A csajokkal megbeszéltük, hogy fürdés után pakolunk a szálláshoz. Így szerencsére még volt időm. A szobába csak egyedül voltam mivel a többiek vagy zuhanyoztak vagy már átcuccoltak. Én meg mint örök késő még mindig a szedelőzködésnél tartok. Az ágyneműimet már összekészítettem s a nassolni-valót is rájuk raktam. Már csak a töltőm és a telefonom maradt. Mivel már a rövidnadrág trikó pizsamám rajtam volt így csak felkaptam azokat s indultam is. Nagy nehezen bezártam a faházat s egyensúlyozva indultam el. A célomig vagy kétszer majdnem fejre estem s szerencsétlenségemnek köszönhetően elejtettem a mobilomat. Amikor bementem a lányok már szépen elhelyezkedtek. Szerencsémre Oliv foglalt nekem helyet így oda lepakoltam. Még néhányan nem voltak itt szóval még pakolásztunk egy kicsit. Valakinek a telóját rácsatlakoztattuk egy hangfalra s bekapcsoltuk. Olyan hangerőre állítottuk hogy közbe tudjunk beszélgetni is. A többiek is jöttek sorjába így fél 11-re már mindenki itt volt.
-Na csajok játszunk -szólal fel Szilvi majd elővett egy üveget amiben narancssárga lé volt -Olyat játszunk hogy "Én sohasem...". Annyi a lényeg hogy valaki mond egy mondatot ezzel és aki csinálta már az iszik egy kortyot. Ez itt egy kis vodkanarancs -mutatja fel az üveget. -Na ki kezdi ?
-Majd én -szólal fel mosolyogva Eszti- Én még sohasem voltam külföldön. -mondja mire szinte mindenki felsóhajt s körbeadjuk az üveget.
-Ez túl könnyű volt -sóhajt fel Oliv - Nos én sohasem táncoltam még asztalon -Szilvi és én rögtön iszunk egy kortyot mire kérdőn néznek ránk.
-Tánc az életünk -vonja meg a vállát - Én sohasem fürödtem pucéran a Balatonba -mondja mire Anna égővörös fejjel kortyol egyet az italból.
-A barátokkal nyáron ott nyaraltunk s este is lementünk fürdeni. Ám fogadtunk s vesztettem -mondja még mindig pipacspiros arccal.
Folytatjuk a játékot egyre jobban fogy a pia. Egyre érdekesebb történetek jönnek elő amelyet néha ki is nevetünk. Rebi és Elly egy kicsit többet ittak mint a többiek. Ezért is a végén már rajtuk szórakozunk. Berakunk egy kis zenét s feljebb hangosítjuk. Egymás után húznak fel minket és táncolunk velük. Nevetve dőlünk le s még utána se tudjuk abbahagyni. Ági ekkor felvisít mire elhallgatunk. Hallunk valami csörgést odakintről.
-Én láttam valakit -mondja remegő hangon.
-Juj lehet hogy Micimackó az -röhög fel Elly mire elmosolyodunk.
Az ablakon dörömbölést hallunk mire néhányunkból kis sikítás tör fel. Majd a tornácon recsegést mintha valaki menne. Majd ismét csörömpölés, ág reccsenés és ajtó dörömbölés.
-Na jó ki jön ki velem? -unja meg a várakozást Szilvi. Nem sokan jelentkeznek ezért felállok hozzá s még Barbi is -Ha nem jövünk vissza akkor zárjatok be mindent s csörgessétek meg a fiúkat -adja ki az utasítást mint valami bűnügyi filmben.
Egymás kezét fogva lépünk ki az ajtón. A tornácon egy lélek sincs ezért lelépünk róla. Jobbra indulunk a ház hátuljához. Már az oldalánál járunk mikor mindkét oldal felől zajt hallunk. Össze- vissza kapkodjuk a fejünket de semmit se látunk. Továbbindulunk mikor mögülünk jön egy hang. Gyorsan megfordulunk s felsikítunk. Előttünk Dani és Balázs áll mosolyogva majd észbe kapnak s a szájuk elé teszik a kezüket. Mi meg csak kicsit sokkoltan állunk ott majd mire felfogjuk a dolgot már húznak is el minket onnan. A szobájukba vezetnek minket majd kitör belőlük a nevetés. A csajokkal csak összenéztünk s vártuk hogy befejezzék. Mikor még mindig röhögtek megelégeltem.
-Ti most komolyan szórakoztatok velünk? -kérdem mire elhallgatnak -Olyan barmok vagytok. Mi meg azt hittük hogy van valami medve vagy más állat van kint -nagyítok kicsit a dolgon -Ti mind idióták vagytok -mondom komolyan mire Balázs elvigyorodik.
