ℝ𝕚𝕧𝕒𝕦𝕩 /Taekook/

~12. Fejezet~

Én azt hittem, nem szeretlek,
de az emlékek szemembe nevetnek,
szépek és fájnak, előlük elszaladok,
már magam sem tudom, hogy mit akarok.
~Happy Gang

-Sé-sétálni?-néz rám értetlenül.
-Annyi szép hely van, te mégis sétálni akarsz?

-Igen. Miért?-ráncolom szemöldököm, s miután végeztem a reggelimmel, össze pakolok magam körül és tálcámmal együtt fel kelek az asztaltól, Jeongguk pedig követ.

-Ja semmi. Menjünk akkor!-lelkesedik fel, ami miatt furán nézek rá, de aztán vállat rántok és tovább sétálok a tálca lerakóig.

Miután össze szedtük a fontosabb dolgainkat, ki sétáltunk a hatalmas épületből, majd be hunytam a szemem, s egy nagyot szippantottam a friss levegőből.

Miután ki nyitottam, Jeonggukra néztem aki egy lágy mosollyal szuggerált, majd zavartan vette le rólam szemeit és le sétált a lépcsőn. Ilyenkor mindig eszembe jut a tegnapi eset, s kissé zavarban is érzem magam tőle.

Talán beszélnem kellene vele erről? Hogy tudok a csókról? Meg kellene neki mondanom, hogy ne is próbáljon többet képzelni, mert nem lehet köztünk semmi komoly. Nem bírjuk egymást, ráadásul fogalma sincs arról, hogy min mentem keresztül mióta le lépett.

Nagyon szeretném tudni még most is az okát, de kétlem, hogy el mondaná. Veszekedni pedig egyáltalán nincs kedvem. Ha már együtt kell dolgoznunk, akkor ne vitákkal teljen. Ki bírom még ezt a pár napot mellette, aztán mindenki mehet a maga útjára. Soha többé nem kell látnunk egymást. Remélhetőleg.

Fejem hírtelen fájdul meg, s mintha egy park szerű helyszínt látnék magam előtt. Szemeim nagyra nyitom ahogy tényleg eszembe jut egy ilyen hely, ahol én tegnap járhattam, bár elég sötét volt éjjel, fogalmam sincs merre kell menni.

Jeongguk viszont biztos tudja, de akkor miért hazudott? Nem is a buliban estem össze hanem a park környékén? Nem is említette! Biztos vagyok benne, hogy történt valami, valami fontos, ő mégis hallgat.

-Jössz?-rángat ki a másik gondolataim közül, én pedig bólintok, majd mellé sétálok.
-Merre menjünk?

-Nem tudom. Nincs valami jó hely amit ismersz?-nézek rá kérdőn, s mintha rémlene, mikor azt mondta, hogy tud egy jó helyet.

-Há-hát van egy ahova sokat szoktam járni mióta itt vagyok.-sűrűn pislogva tekint oldalra, nekem pedig csak úgy jár az agyam, de egyszerűen nem akar be ugrani a hely.

-Oké, akkor vigyél oda.-mosolygok rá ártatlanul, ő pedig bátortalanul bólint.

Vajon mi történhetett ott?

Csillogó szemekkel pásztázom a körülöttem lévő gyönyörű tájat, s már vagy száz képet csináltam mióta el indultunk, de ez még egyáltalán nem elég! Minden kis apróságot muszáj meg örökítenem.

-Állj oda!-mutat Jeongguk egy színesen ki világított szoborra, én pedig habozás nélkül teszem amire kér.

Tehetségemet elő varázsolva pózolok a tákolmány mellett, Jeongguk pedig csak úgy lövi rólam különböző szögekből a képeket.

-Oké elég lesz!-nevetek fel, mivel Jeon már szinte fekszik a földön.

-Biztos, hogy ezek lettek a legtökéletesebb fotók amiket valaha csináltak rólad.-kel fel büszkén mosolyogva, amin el mosolyodom s miután át néztük a képeket, hangosan nevettem fel.

-Ezen nem is látszik a fejem. Ezen pedig a szobor lóg ki a képből.

-Ez...ezek direkt lettek ilyenek!-fordul el telefonommal együtt sértődötten.
-Ne kritizáld a fotós tehetségem!

-Én aztán nem!-kuncogom feltartott kezekkel.
-Na menjünk tovább.-csapok lágyan vállára, majd jókedvűen sétálok el mellette.

Sokkal jobb kedvvel, beszélgetve, nevetgélve folytatjuk utunkat, később pedig hangos zajokra leszek figyelmes, s amint oldalra pillantok a szemem elé kerül egy nagy utcai vásár.

Gyermeki csillogássál szemeimbe fogok Jeongguk csuklójára, s vonszolom magammal a bódékhoz.

Mindent meg nézünk, még egy kis aranyos Eiffel-tornyos kulcstartót is vettünk mind a ketten, majd miután egy igazi francia bagettet is sikeresen el majszoltunk, tovább sétáltunk.

Nem sokkal később egy ismerős kerítést pillantok meg, s gyorsabb léptekkel indulok meg a park bejárata felé, amit a fiatalabb meglepődve néz végig.

Annyira ismerős, szinte biztos vagyok benne, hogy én már itt jártam.

Ahogy beljebb sétálok, át kelünk egy kisebb hídon, előttem pedig be villanik egy tegnap esti kép, ahogy ugyan itt, ugyan így ezt meg teszem.

Jeongguk némán sétál mellettem, mintha kissé ideges is lenne, de jelenleg az jobban érdekel, hogy rá jöjjek, mi történt itt.

Oldalra pillantok, s ekkor meg látok egy magányos padot ami mellett egy gyönyörű fa díszeleg.

Arra kezdek lépegetni, de még mielőtt el érnék a fa szerkezetig, meg torpanok.

Híd, pad, fa, három évszak, színek és Jeongguk vallomása.

Gyorsan zakatoló szívvel nézek magam elé, ahogy egyre élénkebben ugranak be a képek az estéről. Tisztán emlékszem mindenre. Arra ahogy ide hozott, ahogy el mesélte miért hagyott el, s még arra is mikor ki bukott belőle az, hogy ő végig figyelt engem, figyelt és mellettem volt, de csak távolról.

Mert szeret.

Könnyes szemekkel fordulok a fiatalabb felé, akinek szintén könnyek gyűlnek látószervei alatt, s csak nézzük egymást némán.

-Beszéljünk!-mondom kissé rekedt hangon, ő pedig bólint.