Az Idő Ugró ~Bucky Barnes Ff ~

⏳9

Június 23.
Csütörtök
Fauna Hale

Fájó fejjel ébredtem. Valami az arcomra volt rögzítve, ami miatt alig tudtam beszélni. A kezemet fogta Tony, aki mélyen aludt mellettem, és az első szorításra sem kellt fel.

-Fauna? - kapta fel a fejét a harmadik próbálkozásomra.

Kicsit kábán pislogtam mire felkelt, le vette a gépen az orromról és a számról. Össze tette a kezét, úgy nézett az ég felé.

-Remélem nem istennek hálálkodsz, ugyanis önerőből keltem fel. - motyogtam csukott szemmel, bár nem láttam tudtam hogy a szemét forgatja.

-Vagy inkább mert én rendesen tudom a mi atyánkat. - szólalt meg Wanda mellőle, mire lassan rá emeltem tekintetemet.

-Szia. - nyújtottam felé a kezem, amit készségesen elfogadott.

Rám mosolygott, ami miatt olyan szinten kezdtem jól érezni magam, hogy egy orvosság sem hatott volna úgy. Melegség áradt szét bennem, és nem tudtam hogy Wanda ereje végett, vagy csak mert törödtek velem.

Megpróbáltam felülni, de visszatoltak. Meg kell várnom még Bruce visszér, és megvizsgál, addig meg sem mozdulatok. Ugyan már, nincs nagy bajom, ájultam én már el.

-Tony, minden rendben, nem kell aggódni. - mosolyogtam rá, mire megrázta a fejét, és levágta magát a fotelbe.

-Ez nem csak egy gyenge kis ájulás volt. - húzza fájdalmas mosolyra ajkait.

-Hanem? - kérdeztem össze húzott szemöldökkel, de válasz nem érkezett, mert belépett a kapitány Buckyval az oldalán.

-Csak nem felkelt az álom szuszék? - vigyorgott rám Steve, közben láttam a szemeiben hogy valami nagyon bántja, oldalasan barátját figyelte, ebből tudtam hogy valami nem oké.

-Tony mond már. - fordultam vissza a férfihez, aki az arcát dörzsölte.

-Fauna majd később. - intett le, amiből egy hülye is leszűrné hogy elég nagy a baj.

Mereven pislogtam a plafonra, várva mikor lép be Bruce, de amikor eltelik tíz perc, türelmetlenül fordulok Tonyhoz.

-Tudni akarom! - mondtam eréjesebben.

-Nem akarom hogy ezen agyalj, és ismerlek, nem kell a negatív gondolkodás. - motyogta mérgesen, mire sóhajtva ejtettem a párnába a fejem.

-Milyen nap van? - kérdeztem halkan.

-Csütörtök. - suttogta Tony.

-Négy napja. Ilyen súlyos? - inkább az ujjaimmal játszottam, nem akartam látni Tony arcát, vagy Wanda aggódó szemeit.

Nem vagyok hozzászokva ilyen szintű aggodalomhoz, az jellemzőbb lenne ha felküldenének a szobámba depizni, és várni mikor halok meg, vagy mikor jönnek értem a SWAT - osok.

Bár az utóbbi egyszer fordult elő, mégis valószínűnek tartom ha Tony és a többiek nem adnak át a hatóságnak rám küldik a tekkeseket, és bár tudom hogy megvédenének, azt végképp nem hagynák hogy átadjam magam.

Fél szemmel Bucky irányába fordítottam a fejem, aki mereven nézte az ablakot, de mintha észre vette volna hogy nézem, oda kapta a fejét. Időm nem volt elpillantani róla, és ami azt illeti nem is akartam. Csak néztem ahogyan a kék szeme végig pillant minden apró szeplőt az arcomon, amiről tudom hogy csak pár darab van rajtam, mégis képes percekig nézni.

Hirtelen hajolok oldalra, ahogy érzem a gyomrom dob egy bukfencet, és kiadja tartalmát, egyenesen a hófehér szőnyegre. Pirosra festi a fehér textilt, enyhén véres hányás, szörnyűlködve fordulok Tony felé.