– Hallottál már olyan szörnyről, ami embereket eszik, és nem hagy nyomot? – kérdezte Wei Wuxian, miközben Lan Wangjival az oldalán sétált. Az utca két oldalán árusok kínálták a portékájukat, mindenfelé emberek nyüzsögtek. Valahonnan édeskés illat szállt feléjük.
– Nem.
– Én sem. Jobb lenne körbekérdezősködni.
Wei Wuxian megállt, a tekintetét végighordozta a lehetőségeken, majd elvigyorodott, ahogy megpillantott egy italüzletet. A bejárat előtt kóstolókat nyújtottak az arra tévedőknek, odabent pedig még többet lehetett inni. Asztalok várták a vendégeket.
– Ott jó is lesz!
Wei Wuxian megragadta Lan Wangji karját, és bevonszolta. Mindent belengett az alkohol erős illata, Wei Wuxiannek kiszáradt a szája. Leültek az egyik asztalhoz, és nyomban rendelt magának két korsó bort.
– Miután a felhőzugi tanulmányaim alatt kidőltél a piától, inkább te ne igyál – mondta Lan Wangjinak.
Lan Wangji hümmögött egy sort, nyilván neki is felrémlett az eset. Wei Wuxian még most is érezte a háromszáz ütést, amit miatta kapott.
Amikor a felszolgáló kihozta Wei Wuxiannek a két korsót, ő nekilátott a szokásos kérdezősködésének. Így tudták meg, hogy egy hónapja emberek tűnnek el a Xinglu-hegyháton. Bárki felmegy oda, nem tér vissza.
– Pedig kultivátorok is jöttek megoldani az ügyet, és ők sem tértek vissza – fejezte be a felszolgáló.
Wei Wuxian majdnem képen köpte Lan Wangjit az éppen felhajtott korttyal. Összenézett vele.
– A tanítványok már felmentek? – kérdezte.
Lan Wangji szó nélkül felpattant, és kiviharzott az üzletből. Szóval igen – vonta le a következtetést Wei Wuxian, miközben a másik után futott.
Bár Lan Wangji vigyázni jött a tanítványokra, nem szólt bele, hogyan dolgoznak. Elméletileg csak akkor ment volna utánuk, ha jeleznek neki, de ez esetben Wei Wuxian megértette, miért nem várt addig. Még ők sem hallottak ilyenről, ki tudja, mi van a hegyen. Jobb a tanítványok közelében maradni, és szemmel tartani őket. Főleg, hogy más kultivátorok is eltűntek.
Épphogy csak kiértek a városból, és rátértek egy erdei ösvényre, kutya ugatás ért el hozzájuk. Wei Wuxian beugrott Lan Wangji mögé.
– Mégis ki találta ki, hogy legyenek kutyák? – sopánkodott Lan Wangji ruhájába csimpaszkodva. Úgy remegett a lába, hogy azt hitte, menten összeesik.
Lan Wangji közömbös tekintettel hátrapillantott rá.
– Nincs a közelben.
– Amíg hallom, addig a közelben van.
Lan Wangji megcsóválta a fejét, és lépett volna, azonban Wei Wuxian szorosan tartotta.
– Elengednél, hogy továbbmehessünk? – kérdezte Lan Wangji.
Wei Wuxian kínosan vigyorogva kiengedte az ujjait.
– De azért ne menj túl messze.
– Itt állok melletted.
Wei Wuxian szorosan Lan Wangji mellett sétált, és minél közelebb ért hozzájuk a kutyaugatás, annál közelebb lépett a másikhoz. A végén már a karjába kapaszkodott.
– Ez már beteges – közölte nyugodt hangon Lan Wangji.
Wei Wuxian felmordult.
– Majd beszéljünk erről akkor, ha már téged is párszor megrágcsált néhány dög.
VOUS LISEZ
Napkelte (MDZS, Wangxian ff) /Befejezett/
FanfictionA The Untamed című filmsorozathoz és az alapjául szolgáló könyvhöz íródott fanfiction. A múlt eseményei a filmsorozatra és a könyvre egyaránt visszautalhatnak, de néhány részlet el is térhet tőle. A történet Wei Wuxian a Mo birtokról való távozása u...