-Nyugi már. Csak unatkoztunk -mondja míg közeledik felém -Gondolj bele hogy azért milyen vicces arcot vágtatok -áll előttem s a kezét a derekamra teszi -Olyan mint mikor Karsai megtudja hogy eltört a tányérgyűjteménye -mondja halál komolyan mire elmosolyodok s végül elnevetem magam. Balázs csak elmosolyodik majd megölel.
Szinte mindenki tudja hogy Karsai odavan a különböző mintájú, formájú tányérokért. Ezért gyűjti is őket. A ballagó osztályoktól szinte mindig egy újat kap a gyűjteményébe. Ezért ő mindig meghatódik, pedig őt nehéz meghatni. A gondolataimból Barbi kacagása szakít félbe. Gergő már ott áll előtte s valami igen vicces dolgot mond neki.
-Na és most mi lesz? -kérdezi Szilvi egy ágyon ülve.
-Ti egy-egy szobába lesztek valakivel. Gondolom Barbi Gergővel lesz -néz a szerelmesekre Dani -Én fogok rád vigyázni -kacsint táncostársam felé -S Balázsnak meg marad Petra.
-Na kösz ezt úgy mondtad mintha valami kosz lennék -mondom haragosan mire rám kacsint.
-A többiek kint vannak és várják hogy a lányok jöjjenek ki titeket keresni. Ha ez meglesz őket is megijesztik -mondja mosolyogva a tervét.
-Ez aztán professzionális -mondja Szilvi miközben feltápászkodik -Na induljunk.
Pár perc múlva már csak ketten maradunk a szobába. Míg Balázs lefeküdt az egyik ágyra addig én körbenézek. Az egyik ágy mellett egy hátizsák van amiből rögtön rájövök hogy Tomié. A másiknál egy adidas utazótáska van amiből tudom hogy kié. Közelebb megyek majd letelepszek az ágyára.
-Honnan tudtad hogy az enyém? -kérdi kiváncsian miközben feltápászkodik.
-Jó megfigyelőképesség. Tudod sok tehetségem van -mondom kicsit nagyképűen.
-ÓÓ tényleg? És mégis miben? -kérdi miközben leül mellém.
-Nos ott van a tánc.
-Na igen abban tényleg van tehetséged. Nagyon szexin tudsz táncolni -mosolyog.
-Öhmmm...isteni milánóit tudok készíteni.
-Akkor az egyik randinkon te készíted a kaját -válaszolja miközben arca egyre közelebb kerül az enyémhez.
-Miből gondolod hogy lesz egyáltalán egy is? -nézek rá kérdőn.
-Mert miután hazamentünk szombaton elviszlek téged egy randira -mondja magabiztosan. -Hacsak a barátod nem bánja.
-Ki? -nézek rá értetlenül.
-Aki kikísért az állomásra. -néz rám jelentőségteljesen mire leesik.
-Te Robertre gondolsz. Nos ha hazaértünk megkérdezheted tőle. De szerintem nem lesz ellenvetése mivel örül ha boldog vagyok. Tudod neki ez a fontos mivel Londonban él és évente nagyon kevésszer jön haza az unokatesóm. Most is csak egy..-s nem tudtam befejezni a mondatott mivel megcsókolt.
Az ajka selymes volt s vad. Leheletének mentol és egy kis alkohol illata volt. A kezét a derekamra tett miközben én az egyiket a hajába csúsztattam míg a másikat a vállán tartottam. A nyelve lassan és lágyan játszadozott az enyémmel. Majd mikor már nem kaptunk levegőt elengedtük egymás ajkait. De csak egy percre hogy levegőhöz jussunk. Felemelt majd magára ültetett. A kezemmel egy kicsit meghúztam fekete haját mire belenyögött a csókunkba. Kezét lejjebb vezette s a fenekemen nyugtatta. Nem törődtünk semmivel. Az idővel vagy hogy valaki bejöhet. Csak mi voltunk és kész. Mikor már tényleg alig kaptunk levegőt megszakadt a csók. Mindketten ziháltunk s kapkodtuk a levegőt. Balázs ajkai puffadtak voltak és csillogott.
-Remélem most nem löksz el magadtól -mondja mire mosolyogva rázom meg a fejem -Akkor jó -mondta majd homlokon csókolt.
Egy ideig még így ültünk majd lefeküdtünk az ágyba. Egymás felé fordulva néztük a másikat. Nem kellettek szavak hiszen mindketten tudtuk hogy ez várható volt. A sok veszekedés, incselkedés és flört után végre történt is valami. Nem kellett megbeszélnünk hogy mi lesz holnap mert mindketten tudtuk rá a választ.
ČTEŠ
Csak te
Romance-Szeretlek -mondtam miközben közelebb bújtam hozzá. -Én is szeretlek -mondta a szemeimben miközben egy kósza tincset a fülem mögé helyezett - CSAK TEérted vagyok képes hülyeséget csinálni -mosolyodott el majd megcsókolt.