Miya x OC (SK8) +18

852 33 7
                                    

jasumi-senpai  kérésére:3

*Jasu Shizume szemszöge*

Ahogy vártam barátomat fekete hajamba bele kapott a szél. Szoknyámat is lassan lecserélem hiszen hűvösebb idők lesznek. Szeptember vége van az első vizsgákon már túl vagyunk hamarosan jön az őszi szünet.

-Shizume itt vagyok! ~ szaladt ki barátom gördeszkájával a hóna alatt

-Mehetünk vagy még kicsit a barátaiddal maradsz? ~ néztem az utca túloldalára ahol Reki várta most éppen egyedül biztos a másik boltba ment időközben

-Más terveim vannak ~ simított arcomra majd végig derekamon majd lejjebb ahol fenekembe markolt - mindjárt jövök

Futott az utca másik oldalára ahol beszélgetni kezdett én meg vörös arccal meredtem magam elé. Igaz nem az első alkalmunk de még mindig zavarba hoz vele. Annyira elmerültem hogy már csak azt vettem észre hogy húzni kezd.

-Hova megyünk?

-Sehova ! ~ felnéztem és az iskolába húzott egyenesen a tanterembe ahol tanul - a tanároknak ma értekezlete van így 6-ig nyitva van az iskola ~ csukta be az ajtót majd ajkaimnak esve térdhajlatomba nyúlva dobott fel az asztalra.

-Megláthatnak ~ gombolta ki ingem és vette le melltartóm így felfedve melleim amit csókolni kezdett

-Nem fognak bízz bennem ! ~ csókolt egyre lejjebb majd lábaim szétfeszítve hajolt nőiességemhez szerencse hogy ma nem vettem harisnyát majd nyelvével körözni kezdett bejáratomnál. -Ne haragudj de nem bírom tovább olyan rég csináltuk már !

Lehúzta nadrágját alsójával együtt majd lassan hatolt belém miközben eldöntött az asztalon és mellemre markolt. Hangosan felnyögtem mikor éreztem hogy teljes mérete bennem van és mozogni kezdett.

-Gyönyörű vagy ~ kulcsolta össze egyik kezünk még másikkal derekamat markolta. Nyögéseim egyre hangosabbak lettek főleg mikor érzékeny pontom eltalálta és pont ekkor kopogtak.

-Van bent valaki? Hangokat hallottam

Nem válaszolva mozgott tovább de most ismét megcsókolva hogy hangomat elnyomja de hála istennek távolodó lépéseket hallottam.

-Mondtam hogy lebukunk idióta ~ futott át rajtam a gyönyör majd remegve elélveztem kihúzódva anyagját combomra eresztette.

-Te voltál túl hangos ~ öltözött vissza majd nekem is segített - mert élveztem!

Fogtam meg kezét miután teljesen felöltöztünk mindketten majd kinyitva az ajtót távoztunk az biztos ezek után csak otthon nyúlhat hozzám!

Anime OneshotWaar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu