Bnha | Bakugo x Mineta

56 5 5
                                    

Segítség

sima/fluff karakter x karakter (Mineta x Bakugo. igen jól olvastad)
nem zene alapú iromány
rövidebb sztori (742 szó)
Szemszög: E/3

Alternatív univerzum(ok):

nem perverz! Mineta (legalábbis a lányokat igazából nem basztatja)



- Nem igaz már Mineta, ez már a harmadik... - sóhajtott fel Nezu igazgató úr az irodában a lila hajúval szembe ülve. A héten harmadjára kellett behívni a lányok piszkálása miatt. - Hétfőn Tsuyura próbáltál rámászni gyakorlás közben, Mina arra panaszkodott kedden, hogy a szoknyája alá néztél, ma pedig bementél a női öltözőbe? Mondj egy okot miért ne hívjam a szüleid?
Mineta nyelt egy nagyot. Ekkor kopogást hallottak kintről, majd Bakugo nyitott be.
- Igen Bakugo, veled is van dolgom később, de-
- Nem, én Minoru ügyében vagyok itt. - vetette le magát a másik székre.
- Valóban?
- Igen uram, meg kell hogy védjem.
- Na, hallgatom. - dőlt hátra az egér a bőrszékben.
- Először is, Asuira azért akart rámászni, mert éppen egy vizes zónában edzetek, figyeltem őt, és mivel Mineta eléggé alacsony, ezért nem ért ki a vízből, megfulladni pedig nem akart, úgy megpróbált Asuiba kapaszkodni. Aztán... kedden Minoru egyáltalán nem nézett Mina szoknyája alá, egyszerűen kicsi a srác, és pont a pinkség mögött ment.
- Ebben biztos vagy? - kérdőjelezte meg Nezu.
- Ott voltam, láttam. Utoljára pedig nem direkt ment be a lányokhoz, ott voltam mögötte és láttam ahogy bemegy, majd kidobják a lányok. Rögtön bocsánatot kért, amint meglátta őket és lépett volna ki, de a csajok dobálni kezdték. Szerintem összekeverte a fiúkéval az öltözőt, igaz? - nézett a szőlő fejűre. Az tátott szájjal hallgatta, ahogy Bakugo megvédi, és azt hogy hogyan tudja az igazságot. Megrázta a fejét és bólintott.
- Pontosan.
A fehér egér ismét sóhajtott.
- Rendben. Most az egyszer elhiszem. Bakugo, te maradsz, Mineta mehetsz. - intett. Katsuki még rákacsintott Minorura amikor felállt a lila-haj. Elvörösödött és kiment.
„Mégis mi a jó isten volt ez." - gondolta.

Utolsó óra pénteken eléggé unalmas szokott lenni mint mindig, főleg ha matekról van szó. Az egész osztály fáradtan várta az ötven perc leteltét. Minoru is a padján feküdt és figyelte ahogy Aizawa szája mozog, de nem hallotta meg egy szavát sem. Shota is inkább befejezte volna az órát, de nem tehette, úgyhogy csak beszélt, semmi feladat.
A labdás fiúnak ki kellett zökkennie, mert a zsebében megzörrent a telefonja.
Egy üzenet fogadta az smsesei között
*Nem mentett szám*
Szereted a teát?

„Mégis ki ez?" gondolta.

Ismerlek?

Igen

Akkor ki vagy?

Bakugo

Oh hali

Válaszolj
szereted a teát?

attól függ milyen
amúgy köszi a tegnapit

semmiség
milyen fajtát szeretsz?

miért?
de amúgy az áfonyásat szeretem, vagy akármilyen gyümölcsöset

oké
csak úgy

aha ok

nem figyelsz te se a senseire?

unalmas ez az egész

még fél óra van vissza

nem fogom túlélni
van egy tervem
kimegyek wcre

jó ötlet
de nem lehetsz ott még 30 percig

ha 10 percre is elmehetek innen akkor már megérte

Ekkor Bakugo felemelte a jobb kezét, és becsúsztatta a telefonját a padba, de még egy üzenetet küldött.

„Gyere"

Minetameglepődött.

- Igen Bakugo? - fordult a szőke felé a tanár.
- Kimehetek mosdóba?
- Ugh. - sóhajtott Aizawa. - Menj.
Miután Katsuki kiment, Mineta is jelentkezni kezdett.
- Neked is kell?
- Igen kérem.
- Indulás. - mutatott a fáradt tanár az ajtó felé

Az alacsony fiú benyitott a fiú mosdóba, de sehol senki, minden fülke nyitva,ezért valószínűleg a beszélgető társa sem ül egy wcn se.
- Mégis mi a? - előrébb lépkedett a srác, majd mögötte becsapódott az ajtó.Megrezzent és hátranézett. A szőkeség ott állt, majd elkezdett közeledni felé.Mineta nem tudod mit tenni, fogalma se volt mi fog következni. A fiú végülsarokba szorult, Katsuki felette állt. Komolyan nézett. - M-mi a baj?
Semmi szó, csak három hirtelen mozdulat. Bakugo leguggolt és magához húztaMinorut, majd megcsókolta. Az alacsonyabb remegve élte állt az érzést. Soha nemcsókolózott még senkivel, ez volt az első számára. Nem tudta hogyan reagáljon,ezért csak hezitálással, de visszacsókolta. A szőke egyik keze Mineta hátán, amásik pedig a tarkóján pihent. Bakugo hirtelen megszakította a csókot, de a kétfiú ajka továbbra se volt messze egymástól.
- Szeretlek. - mormogta a srác és újra egy csókba kezdett. A szőlő-fiú megfogtacsók-partnere arcát és úgy húzta magához.

Én is szeretlek.

ez TÚL jóra és komolyra sikerült egy Mineta x Bakugohoz képest :V
és sorry hogy rövid, csak sok erőm nem volt ezt hosszabbra írni-
a csók jelenetet pedig fájdalmas volt írni, de próbálkoztam J
és sajnálom hogy lassan jött, de kevés idő, meg alig voltam az internetreengedve

Anime Az ÉletemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora