4.Balázs

275 17 0
                                    

A hét ami csak az elsősökről szól. S ennek mi igen örülünk hiszen a tanárok elvannak havazva a feladatokkal és szinte mindent elfelejtenek. Ezért mi csak nevetve figyeljük őket, mikor egy anyagot kétszer adnak le mer azt hiszik hogy még nem vettük vagy ha a témazáróhoz vagy háromszor foglalunk össze. Hiszn edig e ment a héten. Mindig késve jöttek a tanárok a terembe soha nem vártak jelentést s teljesen máshogy szólították az aktuális gyereket. Én például voltam már Margó, Fanni vagy éppen Magdi amin a fiúk behaltak. Vóltak akik próbálták visszatéríteni a tanár az anyaghoz vagy valami ilyesmi de azt az illetőt csak fejmosás érte. S most a gólyahét negyedik napján mosolyogva lépek be az őrült osztályomba. A két internetküyüs valamit szerelek a tanri gépnél míg Lilikéék sminksulit tartanak. Hátul Barbiék beszélgetnek míg Daniék valami birkózást vagy mit tartanak. Igen ez határozottan az én osztályom. 

   - Sziasztok -kösönök a csajoknak 3-3 puszival- Mi a helyzet? 

   - Szokásos habár ma volt egy nagy veszekedés amit nem láttál. -mondta Oliv.

   - De tuti látni fogsz még belőle mert még nem hagyták abba -mondta Elly s a fejével a ajtó felé bökött.

   - Balázs -sipított fel Lili. A fiú unottan fordult meg s az ajtófélfának dőlt - Mi az hogy azt íród nekem hogy csak egy éjszakára kelettem neked? Én nem ilyen lány vagyok. Én nem vagyok kurva. Én....én szerettelek, szeetlek. Hát nem érted? - kérdezte a lány hisztis hangon mire én elkerekedett szemekkel néztem körbe. Mindenki csöndeben volt s a műsort nézte Robiék még valamit ettek is. 

   - Figyelj Lili te nagyon is jól tudtad hogy én mit akarok s megkaptam- vont vállat a fiú -Te sosem szerettél és én se téged. Jó voltál pár éjszakára de úgy csüngsz a nyakamon mint egy majom. Ha barátnőt szeretnék akkor majd keresek magamnak de biztos nem olyat mint te. Remélem megértesz - mondta majd mielőtt elökte magát az ajtófélfától körbenézett az osztályon és bicentett egyet a fejével.

Lili nyavalygott még mikor mindenkiből kitört a hatalmas nevetés. A lány csak mérgesen ránknézett majd kiviharzott. Mi meg csak folytattuk  nevetést. Még akkor is mkor a tanár jött be. Kicsit furcsán méregetett benünket majd egy vállrándítással közölte hogy ma filmet nézünk mert valamit intéznie kellett. Egész órát végigbeszéltem Danival. Tudtam hogy valami nem stimmel vele mivel most a kelleténél is csöndesebb volt. Nem kérdeztem rá de látta rajtam hogy igenis tudni akarom ezért  csak próbáltam terelni a figyelmét. 

                                                                        *************************

Éppen indultam kifele a suliból mikor valaki mellémszegődött. Kicsit meglepett a jelenléte de mikor egyszer hazamentünk azóta beszélgetünk. 

    -Hali -köszönt Bazsi.

    -Szia -mosolyogtam rá. - Merre mész? 

    -Edzés, te? 

    -Edzés - mondtam. 

    -De akkor miért a csarnok felé mész? - ráncolta össze a szemöldökét. 

    -A termünket újítsák ezért ott edzünk de hey legalább láthatsz rövid nadrágban. Úgyis szereted hülyíteni a lányokat - kacsintottam rá hatalmas vigyorral. 

     -Hey hátrébb az agarakkal. -tette fel a kezét védekezően. -Csak azokkal játszok akik benne vannak a játékba - kacsintott rám.

      -Ki mondta hogy nem lennék benne?- kérdeztem incselkedve. 

      -Nos erre az esetre elkérném a telószámod cica -mondta mire elröhögtem magam. Egy ideig röhögtünk majd komoly hango felszólalt- Egyébként az utolsót komolyan gondoltam. Jófej csaj vagy aki nem ijed meg miután láttad és hallottad hogy miről veszekedtem. 

      -Miért ijedtem volna meg?

      -Mások már rég menekülnének előlem hogy tudják csak azért kellett egy lány hogy jót szórakozzak. -mondta nemtörődöm hangsúllyal. -Téged viszont nem érdekel az egész. 

      -A te dolgod amit csinálsz és egyébként is megérdemelte az a kis ribanc- vontam vállat. 

      -Nagy a harag? 

      -Hát mivel úgy harmadik napja voltam a suliba és rögtön lekurvázott nem kedveltem meg. Azóta is szívjuk egymás vérét. 

       -De megnéznék egy cicaharcot -ábrándozott mire belebokszoltam a karjába. 

Csak teWhere stories live. Discover now