Wei Wuxian három napot és három éjt töltött a cellájában, amikor a negyedik éjjelen árny jelent meg az ajtajánál.
– Mi tartott eddig? – méltatlankodott Wei Wuxian. – Napi egyszer ehettem csak, éjjel-nappal meg lehet fagyni, és senkivel sem beszélhettem. Rosszabb volt, mint a barlangban veled összezárva!
Lan Wangji szótlanul kinyitotta a zárkaajtót, és csak annyit mondott:
– Siessünk.
A celláknál járkáló őrök ájultan feküdtek, közben hortyogtak, mintha részegen kidőltek volna. Wei Wuxian elnyomott magában egy mosolyt, de sokkal jobban érdekelte, hogy Lan Wangji kiszabadította. Tudta, hogy így lesz, megélni mégis sokkal jobb volt, mint képzelte. Hát ilyen érzés, amikor nem hagynak cserben...
Wei Wuxian arra számított, hogy az ajtó előtt is hasonló látvány fogadja, mint a celláknál, éppen ezért lepődött meg annyira, amikor Lan Sizhuival és Lan Jingyivel találta szembe magát.
– Na, de Lan Zhan! Te magad sem szegsz szabályokat, mégis miért rángattad bele őket?
– Nem akart – kelt nyomban a védelmébe Lan Sizhui. – Nem hagytunk neki választást.
– A Jinlin-toronyig követtük, és besurrantunk utána – egészítette ki Lan Jingyi. – Mire észrevett minket, már nem tudott visszaküldeni bennünket.
Wei Wuxian az ajkába harapott, hogy ne nevessen fel.
– Nem vetted észre őket? Öregszel?
Lan Sizhui Lan Wangjira mosolygott.
– Nagyon jó tanárunk volt.
– Ne fecsegjetek, menjünk! – szólt rá mindenkire Lan Wangji.
A folyosók kongtak az ürességtől. Ahol eredetileg őrük álltak, ott most mindenhol ájult kultivátorok hevertek. Wei Wuxian összevonta a szemöldökét, miközben újabb és újabb magatehetetlen férfiak mellett siettek el.
– Hogy ütöttetek ki mindenkit?
Lan Wangji látszólag vonakodott a választól.
– Nem mi voltunk – suttogta.
Wei Wuxian megtorpant.
– Nem ti? De akkor ki?
Lan Wangji megragadta a karját, és húzta maga után.
– Már ilyenek voltak, amikor ideértünk – mondta Lan Sizhui.
– És ez nektek nem furcsa? – hitetlenkedett Wei Wuxian.
Senki sem válaszolt. Valószínűleg mindenki annak tartotta, de Lan Wangjit nem érdekelte, csak Wei Wuxianre koncentrált, a két fiú pedig nem mert bármit is szólni, ha Lan Wangji nem tette.
Wei Wuxian éppen azon morfondírozott, hogy ki intézhette el az őröket, amikor kutyaugatást hallott. Megmerevedett, a szíve hevesebb ütemre váltott, és sikoltani készült, de Lan Wangji a szájára tapasztotta a kezét. Wei Wuxian azonban nem tudott megnyugodni, egész testében remegett, a szemével kért segítséget. Ha Lan Wangji nem tartja, talán össze is esik.
Lan Wangji a tekintetével üzent vissza: Nem lesz semmi baj.
Wei Wuxian merev mozdulattal bólintott, de amint Lan Wangji leengedte a karját, és megfordult, Wei Wuxian a hátának tapadt. Nem volt az az isten, amiért eltávolodott volna tőle.
– Ez Jin Ling kutyája? – kérdezte Lan Jingyi. – Idetart!
A kutyaugatás valóban feléjük közelített.
ESTÁS LEYENDO
Napkelte (MDZS, Wangxian ff) /Befejezett/
FanficA The Untamed című filmsorozathoz és az alapjául szolgáló könyvhöz íródott fanfiction. A múlt eseményei a filmsorozatra és a könyvre egyaránt visszautalhatnak, de néhány részlet el is térhet tőle. A történet Wei Wuxian a Mo birtokról való távozása u...
