Tsubaki x Reader (Servamp)

502 15 2
                                    

Variasann kérésére:3 jó olvasást^^

*Reader-chan szemszöge*

Boltból haza fele menet jutott eszembe hogy nekem mára nem is kellett volna vennem semmit hiszen a szomszéd lakásba beköltözött egy fiatal fiú és meghívott ebédelni. Komolyan mondom ilyen szerencsétlen is én lehetek hiszen már 10 óra és én sehogy se állok. Rohantam hazáig majd elpakolva a dolgokat hiszen akkor jó lesz vacsorára vagy holnap ebédre siettem a fürdőbe. Kádba vizet engedtem majd ruháim ledobva ültem a meleg vízbe. Gyors rendbe tettem magam mindenhol még a hajamat is megmostam mikor 11-et ütött az óra.

-Nem hiszem el egyszer hív át egy jó pasi és még csak időben el sem tudok készülődni.

Ezek után sietve szárítottam meg a hajam kaptam fel egy szolid nyári ruhát. Hajamat vállaimra engedtem nem vacakolok vele többet. Feldobtam egy kis sminket és el sem hiszem hogy időben készen lettem. Felvettem egy fekete magasarkút. Ajtót bezárva sétáltam át a kertben lévő kis járdán egyenesen a fiú ajtajához. Azt hiszem kettőt csöngettem és már nyílt is az ajtó. A látvány elképesztő volt amúgy is jól nézett ki de így kiöltözve még jobban.

-Nem jössz be? ~ lengette meg kezeit előttem.

-De persze ~ ráztam meg kicsit fejem és egyenesen a konyhába mentem. Ahol már meg volt terítve. Hát igazán kitett magaért.

Kihúzva a széket ültetet le magával szembe majd hozta is az ebédet ami mennyei volt. Nem tudom hogy ilyen jól főz vagy esetleg rendelte de nem is érdekel.

-Egy kis bort?

-Hát nem is tudom. ~ gondolkodtam el hiszen nem igazán bírom az alkoholt-Jó talán egy kicsi belefér

-Remek!

Bontotta fel az üveget viszont egy pohárnál nem álltunk meg. Egyre többet ittam és már azt vettem észre hogy az ajkai az enyémeken vannak és elég hevesen mozgatja.

-Tudom hogy tetszem neked [Név] ! Láttam ahogy néztél engem mikor ide költöztem és épp kielégítettem magam ~ húzott a nappaliba majd egy újabb csókba invitált amit persze most viszonoztam ugyan olyan hévvel mint ahogy ő csókolt elsőnek.

Anime OneshotTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang