43✨

1K 35 5
                                    

Reggel Júnior nem volt mellettem, de esze ágában sem volt edzésre menni... Csak a nappaliba volt és a bratyómal meg Kylian-el szórakoztak, le értem a mama már az ebédet csinálta. Megcsináltam a reggeli müzlim, és kiültem az udvarra Lunához. Ahogy a reggelimet fogyasztottam valami piszkálta a lábam, le néztem és Melvin-nnel találtam szembe magam, először azt hittem rosszul látok végül Lujza közölte hogy Neymar el hozta otthonról mert sajnálta... Ahogy nyitottam az ajtót Lucas mellkasába ütköztem, aztán ahogy fel néztem a bratyóm helyett Ney érdeklődő tekinteteibe ütköztem, jól össze borzolta a hajam, majd egy puszit adott végül arrébb állt.  Aztán rendbe szedtem, bármint felöltöztem, meu conjunto: egy rövid naci, meg egy kék trikó. Ismét nem vittem túlzásba az öltözködést. Tehát Lunával úgy döntöttünk, hogy el megyünk a városba mert miért ne?
- Vigyázz magatokra.
Puszilta meg a szám Júnior, mire a mama el kiabálta magát hogy "DÉDNAGYMAMA LESZEK" aztán csórit elszomorítottam hogy "nem leszel az" el búcsúszkodtunk, aztán beültünk a kocsiba, és mentünk a városba. Amikor be mentünk az egyik ruha boltba, egy negyvenes éveiben járó pasas meg próbált minket fel szedni.... Nos éppen mekis térd zoknikat vásárolunk mert jól néznek ki.(ez én XDDD) Gondoltam veszek Neymar-nak is de még odébb van a szülinapja. Az eladó csajszi még képet is kért tőlünk mert hogy "URISTEEEEEN! Ha már a srácokkal nem is de veletek had csináljak egy képet" nekem még szoknom kell ezt... Előttünk egy újságárus mellett, és az egyik lapon megakadt a szemem... Midegy majd a neten megnézem... Nos haza értünk és egyből a csatár felé vettem az irányt, felrangattam a szobámba és megkerestem a posztot.
- Látod? A testemmel vannak elfoglalva...
- Ide csak az van írva hogy Neymar Jr. Barátnője megvillantotta formás fenekét... HÉJ! Itt még kép is van!
- Igen Neymar, ez a problémám...
- Tényleg jól nézel ki hátulról...
Adott egy számára biztató mondatot.- amúgy én is ott vagyok.
- nem mondod?
- Jólvan már! Szerintem aranyosak vagyunk rajta...
- Jó de ez akkor is személyi jog sertés.
- Fogd már be!
Tapasztotta össze az ajkaink. - Van egy icipici dolgom, utánna nálam tali!
Kacsintott és megvállt a pólójától, fel vett egy másikat adott még egy csókot és ment is el a dolgára... Mivel unatkoztam, boldogítottam a családom, beszéltem Carolina-val, meg Matteo-val.
- Nos Kylian Mbappé...
- Mivan Rebeka Iglesias?
- Izé nem tudod véletlenül hova lettek Melvin juti falatjai?
- Én csak egyet kostoltam meg!
Emelte fel a kezét.
- MIVAN? V-várj oké várj, te meg etted a jutalom falatot?
- Ney meg Luc azt mondta hogy nem merem megkostolni.
Itt elkeztem nevetni, aztán Luna ezt végig hallgatta és ment a fürdőbe fogat mosni...
- Neeem Kylian! Nem csókollak meg!
Rázta a fejét a hugom.
- De fogat mostam!  Eskü.
- Jólvan. Gratulálok.
- Rebi segíts!
Szólt le Lucas, felmentem kopogás nélkül mert miért ne? Lucas pont a szekrénybe kutakodott én meg szét terultem az ágyán... Amúgy elég kényelmetlen, nem értem hogy tud benne alukálni. - Na szerinted, sárga vagy a kék emeli ki a szemem?
- Egyikse.
- De ide se nézel!
- de tudom hogy egyik sem te hülye!
- Jólvan. Fekete jó lesz?
- Nekem nyolc, randid lesz?
- Valami olyasmi...
- csak megint nehogy valmi terhes nőcit hozz haza.
- nem lesz terhes.
Mutattam neki egy Like-ot és ki mentem, majd a saját szobámba vettem az irányt. Elkészültem fel vettem egy fekete spagetti pántos trikót, meg egy rövid nacit.  Aztán lefeküdtem az ágyra, mert hát még nem írt a szerelmem, átnéztem az instám, válaszoltam a háromhetes Messenger üzeneteimre meg egy kicsit aludtam is asszem, aztán írt a csatár hogy tíz perc múlva jön értem szóval kapjam össze magam... Most sminket nem tettem fel mert felesleges lett volna. Pontban tíz perc múlva a focista meg érkezett én meg csak akkor slattyogtam le, fel vettem a cipőm szóltam hogy el megyek meg hogy ne várjanak, és mentem is a sráchoz.
- Szerintem nem csak a seggedről fognak írni a lapok ha így folytatod...
-Neked is szia...
Ney közelebb hajolt és egy puszit adott.
- Szép vagy ma is.
- Köszönöm.
- Khm... Ezt neked vettem...
Nyitotta le a kesztűtartót ami egyértelműen a térdemnek csapódott, kicsit megsimogatta, majd egy kis dobozkát nyomott a kezembe, mire csak furcsán néztem rá. - nyisd már ki!
Emelte meg a hangját kicsit- Izé bocsánat, nem akartam...
Olyan furcsán viselkedik, mindegy kinyotottam a dobozkát, és egy gyűrű helyeszkedett el benne.
- Júnior...
- Azt ne mond hogy nem kellett volna, mert falra mászok ettől a mondattól!
- Köszönöm!
Pusziltam meg az arcát és jobban szemügyre vettem az ékszert. Egy arany karikagyűrű, zöld kövekkel kirakva, és tökéletes passzolt a középső ujjamra... Most mégtöbb értelme lesz felvenni...
- Tetszik?
- Nagyon!
Mosolyogtam rá, mire az arca megenyhült.

Be értünk a házba, én egyből rendet próbáltam teremten de a hercegem nem hagyta.
- Mit szólnál ha inkább én tennék rendet... Mondjuk benned?
Kacsintott, mire szikrát sem kaptam, szerintem levegőt venni is elfelejtettem.- Jó bocs, ez kurva gáz volt...
- Szerintem is...
Makogtam össze vissza, Júnior meg elnevette magát. - Szeretlek!
- Én is.
Júnior az ajkaimra tapadt, majd fel vett az ölébe és a fel vitt szobába.
Aztán le tett a küszöbön, elvált az ajkamtól és vetkőztetni kezdett. -ez a kibaszott trikó...
Nyalt végig az alsó ajkán ( MEU DEUS ÉN MEGHALTAM😭❤️) miután már nem volt rajtunk ruha ismét szenvedélyes csókot lehelt az ajkaimra, és az ágy felé keztünk menni. Aztán Ney végig csókolta a mellkasom, minden egyes csókja égette a bőröm, (jó értelemben) aztán egy váratlan pillanatban, semmi előjel nélkül belém hatolt...
A szám egy hatalmas sikonyálás hagyta el, Júnior pedig egy önelégült mosolyt villantott.
- Még mindig kibaszott szűk vagy...
Hajolt közelebb egy újjabb csókért, aztán elkezdett bennem mozogni.

