Összerakva

1. Minden elveszett

Aiden szemszöge

Nos hát hol is kezdjem... Aiden Grey vagyok, egy 17 éves gimnazista fiú, aki éppen most a 11. Osztályt tapossa. Szőke hajam van és zöldeskék szemem amit Anyukámtól örököltem.

165 cm-s magasságommal alacsonynak számítok, és hát nem vagyok egy sportember, inkább olvasni szeretek. Egyébként meleg vagyok, de igyekszem ezt titkolni ugyanis apám nagyon nem szereti őket. Tudom hogyha valakinek is elmondanám, akkor csak rossz származna az egész dologból.
Az iskolában nemigen vagyok népszerű, de nem vagyok azért utált személy sem. Jó azért van 1-2 piszkálódó ember, de hát hol nincs? Na de visszatérve rám, egyedül élek édesapámmal egy öreg kis családi házban, mióta anyukám meghalt egy autóbalesetben 3 éve.

Visszagondolva milyen jó is volt... Amikor reggelente felkeltem, anya reggelit sütött miközben apa csókot lopott tőle... Régi szép idők. Azóta viszont egyre csak rosszabb minden. Apa elkezdett nagyon durván inni  amivel nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem dühöngene részegen... Eleinte csak ritkábban ivott és sokkal kevesebbet, de aztán gyakoribb lett az ivászat, és egyre több mennyiség. Persze azóta a házunk is elég rossz állapotba került, de igyekszek fenttartani mindent. Na de ennyit rólam.

--------------------------------------------------------------

Hétfő van. Reggel 7-kor szólal meg az ébresztőm, mint mindig. Miután felkeltem, fogat mostam majd felkapkodtam magamra a ruháimat, ami egy fekete-fehér pólóból és egy fekete farmerből állt. Ezután lerobogtam a konyhába, ahol egy cetli volt a konyhapulton, ami annyit tartalmazott hogy apám elment dolgozni. Gyorsan a kezembe kaptam egy almát, és felpattantam a biciklimre, és egy 15 perces tekerés után meg is érkeztem az iskolába.

Ahogy beléptem a terembe, a leghátsó pad felé vettem az irányt, és lepakoltam a cuccaimat a jól megszokott helyemre. Nem sokkal később pedig megérkezett az egyetlen és legjobb barátom, Hannah Bowman.

- Szia Aiden! - jött oda hozzám mosolygósan a lány.

- Szia... -mondtam neki picit kótyagosan, ugyanis próbáltam lélekben felkészülni, mert az első óránk Matematika.

- Úgy látom nem csak én lelkesedek ennyire az első órai matekért! -kuncogott mellettem a szőke hajú lány.

- Na és jól megvagytok Mike-al?

Mike Hannah barátja, egy évvel jár feljebb nálunk. Egész rendes srác, kinézetre sem rossz, csak nem az esetem. Persze nem nekem kell hogy tetszen...

- Egész jól megvagyunk, bár vannak kisebb veszekedéseink de persze mindig kibékülünk. - mondta a lány miközben olyan boldogság tükröződött az arcán mint még soha.

Nagyon szeretheti Mike-ot. Remélem a fiú jól bánik vele, és nem okoz majd fájdalmat neki. Gondolkodásomból a csengő éles hangja zökkentett ki.

Algebra... Annyira utálom a matekot. Félreértés ne essék, mindenből hozom a jó szintet, csak vannak tantárgyak amiket kifejezetten nem szeretek. Na ilyen a tesi is. Mivel nem vagyok egy sportember, ezért a tanár állandóan engem pécéz ki magának, ami annyit jelent hogy nekem kell bemutatni a feladatokat az órán, hogy jól beégjek. Na de vissza a Matekhoz, az összes diák megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor megszólalt a szünetet jelző csengő.

A többi óra unalmasan telt, de legalább ma nem volt tesi óra, így előbb mehetett haza mindenki. Épp Hannah-val beszélgettem úton a szekrények felé mikor kaptam egy üzenetet édesapámtól:

- Haza kell jönnöd, most!

Azonnal aggódni kezdtem. Vajon mi történhetett? Ez nem vall rá. Esetleg részeg lenne? Gyorsan elbúcsúztak Hannah-tól, és elindultam hazafelé. Miután letettem a ház előtt a bringámat, beléptem a házba, ahol elég nyomasztó hangulat uralkodott.

- Apa? Itthon vagyok. -mondtam halkan.

Ekkor viszont megláttam őt, az étkezőben ült és iszogatott, de már jó pár üres üveg volt mellette. De amit az asztalon láttam, attól lesápadtam. Az egyik kézzel készített szivárványos zászlóm hevert ott...

- Ez mégis mit jelentsen? -mondta halkan, vérfagyasztó nyugodtsággal az apám.

- S-semmit... - hirtelen csak ezt tudtam kinyögni, borzalmasan féltem.

- Meleg vagy? -kérdezte.

Most vagy soha. De el kell mondanom. Nem akarok tovább titkolózni.

- I-igen.. - Amint ezt kimontam, egy hatalmas pofon csattant az arcomon.

- Mit mondtál?! Az én fiam nem lesz holmi vonagló buzi! -ekkor ütéseket mért az arcomra, mire nem csak a könnyeim, de az orrom vére is eleredt.

- Kérlek apa hagyd abba! -könyörögtem, de ez csak olaj lehetett a tűzre, mivel jó nagyokat rúgott belém, amitől csak a nyöszörögni tudtam a földön.

Ám ez nem volt elég neki. Innentől egész homályos a dolog. Kulcscsörgés. Kiráncigálás. Autó. Fényszóró. Elhagyatott út. Kidobva. Minden elveszett.

Mikor realizáltam a történteket, körbenéztem hogy hol vagyok. Egy elhagyatott út. Mindenhol sötét volt, egy-két utszéli lámpa ad világítást. Én a sok szemét között vagyok, de moccanni sem bírok így csak halkan sírdogálok. Így ment ez egy negyed órája, mikor lépteket hallottam. Nagyon féltem, igyekeztem vissza folytani a sírást, de nem nagyon sikerült. Egyszer csak egy nagy árnyék magasodott fölém.

——————————————————————————————————————

Sziasztok!
Hát itt is lenne az Összerakva című könyv első része amit Jdncpwpqnfbw -val írok.
Remélem tetszett nektek, igyekszünk gyakran hozni az új részeket!
Addig is puszi a pocitokra!

Üdv