Ready to Run (Larry - Befejezett)

Louis

Én már napokkal előbb megálmodtam Louis érkezését! Persze akkor még semmit sem tudtam. Semmit sem tudtam erről a fiúról, meg az eximialykról. Hülyeségnek tartottam a gondolatolvasást, és a repülést. Nem is sejtettem, hogy van olyan, hogy kivételes ember. 2017. januárjában még közönséges pesti gyerek voltam. Én voltam Harry, akit a fotózáson és a négyes átlag megtartásán kívül más nem nagyon érdekelt. Reggel bejártam a suliba, találkoztam a barátaimmal, tanultam, majd délután hazamentem. Így nézett ki egy átlagos napom. Teljesen szokványos élettel rendelkeztem. Semmit sem tudtam a múltamról. Hogy igazából mi a nevem, hogy ki vagyok. De örülök annak ahogyan meg kellett ismernem magam. Hiszen így részese lehetek egy másik életnek. Olyan dolgokat tapasztalhatok meg, amit csak egészen kivételes emberek. A legtöbben nem tudják, hogy ez a világ létezik. Csak a tündérmesékben hallottak róla. És nem is hiszik többnek, mint mítoszoknak és legendáknak. Ostoba történeteknek, melyeket ostoba emberek találtak ki. Fogalmuk sincs arról, hogy már több 100-an megtapasztalták azt, amit ők nem hisznek el. Aki pedig elmondja az igazságot, azt őrültnek gondolják. Engem is annak tartanak. Csak mert elmondtam nekik az igazat. Mert elmondtam nekik az álmom, amit 7- szer megálmodtam, és utána megtörtént! Se a legjobb barátom, se a szüleim nem hisznek nekem! Léna azt mondja, hogy félévi dogák miatt túl fáradt vagyok, és azért zavarodtam össze. Persze, nyilván. A szüleim meg azt, hogy abba a korba értem, amikor kezdenek visszatérni a régi emlékeim arról az időről, még mielőtt adoptáltak. Igen. Egyépként is nem a múltamat láttam (ami inkább elképzelhető lenne). Nem. Én megálmodtam, hogy mi fog történni holnap, holnapután. Megálmodtam a jövőt!

2017. januárjában álmodtam először. Majd még hétszer. Az álom nem volt ijesztő. Minden alkalommal szóról-szóra, pillanatról-pillanatra ugyanaz volt. Az álomban egy akkor még nekem ismeretlen fiút láttam. Először oldalról. Egy könyvet nézegetett. Egy pillanatra felém is pillantott. Csak akkor láttam teljesen az arcát. Mindeközben valamit dúdolt. A hangja gyönyörű volt törékeny mint a porcelán, és tiszta mint a reggeli harmat. De ezek mind csak villanások, meg szakadozott képek és hangok. Tudtam, hogy ez az álom utal valami konkrétra. De nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly dologra. Azt hittem mondjuk egy jelenetre, amit valamikor láttam, vagy hasonlóra utal. Fogalmam sem volt arról, hogy ez az álom felforgatja az egész életem. Hogy új barátokra lelek. Hogy eljutok egy olyan helyre a világon ahol még sosem jártam, mégis emlékszem arra hogy voltam ott. Hogy szerelmes leszek, és hogy jobban kezdek hinni a tündérmesékben, mint abban, hogy a nevem Harry.

16 éves vagyok és már egy jó ideje tudom, hogy engem örökbe fogadtak. De nem hivatalosan. A szüleimnek nem lehetett gyerekük. Csakhogy engem valaki lerakott annak a társasháznak a küszöbére, ahol a mai napig lakunk. A szüleim találtak rám. Velem csupán egy takaró volt, és egy bross. Mint a mesékben! Pár nappal később vették észre a brosst ami fel volt tűzve a takarómra. Mikor 6 éves lettem, odaadták az ékszert, és elmesélték a történetem. Na hát én azon fülig sértődtem. Mi az, hogy 6 kemény éven át hazugságban éltem? Eltökéltem, hogy egy kis batyu hamuba sült pogácsával világgá megyek, és megkeresem az IGAZI szüleimet. Aztán ebből a nagy tervből persze nem lett sok minden. Születésemtől kezdve a legjobb barátom Léna. Ő mindig mindenben mellettem állt. Egy óvodába jártunk, majd egy általánosba, és hála az égnek sikerült egy középiskolába is bejutnunk. Ha szóba kerültek a vérszerinti szüleim, ő mindig azt hajtogatta, hogy szarjam le őket. Ha eldobtak, nem érdemelnek meg. Rájöttem, hogy igaza van. Tehát, néha persze gondoltam arra, hogy valahogy megkeresem őket, de mindig elvetettem ezt a gondolatot. Hűen őriztem a brost, és néha meg is nézegettem . Amikor 9.-be mentem a brosst feltűztem a táskámra, hogy ott díszelegjen tovább. Persze szerintem nem számít az hogy kik a vérszerinti szüleim, ha azok akik felneveltek mindig is szerettek és jók voltak hozzám. És maximálisan egyetértek Léna véleményével róluk. De persze ezt is, mint mindent megcáfolt Louis William Tomlinson, akinek a létezéséről 2017. január 2. hetéig nem is tudtam. Mert ő szentül állítja, hogy a szüleim nem akartak eldobni, de muszáj volt! És mindezt abból a franc brosból állapította meg! Ilyen is csak velem történhet! És képzeljétek el! Igaza volt.