Egy dimenzió sem választhat el tőled (Gojo Satoru x OC)

Átokerő

Másnap reggel mindenem fájt a tegnapi edzés miatt. Nagy nehezen kivánszorogtam a kényelmet nyújtó ágyamból -ami ugyan nem nagy, de tökéletes volt számomra-. Szomorúan vettem le magamról a Gojotól kapott pólót, dehát nem lehetek egész nap ebben. Egy hatalmasat még utoljára beleszippantottam, aztán megváltam tőle és beraktam a mosógépbe, hogy majd visszatudjam neki szolgáltatni. Felhúztam az egyenruhámat. Egy sötétlilás-kékes térdig érő harangszoknyából, alatta egy vékony nejlonharisnya fedte el a lábamat. Felül egy hosszú ujjú gombos has póló, valamint egy világoskékebb atléta volt alatta. Majd egy kényelmes sportcipő. Imádom ezt az egyenruhát!  Nagyon könnyen lehet benne mozogni.

Ismét a fürdőszobába mentem és természetesen megcsodáltam a 2D-s kinézetemet. Sokkal jobban nézek így ki, mint élőben.
Vagyis, úgy értem... így valahogy, hogy nem vagyok annyira kirészletezve, pár bőrhibám is eltűnt.

Ma szintén az én kis drága fehérkémmel fogok edzeni, a vizsga miatt. Azt hiszem hogy csütörtökön lesz, tehát még 3 nap. Jó kevés. De gondolom inkább az érdekli őket, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire tudtam alkalmazkodni. Ha jól teljesítek, akkor akár profi is lehetek. Lesétáltam az aulába és ismét csak vártam a csodára hogy Gojo megérkezzen.

————

Az edzés ma rövidebb volt, de ezért cserébe viszont sokkal nehezebb. Satorut ismét csak nem sikerült megütnöm, emiatt kicsit csalódott voltam.

-Már közel jársz. Használhatnád az átokerődet is. -szólalt meg Gojo, miközben beletúrt egyet a hajába.

-Átok erőmet? -kérdeztem vissza értetlenül. -Nekem nincsen.

Satoru elém sétált, majd felemelte a jobb kezét, és kinyitotta a tenyerét.
-Üss bele. -szólalt meg

Rányújtottam a kezeimre. -Hát jó! -majd belecsaptam a hatalmas kezébe. -Nem éreztem semmit. -mondtam, miközben az öklömet vizslattam.

-Mert nem koncentrálsz. Már az elején láttam a körülötted lebegő átokerőt. -elgondolkodott. -Bár kicsit fura hatást érzek. -mosolyodott el. -De hogyhogy nem tudod hogy van átokerőd? Nem látsz tán átkokat? -tette fel kérdések ezreit, amiből csak annyit fogtam fel hogy az én átokerőmről van szó.

-De nekem nem lehet. Nem is innen származom! -próbáltam megmagyarázni magamnak.
Satoru állt és értetlenül nézett rám, válaszomat várva. Ajkaimat szétnyitottam, de egy hang sem jött ki a számon.

A fehérhajú felsóhajtott. -Tényleg fura vagy. Nem értelek. -magyarázta. -Mindegy... próbálj meg idefigyelni és összpontosítani. -majd ismét kinyújtotta karját.

Álltam és vártam. Lehunytam a szemeimet és ekkor eszembe jutottak  a szüleim. Ezt a sok negatív érzést megpróbáltam az öklömbe irányítani. Lassan kifújtam a levegőt és határozottan lendítettem egyet a kezemen. -Mi...a.. -vizslalgattam a tenyeremet, hogy ez a bizsergető érzés valóban onnan jött-e.

Gojo elkezdett tapsolni. -Ez igen! Ez ám az átokerő! -dicsérgetett engem.

-Mi a franc? -konkrétan ennyi játszódott le a fejemben. Kérdések ezreire akartam volna választ kapni. De ezt így nem igazán lehetett. -Honnan lehet nekem átokerőm? A dimenzióba kerülés okozta volna? Vagy van valami amiről nem tudok...? Talán szándékosan kerültem ide? -cikáztak a fejemben a következő gondolatok.

-Köszönöm. -összeszedtem a cuccaimat és megittam az utolsó korty vizemet. Lézerszem elsietett valahova, de nem mondta merre.