A bűvös találkozás|| Charles Leclerc ff.

12.

(Ez a kép annyira cukiii muszáj volt berakjam)

A szombati nap végén járunk. Nemrég lett vége az időmérőnek ahol a csapat egy nagyon jó eredményt szerzett. Mindenki boldog és ez engem is boldoggá tesz. De valami nem hagy nyugodni. Charles ajánlata. Nem tudom mi van velem. Szeretném is meg nem is. Szeretném, mert így több időt töltenénk együtt, de félek hogy ettől beleszeretek amit nem szabad. Szeretek vele lenni meg időt tölteni, de nem szabad gyengéd érzelmeket táplálnom iránta. Ő is azt mondta, hogy barátok vagyunk. Ő sose gondolna rám úgy szóval én sem szabad.

-Hali. -vigyorogva közeledett felém Seb és Charles. Komolyan itt mindenki olyan vigyori, ezt szeretem ebben a csapatban.

-Sziasztok srácok. Gratulálok ügyesek voltatok. - dicsértem meg a jó eredményért őket. Szám szerint Charles a 3. és Sebastian pedig 4. lett.

-Mi az hogy ügyesek voltunk? Fantasztikusan mentünk. Ez egy igazán fantasztikus eredmény az idei évhez képest. -szólt hangosan a monacoi barátom és közben hevesen gesztikulált a kezével mint egy olasz.

-Na, kölyök azért ne szállj el. A pontokat csak holnap osztják. Igaz, hogy jól mentünk de ez nem elég. Holnap még jobban kell mennünk. - magyarázta a már tapasztaltabb pilóta.

-Igazad van barátom és nem fogok elszállni ugyanis nincsenek szárnyaim. - erre mindenki felnevetett.

Csendben folytattuk az utunkat az autó felé amivel oda jutunk a hotelhez. A pilóták már elvégezték a megszokott interjúkat és az ottani dolgaikat, így mostmár csak evés és pihenés van hátra, mivel reggel korán indul a nap számukra.

-Liaa- fordult hátra az anyósülésen ülő Charles.

-Hm?

-Gondolkoztál?

-Min is kellett volna? - na de jó. Pár percre elfelejtem a dolgot és egyből visszajön.

-Hát a kis állásajánlatomról.

-Igen gondolkoztam de még nem tisztult ki a válasz.

-Csak nem lehet olyan nehéz választani... Majdnem ugyan olyan lenne minden.

-Nem is nehéz, csak... - elakadtam mivel nem szerettem volna megmondani az igazságot. Igenis nehéz a választás csak ő nem tudatja, hogy miért.

-Milyen ajánlatról van szó? Miről maradtam le fiatalok? - szólt közbe Seb aminek most nagyon örültem.

Charles elmagyarázta, hogy miről is van szó és Seb csendben hallgatta, közben pedig a tükörből szugerált engem és mintha gondolkodott volna. Nemsokára a hotelhez értünk, így mindenki a szobája felé vette az irányt. Senkinek nem volt kedve a puccos étterem helyiségben vacsorázni így inkább arra a döntésre jutottunk, hogy a szobánkban fogyasztjuk el az ételünket. A kajára várva a szobámban kényelmesbe öltöztem, majd bekapcsoltam a tévét. Éppen az egyik kedvenc sorozatom egyik része ment így azt kezdtem nézni. Azon vettem észre magam, hogy valaki kopog az ajtómon. Azt hittem a kaja jött de nem így volt. Ajtót nyitás után beengedtem a váratlan vendéget, majd az ágyamon egymás mellett foglaltunk helyet.

-Mesélj nekem erről arról-kezdett bele a német barátom titokzatosan.

-Miről meséljek én neked Seb?

-Tuudod, ajánlatok, pasik. Nekem mindent elmondhatsz ami a szívedet nyomja. - pillantott rám kiskutya szemekkel.

-Jaa, hogy te Charles ajánlatára gondolsz?

-Nem csak az ajánlatra... Magára Charlesra is. Fura vagy, nem akarod elfogadni a barátod munkaajánlatát, miért? Ennek kb semmi értelme, csak akkor ha az van amire gondolok.

-Nem is vagyok fura. - vágtam durcás arcot,de tudtam mire gondol.

-Én nem bírom ezt Seb. - fakadtam ki- Charles az utóbbi időben az egyik legjobb barátomma vált. Túl hamar közel mertem engedni magamhoz, ami ritkán történik meg nálam. Furcsa érzéseim vannak mostanában. Egyre furcsábbak és nem tudom mit tegyek. Félek, hogy ha többet leszek vele még furcsábban fog reagálni a testem...

-Milyenek ezek a fura érzések?

-Mikor vele vagyok sokat nevetek, jól érzem magam mindig. Néha mikor hozzám ér kiráz a hideg, meg néha zavarba jövök. Ez mások közelében nem szokott megtörténni. Kis ideje ismerem és mégis olyan vele mintha egész életünkben ismertük volna egymást.

-Jajj Liaa te szerelmes vagy. - fejtette meg a nagy rejtéjt amit nem akartam beismerni.

-Mi ugyan dehogy -vágtam rá gyorsan. Lehet túl gyorsan is. - Na jó lehet igazad van. - harcoltam magammal belül, mert nem akartam szembesülni a valósággal. Nem akartam a visszautasítást és nem akartam szétrombolni azt a jó barátságot ami ez a kis idő alatt kialakult.

Nem tudom mit tegyek. Lehet igaza van Sebnek? Szerelmes lennék? Ez lenne a szerelem? Sose volt még barátom és nem is gondoltam ilyenekre igazán. Valahogy ez kimaradt az életemből. A bizalmas beszélgetés után a német visszament a szobájába és megigérte, hogy segít nekem amiben csak tud és megtartja a kis titkomat. A titkot amiről még én se tudom, pontosan mi is az.