A kicsi Tomlinson (Harry Styles ff) befejezett

Loretta Wanda Tomlinson...

<><><><><><><><><><><><>

A valóság fájdalmas és tökéletlen, ilyen a természete, ezért különböztetjük meg az álmoktól.

<><><><><><><><><><><><>

Harry Styles szemszög

-Loretta Wanda Tomlinson-nál újra jelentkezett a leukémia és vannak rajta horzsolások sebek olyan mintha valakivel harcolt volna. A vérében találtunk drogot is-mondta ki oldalra néztem Lottie felkapta a táskáját és elment Louis pedig leült és rendesen hallotam, hogy a szíve összetört és sírt. Az emberek nem azért sírnak, mert gyengék erre most jötem rá, hogy ránéztem Louis-ra hanem azért, mert túl régóta erősek.

-Doki mi a jó hír?- kérdzetem és éreztem, hogy megremeg a hangom

-Elmondta a beteg, hogy 8 hónapja nem szedi a gyógyszert- 8 hónapja. Mi történt?-, de azt mondta használt és újra elkezdi szedni akkor minden rendben lesz

-Doki bemehetünk?-kérdeztem

-Egy ember. 156-ban van. Minden rendben lesz- fordult Louis fele és kiment én pedig legugoltam elé

- Louis könnyek még soha semmit sem hoztak rendbe. Figyelj tesó most én bemegyek

-Jó- törölte le a könnyeit. Isten nem azért teremtett ikreket, hogy egymás nélkül éljenek. Az ikerlét áldás is és csapás is egyben. Mint Louis és Lors között. Szerencse, mert mindig van, akiben megbízhatnak ez nagyon jó. Ugyanakkor átok is ami nagyon gáz, mert ha bármi baj történik az egyikükkel, mind a ketten szenvednek. Most ahogy nézem Louis-t látom, hgy nem oké. Sokszorosan élik meg a fájdalmakat, többszörösen szenvednek.

-Felhívod, Thris-t, hogy jöjjön el érted utána keressék meg Lottie-t

-Oké- én pedig fogtam magam és mentem a 156-ba.

-Kopp..koppp- nyitottam be

-Szia-mosolygott. ÓÓÓ ez a mosoly levesz a lábamról- gondolom Louis-ék kiakadtak- mondta és még mindig a szemembe nézett

-Lottie elviharzott Louis pedig kint sír-mondtam lehajtott fejjel

-Értékelném ha most a világ kicsit hanyagolna a szarságaival-mutattaa a kezét amiből lógtak a kis dolgok

-Drágám miért? Miért csináltad?-kérdezetem ekkor jöttem rá, hogy le drágámoztam

-Miért?-nevetett fel erőltetetten- azért mert néha már fájdalmaat sem érzek üres vagyok, Harry. A gyerekkori sebek nyoma örökké megmarad bennem. Azok még elevenen élnek bennem, képtelen vagyok a külvilág számára mondatokat megfogalmazni is. Szerinted miért nem írok dalok? Benne van a veszekedés is, de sok olyan dolog is amiről ti nem tudtok!- kiabált-Szerelmi csalódásokba belehal az ember. Én választottam. Nem akartam így élni. - mondta és nagyon remegedt

-Lors- feküdtem be mellé ő pedig kicsit megijedt a közelségemtől aztán a mellkasomra feküdt- miért?

-Mike- sírta én pedig megfeszültem- Mike visszatért! Fáj Harry nagyon-sírt

-Shhhh....shhhhh...hhssss..semmi baj kedvesem....semmi baj- simogattam egy fél óran kereszteűl kb. és csak sírt amíg el nem aludt. Én pedig gondolkodtam mikor és hogyan? Ezért hagyta abba a gyógyszer szedést? Annyia nem val rá. Tudom, hogy csak barátok vagyunk vagy még csak annyi se, de nem állnék ellen ha megcsókolna. Ha érezhetné a közelségét bele halnék ha elhagyna. Találtam egy lányt akit soha nem akarok elveszíteni és az Ő basszátok meg! Ez a Mike pedgi tönkre teszi. Na majd én pedig Mike-t fogom tönkre tenni. Addig gondolkodtam míg majdnem elaludtam, de még nem sikerült  mikor Lors oda hajolt az arcomhoz persze nekem csukva volt a szemem ezért nem tudta, hogy nem alszok

-Boldog karácsonyt, szerelmem!Szeretlek -puszilta meg a szám szélét és visszafeküdt a mellkasomra. Én pedig csak mosolyogtam és magamhoz húztam. Hogy még közelebb legyen hozzám. Így talált ránk a szerelem... tragédiák közepette.

-Én is téged-mondtam ekkor kippantantak a szemei és fenézett

-Azt hittem alszol- tűrt egy hajszálat a füle mögé

-Hát nem-mondtam és lehajoltam hozza a szemébe néztem engedély kérően ő csak bólintott én pedig megcsókoltam ő pedig vissza. Egymásba karolva aludtunk el a korházi ágyon.

KÉSZ