𝐓𝐡𝐞 𝐎𝐟𝐟𝐢𝐜𝐞𝐫 (𝐉𝐮𝐧𝐠𝐤𝐨𝐨𝐤 𝐅𝐅.)

𝟔. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

_________

❝ 𝙼𝚒𝚗é𝚕 𝚝á𝚟𝚘𝚕𝚊𝚋𝚋 𝚟𝚊𝚐𝚢𝚞𝚗𝚔 𝚊𝚣 𝚘𝚝𝚝𝚑𝚘𝚗𝚞𝚗𝚔𝚝ó𝚕, 𝚊𝚗𝚗á𝚕 𝚝ö𝚋𝚋𝚎𝚝 𝚐𝚘𝚗𝚍𝚘𝚕𝚞𝚗𝚔 𝚛á. 𝙰 𝚗𝚊𝚙 𝚖𝚎𝚕𝚎𝚐é𝚛𝚎 𝚜𝚎𝚖 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛 𝚎𝚖𝚕é𝚔𝚎𝚣ü𝚗𝚔, 𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚊𝚣 é𝚙𝚙𝚎𝚗 𝚜ü𝚝, 𝚑𝚊𝚗𝚎𝚖 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛, 𝚑𝚊 𝚗𝚊𝚐𝚢 𝚜ö𝚝é𝚝 𝚏𝚎𝚕𝚑ő𝚔 𝚓á𝚛𝚗𝚊𝚔 𝚏𝚎𝚕𝚎𝚝𝚝ü𝚗𝚔.❞

_________

- Mi tarthat neki ilyen sokáig?- mérgelődik Haneul ki azóta is kénytelen volt a kocsiban várni.

Egyszerűen nem tudta követni a férfi észjárását. Csak néhány órája találkoztak mégis az, hogy a dolgok váratlan fordulatot vettek és most gyakorlatilag a férfihez van láncolva kifejezetten dühítette a lányt. Biztos volt benne, hogy a tetovált férfi mellett jobb helye lenne hiszen ő sokkal nyugodtabbnak és lágyabbnak tűnt külseje ellenére is mint Jungkook ki mást se tett csak bántotta szavaival Haneult.

Hiányzott neki a melegség és a biztonságérzet, melyet családja nyújtott. Nem telt el úgy perc, hogy ne gondolt volna rájuk vagy hollétükre.
Felidézve a régi napokat minden apróság mely korábban akár bosszantotta is a lányt most hiányzott. Még az anyja kényszeres fotó készítési mániája is mely a legtöbbször az idegeire ment most mindennél jobban hiányzott neki.

- Teljesen egyedül maradtam...- döntötte fejét sóhajtva a párás üvegnek azonban tekintete ekkor megakadt egy siető egyenruháson ki egy hordágyat tolt maga előtt.

Kíváncsian figyelte a fekete vászonnal fedett kocsit azonban meglátva a kart mely kikandikált alóla, automatikusan elkapta róla tekintetét.

Egy holttest... szóval e-miatt nem akarta Jungkook, hogy vele menjen...

Idegesen nyúlt a kilincsre, próbálta feltépni a jármű ajtaját de az meg se mozdult. Lélegzete egyre szaporább a gondolatra, hogy talán a holttest a szüleihez vagy nővéréhez tartozik míg a végén már teli erőből üti az üveget ezzel magára vonva a helyszínelők figyelmét is.

- Neked meg mi bajod van?- ül mellé Jungkook azonban ahogy Haneul a kilincsre nyúlt újra aktiválta a jármű zárját.

- Engedj ki, tudnom kell....

- Nyugodj meg, nem a nővéred és nem is szüleid.

- Honnan tudod ezt olyan biztosra?

- Nem stimmel a koruk, nem ők azok szóval nyugodj meg mielőtt kárt teszel a kocsimban.- mondta érzelem mentesen mire a lány csak bólintott majd kerülve a szemkontaktust az ablak felé fordult.

- Most hova megyünk?

- Haza. Amíg nem végeznek a teljes helyszíneléssel nem tudunk mit tenni.

- Nem érzed néha túl nagy tehernek a munkád?- szaladt ki a lányból mielőtt átgondolhatta volna, mire a szája elé kapta kezét.- Ne is foglalkozz velem.

- Ezen még sosem gondolkoztam el de mégha nehéz is nem hiszem, hogy tudnék mást csinálni. A holtak is megérdemlik, hogy tisztázzák a nevük és békében nyugodhassanak.- mondta miközben kikanyarodott az utcából azonban nem tudta nem észrevenni a lány megilletődött arckifejezését.

- Mi az? Más válaszra számítottál?

- Azt gondoltam te inkább támaszkodsz a logikára mint az érzelmekre de most egyáltalán nem
úgy tűnt, hogy így lenne.