A Háború Dalai: Az ébredő múlt

3.fejezet

                                                       Pajzsból kard
   Éjszaka volt, egy farm elleni támadás történt a Pinkolson-farmnál. Zombik és csontvázak jöttek elő az erdőből. A farmerek védekeztek.
John, a legidősebb testvér, rohanni kezdett. Kardot tartott a kezében, és azonnal támadni kezdte a zombikat, kettőt megölt, mielőtt Denny kirohant mögüle a pajtából, kezében egy köteg szénával. John odaszólt neki, még mindig a hordával szemben.
-Denny!-kiáltotta.- Menj, hozd ide Rozsdit! Gyorsan!
   Denny felnézett a hordából Johnra. Eldobta a szénát, és futni kezdett, de meglátott egy zombit, és megállt.
-Ah!-kiáltott.
   Egy kapa támaszkodott mellette a pajta falának. Megragadta, és egy pillanatig küszködött vele. Amikor felnézett, John már megölte a zombit. Denny feladta, és a kis pajtába futott.
John és a többi farmer tovább harcolt. Denny elérte a pajtát, és küszködött, hogy kinyissa. Nem mozdult, ezért inkább úgy döntött, hogy kopogtat.
-Rozsdi! Rusty, szükségünk van a segítségedre!
   Az ajtó gyorsan és hangos nyikorgással kinyílt, Dennynek ütközött, és a földre döntötte. Rozsdi, a vasgólem előbújt, és körülnézett. Meglátta Dennyt, és felkapta, mielőtt nekirontana a harcnak.
   Még egy kis harc folyt, ahol Rozsdi egy kicsit összeverődött, Denny pedig az oldalvonalon maradt, és időnként kövekkel dobálta a zombikat.
Üvöltés hallatszott, és a farmerek aggódni kezdtek. Néhány élőhalott megállt és megfordult. Luna hirtelen előugrott a sötétségből, és támadni kezdett néhány élőholtat.
   Újra megpróbált elégetni egy zombit, de csak újabb szikrák csaptak ki belőle. Ehelyett inkább csak lecsapta a zombit.
   Az élőholtak ekkor visszavonulnak, és John közeledett.
-Soha az életben nem álmodtam arról, hogy megélem, hogy meglátok egy sárkányt.-mondta ámuldozva John.
   Luna és Abigél elfordultak a visszavonuló élőhalottaktól, hogy Johnnal szembenézzenek.
-Hálásak vagyunk, hogy eljött asszonyom, de meg kell kérdeznem: mi szél hozta szerény tanyánkra?-kérdezte John.
-A következő Végzetlovagokat keresem - és úgy tűnik, meg is találtam egyet. Az élőholtak elleni harcod lenyűgöző volt.
-Én, egy Végzetlovag? Nem, nem lehet, én csak egy földműves vagyok. Mitől vagy ebben olyan biztos?
   Abigél előhúzta a Végzetszemet.
-Emiatt. Ez hozott engem a... várj... várj... várj...
   Ahogy Abigél elengedte a szemet, az Denny felé sodródott. Ő megzavarodott tőle, és megpróbálta elpaskolni, de az folyton visszatért a közelébe.
   Észrevette, hogy Abigél és John is őt nézi.
-Mi van...?-kérdezte félénken.
-Gondolom, te vagy az Végzetlovag.
   Denny döbbenten felpattant.
-Mi?!-kérdezték egyszerre a testvérek.
   Rozsdi meglepettnek tűnt, és a fémje csikorogott.
-Az Végzet szem hozzád vezetett.
-De- én azt hittem, az Végzetlovagok száz éve eltűntek!
-Visszatértek, és én keresem őket. A nevem Abigél.
-Denny vagyok... Denny Pinkolson.
   Kezet ráztak. John Lunára nézett, aki most már közel volt, és odanyúlt, hogy megsimogassa, de a sárkány távolságot tartott.
-Ez egy... meglepetés... egy kellemes meglepetés. A kisöcsém, egy Végzetlovag.
-De én nem lehetek... én nem vagyok... semmi különleges... én csak...
-Megértem, hogy mit érzel. Nem is olyan régen én is földműves voltam, mielőtt elindultam erre a küldetésre.
-Nos, mielőtt ti ketten elindultok megmenteni a világot, tényleg itt kellene maradnotok éjszakára pihenni, és ezt a szüleinkkel is át kellene beszélnetek.-szólt közbe John.
