A Háború Dalai: Az ébredő múlt

6.fejezet

Elveszve az időben
Mindenkit még mindig sokkolt, hogy a Tidesinger még mindig életben van. Végül Ria törte meg a csendet.
-A Tidesinger... hogy lehetséges ez?
-A Velgrin-hegyi csata során Ingressusszal harcoltam, és azóta követem őt. A részleteket később elmondhatom, de előbb lenne néhány saját kérdésem.
Achillean néhány lépésre eltávolodott tőlük, és kíváncsian körülnézett.
-Hová tűnt a háború? Hol van Rendor király, és a szövetség többi tagja?
Azzal visszafordult hozzájuk. Mindenki ugyanolyan zavartan nézett körbe a másikra.
-Rendor király sok évvel ezelőtt meghalt... a Nagy Háborúnak vége.-mondta Ria.
Achillean lenézett és elgondolkodott, próbálta visszafogni az érzelmek minden jelét.
-Értem. Akkor úgy tűnik, kiestem az időből. Ingressus birtokában van a többi Fő Dal?
-Szerencsére nem. Thalleous Sendaris nemrégiben áthelyezte az összes Fő Dalt, hogy megakadályozza ezt a problémát. Senki más nem tudja, hogy hol vannak.-sietett válaszolni Hubris.
-És hány éves most Thalleous?
-Thalleous is meghalt. Meghalt az utolsó Fő Dalt. rejtegetve.-felelte Senn.
Achillean még szomorúbbnak látszott.
-Akkor sietnünk kell, hogy az ő és sok más halála ne legyen hiábavaló. Biztos vagy benne, hogy nincs senki, aki tudná, hová vitte Thalleous a Fő Dalokat?
-Senki. Nem akart nyomot hagyni a Voltarisoknak.
-Valójában... én tudom, hogy hol van az egyik.
Mindenki Senn felé fordult.
-Thalleous elrejtette a Mobilium Fő Dalt Crown Peakben. Vele voltam az úton.
-Akkor azonnal Crown Peakbe lovagolunk.-vezényelt Achillean.
A Tidesinger elindult.
-Álljatok meg ott, követjük Ria parancsát.-szólt hirtelen Onyx,
Achillean megállt, és felvonta a szemöldökét, nem feltétlenül bosszúsan, csak kíváncsian.
Grim hallatott egy megerősítő morgást.
-Onyxnak igaza van. A te döntésed, kapitány.-mondta Grek.
Visszafordultak Ria felé, akit még mindig kissé sokkolt a helyzet, de ettől függetlenül kiadta a parancsot.
-Crown Peak a következő logikus lépés. Induljunk el!
☆☆☆
Az új Végzetlovagok a Végzet Szemet követték, amikor az hirtelen elsötétült és a földbe zuhant.
Csendben nézték.
-Mi az?-kérdezte Saxon.
Abigél odament a Szemhez és felvette.
-Valami baj történt?-kérdezte most Denny.
Felvette és elgondolkodott.
-Rendezkedjünk be itt éjszakára.-mondta végül.
Mindannyian a tűz körül álltak. Denny főzött valamit Abigélnek. Luna a tűzzel babrált, Denny rosszallására. A férfi felé fordult, de Allister leült mellé a farönkre. Körülnézett, majd odament és leült a saját fahasábjára. Saxon és Trevor a harmadik rönkön ültek. Saxon egy bűvölőasztalt tartott maga előtt és úgy tűnt, hogy azzal és a kardjával babrál.
-Akkor gondolom, ez az? Ez az egész csapat? Úgy tűnik, a ragyogó szemed szünetet tart.-mondta Saxon.
Abigél kihúzta a Szemet, és látta, hogy már nem világít. Saxon felállt, és a tűz felé sétál.
-Nos, én leszek az első, aki hivatalosan is bemutatkozik! A nevem Saxon, és a bájitalfőzésre specializálódtam.
-Ugye nem az átváltoztató bájitalokról beszélsz? Az nem illegális?-kérdezte Allister.
-Mind a hat királyságban! Illegális... veszélyes... és rendkívül nehéz. Nekem azonban nem probléma, Saxon haverotoknak sokéves tapasztalata van.
Saxon megveregette a mellkasát.
-Nem állítom, hogy én vagyok a legjobb főző... de már elég sok bájitalt készítettem - és most nem csak a gyorsítószerekről beszélek.
Saxon Trevor felé mutatott, emlékeztetve őt a bájitalra, amit korábban Trevornak adott.
-Egyszer készítettem egy láthatatlanná tevő bájitalt - azért mondom, hogy egyszer, mert szem elől vesztettem a vevőmet, és ő soha nem fizetett.
