Napkelte (MDZS, Wangxian ff) /Befejezett/

5. fejezet

– Miről akarsz beszélni? – kérdezte Wei Wuxian, miközben hanyagul leült a szobájukban lévő asztalhoz. Két korsó bort is hozott magával, az egyikből töltött egy pohárral.

Lan Wangji elegáns mozdulattal helyet foglalt vele szemben.

– A sötétfémről.

Wei Wuxian elhúzta a száját, és felhörpintette a pohár tartalmát.

– Alig hogy újjászületek, máris jönnek a gondok – motyogta. – Nem is emlékszem, mikor volt utoljára nyugalmam. De igen! Amikor Felhőzugban téged bosszantottalak. – Elvigyorodott. – Emlékszel, amikor nem engedted, hogy megegyem a nyulakat? Láttam ám, hogy azóta nyulakat tartasz.

Lan Wangji nyugodt arckifejezése egy fikarcnyit sem változott meg.

– Szóval a sötétfém – mondta Wei Wuxian, és újabb pohárral töltött magának. – Harcoltál az álarcos férfivel. Ötlet, hogy ki lehet?

Lan Wangji lefelé nézett, amíg végiggondolta a lehetőségeket.

– Ismerős volt, de nem tudom, honnan. Talán Xue Yang harcolhatott így.

Wei Wuxian megvonta a vállát.

– Az álarc torzította a hangját, a kezén kesztyű volt, és most nem láttam, hogyan harcol.

Lan Wangji megcsóválta a fejét.

– Túl régen volt, és csak egyszer láttam harcolni, én magam sosem küzdöttem meg vele.

– Nocsak, azt hittem, csak az én memóriám rossz, de úgy tűnik, a tied sem a régi már. Azt hittem, te mindent megjegyzel.

Lan Wangji nem válaszolt, meredten nézett Wei Wuxianre.

– Azt tudjuk, vagyis sejtjük – folytatta Wei Wuxian –, hogy valószínűleg Xue Yangnál volt egy sötétfémdarab. Ismerős lehet a harctudása, mégsem lehetünk biztosak benne, mert korábban csak egyszer láttuk küzdeni. Szerintem ő elég gyanús.

– De nincs bizonyítékunk rá. Nem tudjuk, mi lett a sötétfémekkel, akár el is tűnhettek. Bárki lehet az álarcos.

Wei Wuxian ráprüszkölt.

– Gyanúsítottnak attól még jó. Nem azt mondtam, hogy kenjük rá, de legalább elkezdhetünk nyomozni valaki után. Vagy hogyan akarsz továbbmenni, Hanguang-jun?

Lan Wangji hosszan hallgatott.

– Kiindulásnak jó lehet – értett egyet.

– Több mint jó! Arra van bizonyítékunk, hogy Xue Yang rossz ember. A fülünk hallatára vallotta be a Chang klán kiirtását. Ez nem olyan, mint az én megvádolásom. Jó, hát én sem voltam teljesen ártatlan, de olyat is a nyakamba varrtak, amit el sem követtem.

Lan Wangji hümmögött egy sort. Talán az egyetértését fejezte így ki, Wei Wuxian nem tudta, de ideje sem maradt megkérdezni. Szöszmötölés hallatszódott az ajtó felől, és egy levél csúszott be alatta.

A két férfi értetlenül bámult arra, majd hirtelen felpattantak, és kirohantak. A folyosón azonban már senki sem tartózkodott. Wei Wuxian egészen a lépcsőfordulóig lerohant, de odalent csak a tanítványok beszélgettek. A fejét csóválva ment vissza az emeletre.

– Elmenekült – bosszankodott. – Jó harcos lehet, ha így eltűnt. Vagy legalábbis nagyon ért az eltűnéshez. Xue Yang? Nem, az nem jó. Ő minek jönne ide levéllel? Inkább álmunkban leszúrna.

Lan Wangji tekintete a levélre siklott, és felvette. Két ujja közé fogva felmutatta. Az elején mindkettejük neve szerepelt. Wei Wuxian igazi neve!