-Ó, igen! Kérlek, gyertek be. Azt hiszem, egy késő esti desszertre van szükség!
-Nos, nekem is jól jönne egy jó kis alvás. Gyere, Luna!
   Mindhárman bementek a házba, őket követte Luna. Abigél felkapta a Szemet onnan, ahol az lebegett.
                                                               ☆☆☆
   Senn felegyenesedve ült az ágyban, maga előtt tartva a Dalát.
Hirtelen egyszerre csak megállt, és támadt egy ötlete, de szinte szomorúnak tűnt emiatt. Ezután összeszedte a holmiját, és kisétált a kovácsműhelyből.
  Galleous hátulról megállította.
-Nem kapok legalább egy "viszlátot"?
-Galleous!
   Senn megfordult, próbált tiltakozni, de dadogott, és gyorsan feladta.
-Én... nem tudom, hogyan magyarázzam meg... és nem hiszem, hogy megértenéd.
-Ha megpróbálod megmagyarázni, megpróbálom megérteni.
   Senn kissé közeledett Galleoushoz.
-Nagyra értékelem a segítségedet, Galleous. Te és Val mindketten olyan sokat tanítottatok nekem, és olyan keveset kértetek cserébe. De a Voltarisok odakint vannak... most is odakint vannak. Lemészárolták a családomat, és megölték Thalleous-t.
   Senn lesütötte a fejét, ahogy megszakadt a szomorúságtól.
-Hasztalan elbújni és vergődni... úgyhogy harcolni fogok.-folytatta.- Csatlakozom Ardonia Lovagjaihoz.
-Nagyon jól értem, Senn. A testvéreim is ezt tették volna. Azt tanácsolnám, hogy előbb fejleszd a képességeidet, de nem foglak megállítani.
   Galleous várt egy pillanatig.
-Ardonia Lovagjainak van egy rejtekhelyük innen északnyugatra. Kövessétek a hegyvonulatot - meg fogjátok találni a bejáratot.
-Köszönöm, Galleous, mindent, amit tettél. Thalleous büszke lenne rád.
-Ha! Thalleous megdorgált volna, amiért nem csatlakoztam hozzátok. Azonban nem hagyhatlak fegyvertelenül elmenni.
   Galleous elővett egy fegyvert.
-Senn,a kezed egy kovácsé - ez egy gyönyörű kard, és a készítőjéhez tartozik.
   Galleus átadta Sennnek a kardját.
-Most pedig menj el, mielőtt meggondolom magam a távozásoddal kapcsolatban.
   Senn bólintott, és elment.
   Elment Timberért,és visszasétált az Ataraxiától távolodó ösvényen. Val egy közeli úszó szigeten állt, és figyelt. Elmosolyodott, majd visszarepült Ataraxia közepére.
                                                                ☆☆☆
   Reggel Abigél és Denny elindultak a farmról.
   Denny Johntól búcsúzott.
-Azt hiszem, ezt most neked kellene megkapnod...-kezdte John.- Neked nagyobb szükséged lesz rá, mint nekem. Nem a legszebb... de generációk óta a családunké.
   John átadta Dennynek a kardját, amely kissé megsérült, de még egyben volt. Denny átvette, és alig tudta felemelni.
-Ó, John. Biztos vagy benne?
-Teljesen. Most menjetek... és vigyázzatok magatokra odakint.
   Denny bólintott, nem mondott többet, és maga után húzta a kardot, majd zsebre vágta, és odalépett Abigélhez, aki távolabb várakozott Lunával.
-Tessék Abi, csináltam neked egy kis pörköltet az útra.-adott neki Denny egy tálat.
-Ezt nekem csináltad?
-Megfőztem, amíg aludtál! Ó, Rozsdi!
   Denny és Abigél látták, hogy Rozsdi előttük halad és feltartóztatja őket.
-Azt hitted, hogy elfelejtelek?
   Rozsdi előrehajolt, és átnyújtott Dennynek egy rózsát.
-Vigyázz a családra, rendben Rozsdi?
   Rozsdi bólintott, és integetett nekik, amikor távoztak.
-Szóval, hová megyünk?-kérdezte Denny.
   Abigél előhúzta a Végzet szemet és elengedte. Elkezdett sodródni előttük.
-Gondolom, hogy még több Végzetlovagot találjak, bárhol is legyenek.
   Abigél belekortyolt a pörköltbe.
-Mmm... Denny, ez nagyon finom!