járó idegeskedés miatt emelkedett meg ilyen drasztikusan a vérnyomása. Bren édesanyjától hallotta a furcsa esetet, így másnap iskola után félretéve az aznapi közös tanulást, egy nagy tálca sütivel felpakolva indult el beteglátogatóba. A fiú ébren volt, éppen olvasott, amikor halkan bekopogtatott a kórterem ajtaján.

-Jó napot kedves beteg! Hogy tetszik lenn? Mond csak, milyen érzés, amikor az orvost ápolják?

-Borzasztó. Főleg, mert nem tudják, hogy mi a bajom. - válaszolt tettetett vidámsággal. Anyukád küldött nekem valami kis hideg élelmet?

-Persze. Tessék. Fincsi süti. - Valójában ő sütötte, de az adott pillanatban ennek nem volt jelentősége. Órákat beszélgettek, főként Brenda középiskolájáról, új és régi barátokról, a kórházi ellátásról és a regényről. Egyszerű dolgokról csevegtek, de mindketten örültek, hogy újra láthatják egymást. Váratlanul újabb kopogás hallatszott, Lucas egyetemista barátai is beugrottak. Bren pedig, mivel nem akart zavarni, gyorsan elbúcsúzott és már indult is kifelé, a fiúnak csak annyi ideje maradt, hogy egy gyors köszönömöt kiáltson utána.

-Ki volt ez? –kérdezte egyik barátja.

-A szomszédom. Hozott sütit.

-Nagyon csinos.

Lucas erre nem mondott semmit.

Két nappal később kiengedték a kórházból és megígértették vele, hogy a lehető legtöbbet pihen és ha lehet, akkor valamivel kevesebben tanul. Erre ő csak mosolygott, mivel erős kételyei voltak afelől, hogy valóban a kimerültség lett volna a baja.