- Csak is miattad rá szoktam a meleg vízre.
Mondta a zuhany alatt a brazil játékos.
- ennek örülök.
Pusziltam meg.
- Tudod hogy imádlak?
- Tudod hogy én is?
Kiszálltunk a zuhany alól, majd Júnior a hasamnak kezdett beszélni...
- Szia Natalie... Tudom hogy ott vagy! Nos azt akarom kérdezni hogy tetszik-e a Natalie név? Ha tetszik rugj egyet!
- Neymar! Nem vagyok terhes!
- Álom romboló!
- sajnálom... De egyszer megígérem valóra válik az álmod.
A srác szeme fel csillant, és egy csókot lehelt az ajkaimra.
- Amúgy... Lucas-ékkal vacsizunk... Paquetá....
- Ó... Hát okés, jó szórakozást.
- Mi? Te is jössz!
- ÓÓ... Bocsánat félre hallottam.
Bújtam bele a szerelmem pólójába.
- ne kérj bocsánatot mindenért!
- Jó! Bocsánat!
- Rebeka!
- Oké.
Magamba el morogtam a bocsánatot.
- magadba se mond!
- De nem megy te hülye!
- Jó bocs!
Ezen felnevettünk, aztán a csatárnak is sikerült fel vennie a boxer-t. Lecseréltük az ágyneműt, és be huppantunk az ágyba. Júnior egyértelműen a melleimen foglalt helyet.
- Olyan vagy mint egy túlméretezett kisbaba...
Pusziltam meg a fejét
-  nem igaz, csak kényelmesek és puhák a melleid!
- de ne harapj!
-  Mas eu tenho que!
- Tudo bem (rendben)
Forgattam meg a szemem.
- Jó ne haragudj...
- nem haragszom.
- fél öt... Hatra kell mennünk.
Puszilta meg a szám.
- Akkor van időnk, bőven.
- Van hát, csak mondtam nehogy elfelejtsem.
- kis amnéziás...
- Nem igaz... Inkább rajtad járt az eszem, mint hogy figyeltem volna mit mond Paquetá...

- JÚNI BABÁM! KÉSZ VAGYOK!
Kiabáltam le.
- Én is.
Szólalt meg a hátam mögül.
- NEYMAR HÜLYE VAGY?
- Nem, csak nem tiszta a lelkiismereted szerelmem...
Controle de configuração rápida:
Egy lila átlapulós (ilyen keresztes faszságos szar, nézzetek utánna a neten) felső,  farmer szoknya, meg a fehér Converse dorkóm ennyiből áll a szettem, ja meg pirosító, nagyon halvány "nude,, rúzs, meg higligther. Neymar ismét egy fekete pólót húzott, egy fekete szakadt farmerrel meg Preto  cipővel... Szerintem temetésre készül... Mindegy tehát egy ismét puccos étterembe mentünk... Az étterem elött Lucas, és a felesége várt minket, hol vannak a gyerekek? A srác azt mondta vannak gyerekeik...
- Hola!
Köszönt először a középpályás, utánna egyértelműen mi is köszöntünk. Aztán be mutatkozott a csajszi a nevére is emlékszem Maria Eduarda Fournier de jobban szereti ha Dudának( XDD amúgy ezt nem én találtam ki!) hívják...
Kellemesen elbeszélgetettünk, nevettünk ettünk ittunk stb.
- Amúgy Davi hogy fogadott?
Kérdezte a nő
- Elég jól.
Mosolyogtam rá. Aztán a szerelmem is megerősítette.
- Tényleg jól fogadta.
- Ó tényleg? Nem tudom én nem tudtam elfogadni a nevelő anyám... Ezért újból össze hoztam a szüleim.
Vonta meg a vállát a nő... Aztán Lucas félre ment telefonálni.
- bocsanat... A gyerekek nem tudták be kapcsolni a sütőt...
Tette el a telefonját.

- Kicsit zizis a nő... Nem gondolod?
Kérdezte Ney ahogy be értünk.
- Nem, gátlástalanságnak hívják.
- és mit jelent?
- a gátlástalan? Az hogy nincsenek gátlásai.
Vontam meg a vállam.
- Jesus.... Jólvan, értelmes veled beszélgetni kicsim...
Puszilta meg a fejem, majd meg vállt a pólójától és menyasszony pózba fel kapott, és a szobába vitt. Most szépen tett le, olyan fél órát tuti beszélgettünk majd el aludtunk.

Bocsánat a tömör befejezésért de kurvára álmos vagyok.

O sorriso do diabo✞︎|Neymar Jr. FF ✓✓Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