Köszönöm (Rin Matsuoka x reader)

Part 2

Pár nappal később

-Figyelj Gou-chan...
-Ma is elmehetek veled a fiúkhoz? -kérdeztem miközben a padunkat néztem.
-Igen persze.
-Okés.

Délután

-Halihó srácok! -köszönt Gou-chan. A fiúk is egyaránt. Haru viszont bele ugrott a medencébe és eggyé vált a vízzel.
Rin nekem írta meg először ma reggel, hogy megint késni fog, de most nem olyan sokat. Nagyon vártam már őt.
Most nem versenyeztek a fiúk csak pihentek. Beszélgettek, én meg a telomat bámultam hátha Rin ír valamit. Egyszercsak odajött hozzám Gou-chan.
-Hé {Név}-chan, mért nezéd a telódat állandóan? Múltkor még hozzá se nyúltál.
-Ömm...nem fontos csak Rin bejelölt még akkor és este beszélgettünk egy kicsit, és ma írta nekem, hogy megint késni fog. Azért nézem hátha valami fontosat ír.
-Értem, akkor jó. -sarkon fordult és elment a fiúkhoz, mintha nem örülne neki.
Ezután a gondolatom után be is toppant Rin.
-Megjötteem, bocs, hogy megint késtem csak tudjátok nehéz kapitánynak lenni. -elmondta és egyből felém fordult.
-Szia {Név}-chan.-kipirult picit.
-Sz-szia Rin. -és én is.
Odajött hozzám és megölelt gyengéden. Nemtudtam mit csináljak, full vörös fejjel visszaöleltem. Ezt a tökéletes pillanatot félbeszakította Gou-chan.
-Na srácok ma nem versenyzünk szóval aki akar az edzhet, itt vagyok és {Név}-chan is segít. Aki nem akar az pihenjen a padokon. -Rinnel elengedtük egymást. Oda sétált a padhoz, én pedig követtem őt. Rin volt a szélén, én mellette, mellettem meg Makoto. Nagisa és Rei edzeni akartak, főleg Rei. Gou-chan segített nekik. Haru még mindig a medence másik felében volt. Eközben Makoto és Rin beszélgettek arról az élményekről mikor egy általánosban jártak. Én meg ott közepén hallgattam őket. Mikor vicces dologról beszéltek én is nevettem. Mikor szomorú akkor együtt éreztem. Kb 20 percig beszélgettek aztán Makoto csatlakozott Haruhoz. Rinnel kettesben voltam megint. Nagyon dobogott a szívem.
-Tudod {Név}-chan arra gondoltam, hogy lehet bemutatlak a csapatomnak. Csak ha szeretnéd.
-Ömm...hát nemtudom. Lehet?
-Persze, ők is biztos örülnek majd neked. A menedzserünkkel nem jövünk ki olyan jól. Mert ő ilyen nem is tudom elmagyarázni, furcsa és magának való típus. De te kedves, aranyos és szép is vagy. -olyan szinten kipirultam, hogy el sem lehet mondani.
-Hát...jó..a te kedvedért elmegyek.
-Rendben. Akkor majd holnap, ha neked jó.
-Igen jó lesz.
-Rendi. Meséljek neked róluk?
-Aha, szívesen meghallgatom.
-Jólvan. -elmosolyodott és belekezdett. Egész sokáig mesélt, de nembaj, el tudtam volna hallgatni egész nap is.
Mikor befejezte csend lett.

-Hé {Név}-chan. -megszakította a kínos csendet.
-Igen? -lassan belenéztem a szemébe.
-Tudod...én...szeretnélek ma... -paradicsom pofival nyögte ki. -...elhívni egy randira. -meglepődve válaszoltam.
-O-h tényleg?
-I-igen.
-Na és hová mennénk? -csillantak fel szemeim.
-Öm... van itt a közelben egy park. Ott?
-Nekem jó lesz. -mosolyogtam rá. Ő is.
-Akkor meg mondom Gou-channak, hogy ma veled leszek. -álltam volna fel de Rin megfogta a karom.
-Várj...
-M-mért?
-Nem szeretném ha Gou tudna róla. -vissza ültem mellé.
-De miért? -fogtam meg a kezét amivel az előbb a karomat húzta.
-Mert... Gou azt hiszi én öltem meg apánkat és valószínűleg nem tetszik neki, hogy a közeledben vagyok.
-M-mi? -lesokkolodtam.
-Nem én voltam. Apa autóbalesetben halt meg. Még 5 éve mikor ment volna reggel dolgozni begyógyszerezte magát. Legalábbis én azt gondolom. Előtte még elmentem venni gyógyszereket mert akkor ő beteg volt. Mikor hazaértem oda tettem a konyhapultra. Egy zacskóban volt. Azt viszont nem tudtam, hogy apánál is vannak, de azokat nem arra akarta volna használni, hogy meggyógyuljon. Mikor elmentem kezet mosni a fürdőbe apa a szobából kisétált a konyhába és eldobta azokat a gyógyszerek amiket én vettem. Volt nála ugyanolyan zacskó ugyan azzal a gyógyszerrel. Vagyis ugyanúgy néz ki de annak más a hatása. Letette azt a zacskót az eldobott zacskó helyére. Mire vissza értem, hogy be adjam neki őket, elkezdett szédülni és összesett. Az utolsó pillanatban még elkaptam a karját. Lefektettem az ágyra és ápoltam őt. Mikor már jobban volt odavittem neki a gyógyszereket. Azt mondta, hogy majd ő beveszi a kocsiban, mert már így is késésben van. Rábólintottam. Segítettem neki elkészülni. Mikor odaért a kocsihoz kezébe nyomtam a gyógyszereket. Bevette őket és elindult. Visszamentem a lakásba. Egyedül voltam mert Gou a barátnőinél volt. Pár óra múlva bekapcsoltam a TV-t és mondták, hogy egy autóbaleset történt. Néztem tovább és mutatták a személyt és apánk volt. Nemtudtam mit csináljak. Mikor Gou hazajött elmondtam neki mindent.

-Te voltál...-mondta komoly hangon Gou.
-Mi? Honnan veszed? Hogy gondolhatsz ilyet!? -kiabáltam vele. -Nem én tettem!
-Akkor sem hiszek neked...-sarkon fordult és elment.

Mindketten rengeteg időt töltöttünk apánkal. Én sokat szivattam őt, de mindig nevetett rajta. Gounak nem tetszett. Mikor anya egyik nap elment mert apával nagyon össze vesztek valamin, apa szomorú volt. Mikor megtudtuk, hogy megkéselték és meghalt, apa rendkívül maga alatt volt. Innentől kezdve rosszabbodott az állapota, és már gyógyszereket kellett neki szedni.

Azóta kettesben élünk. De nem nagyon szólunk egymáshoz csak ha muszáj. Viszont a suliban vagy máshol előadjuk a jó testvéreket. Erről csak mi és Haruék és a csapatomból egy ember tud erről.

-Legalábbis erre a következtetésre jutottam. De nemtudom, hogy történt. -nem tudtam megszólalni. Csak néztem őt, ahogy a mesélése közben lankad a mosolya és elkezd könnyezni. Elővettem egy zsebkendőt letöröltem a könnyeit és odaadtam neki.
-Köszönöm {Név}-chan.
-Rin...én hiszek neked. -újra megfogtam a kezét és elkezdtem a másik kezemmel simogatni a hátát.

Eközben a többiek elvoltak. Nemtudom látták-e mit csinálunk, de ha igen akkor szerintem nem akarták elrontani a pillanatot.
-Köszönöm {Név}-chan, hogy ilyen kedves vagy velem.
-Nincs mit. Neked szeretetre van szükséged. -az utóbbi mondatot inkább magamnak mondtam.
-Haza kísérjelek? -kérdeztem.
-Jaj nem kell. Meg vagyok egyedül is.
-Biztos? -aggódni kezdtem.
-Igen, szóval ne aggódj.
-Jólvan.

Kicsit még nyugtatgattam aztán Gou-chan felkiáltott.
-Jólvan srácok mára elég.
-Hai. -Rei is kiáltott.
-Mára elég ennyi szerintem. -csatlakozott Makoto. Mi is felálltunk a padról és odasétaltunk a többiekhez. Mindenki nézte, ahogy Makoto húzkodja ki Harut a vízből.
-Haru menjünk eleget fürödtél már! -nyafogott Makoto.
-*sóhajt* jó, megyek.

Rei és Nagisa előre mentek. Gou-chan megvárt engem az ajtónál. Haruék jöttek utánunk. Mikor oda értünk Gou-chan odajött hozzám.
-Na {Név}-chan mehetünk? -kérdezte mosolyogva mintha Rin ott sem lenne.
-Öm..figyelj ma..-Rin megszorította a kezemet. -...elkell mennem a nagyszüleimhez. -vágtam rá gyorsan.
-Oh..de mért?
-Tudod segíteni kell nekik egy-két dologban.
-Áh, értem akkor jó. Akkor majd holnap találkozunk.
-Igen, szóval akkor én megyek is..sziasztok.-mielőtt elindultam volna kifele megböktem Rint. Remélem értette mit akarok. Megálltam az épület oldalnál és ott vártam Rint. Az épület sarkánál figyeltem. Néztem az ajtót, hogy mikor jön ki. Először Gou-chan jött. Gyorsan odasimultam a falhoz, hogy ne lásson. Nem vett észre. Utána láttam Rint, oda sétáltam elé, hátha nem fog észrevenni.

Elmentünk a parkba. Volt ott egy kisebb tavacska. Annak a szélére le ültünk és bele logattuk a lábainkat. Kicsit locsoltuk is egymást.

Beszélgettünk közben. Egyszer belelöktem Rint a vízbe. Tiszta víz volt szegény. Kicsit morcos lett utána. Úgy tett, mint aki be van durcázva. Halkan kuncogtam rajta, majd hirtelen megfogta a derekam és behúzott magával a vízbe. Én is tiszta víz lettem. Szerencsére nem volt mély a tavacska, így pont leért a lábam. Elkezdtük fröcskölni majd kergetni egymást.