Mindenki mosolygott vagy kuncogott egy kicsit.
-Na és mi a helyzet veled, gyorsika? Mesélj magadról.-mondta Saxon.
-Mi az? Ó, oké, nos, Trevor vagyok. Varázslótanonc voltam a Twin Passban... remélve, hogy egy nap Ethereában tanulhatok. Ez a legtöbb... azt hiszem.
Rövid ideig csend volt. Saxon megpróbálta megtörni.
-Szóval, ha megkérnélek, hogy téptelenítsd meg a csizmámat, meg tudnád csinálni? Megspórolnám, hogy új párat vegyek a sok gyaloglás után.
-Ó, nem, nem tudok... Igazából még semmit sem tudtam bebűvölni.. Még tanulom.
Saxon ismét várakozott, de Trevor megint nem mondott többet.
-Nagy tapsot mindenki Trevornak: a varázslónak.-azzal tapsolt néhányat.-Denny! Te farmer vagy, ugye?
-Igen - az egész családom is.-felelte Denny.- Mi szállítjuk Hyperia... és... a Gyémánt Magaslatok élelmének nagy részét.
-Azt hittem, felismertem a vezetéknevét, biztos vagyok benne, hogy az enyémre is emlékszik.-mondta Allister.
Denny rávillantott Allisterre, majd felállt és elment. Allister közelebb csúszott Abigélhez, aki kissé zavartan nézett.
-Szóval Abi, készen állsz arra, hogy te legyél az első Végzetkirálynő - aki egész Ardonia felett uralkodik?-kérdezte.
-Nem tervezem, hogy Ardonia ura leszek.
-A Végzetkirályok mindig is uralkodtak... legalábbis amíg Rendor király le nem mondott, és meg nem teremtette a hat királyságot.
-Az nem volt jó dolog? A nép évekig lázadt azért, hogy szabad királyságok legyenek.
-Az egyszerű emberek nem tudják, mi a legjobb nekik, Abi. Ezért van szükség erős vezetőre, aki irányítja őket. Amint Rendor lemondott a hatalmáról, és visszavonult a Végbe, az Alvilági sereg megtámadta. A Nagy Háború sosem történt volna meg, ha ő nincs.
Abigél elfordult, és elgondolkodott. Allister közelebb lépett. Luna felnézett, és könnyedén morgott.
-Talán túl nagy nyomást helyezel magadra - ebben tudok segíteni. Engedd meg, hogy veled együtt uralkodjak, mint király és királynő.
Abigél felállt, és kényelmetlenül elsétált.
-Egyedül is boldogulok.
Allister utána nézett, és az állára tette a kezét, miközben gondolkodott. Abigél megtalálta Dennyt fát vágni.
-Minden rendben van, Denny? Olyan voltál, mintha elviharzottál volna.
-Sajnálom, én csak... ki nem állhatom Allistert!-sóhajtott Denny.
Abigél hátrafordult, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Allister nincs a közelben.
-Úgy értem, nem értek vele egyet, de igaza van.-mondta Abigél.
-Nem. Ő egy Gyémánt Magaslati...
Denny azon fáradozott, hogyan jellemezze Allistert anélkül, hogy káromkodna vagy sértőnek tűnne.
-...ember.-mondta végül.- Láttam a medált a nyakában, amikor megérkezett.
-Mi a baj vele?
-A Pinkolson farm mindig is kemény munkát végzett, hogy az olyan embereket, mint a Gyémánt Magaslatiakat etesse. Mégis valahogy mi szegények maradtunk, ők meg csak gazdagodtak - és mindig minket, mintha mi sem lennénk mások, mint a farm állatai. Már jártam nála, láttam a sárkánytojást a kiállításon. Persze, hogy kikelt neki...
-A sárkányokról mindig is tudták, hogy a megfelelő embernek kelnek ki. Talán több van benne, amit mi nem látunk.-mondta a lány. lenéznek
-Igen...-sóhajtott Denny.- Valószínűleg igazad van. Bocsánat, nem akartam problémásnak tűnni.
-Nem vagy probléma, Denny.
Hirtelen valami zajt hallottak hátul a táborból. Megfordultak, és látták, hogy a Szem ismét elsodródik. Saxon hangja halkan hallatszott a tábor közelében.
-Hé, megint él!
-Ez jól hangzik.-szólt Abigél.- Pihenj Denny, erről később még beszélhetünk.
☆☆☆
Ferndaleben még mindig készültek a támadásra. Kiyoshi odalovagolt, és leszállt a lováról. Látta, hogy Nitsuke oldalt ül a tábortűz mellett.
-Egyébként hogy lettél krónikás?-kérdezte Kiyoshi.
Nitsuke felnézett abból, amit olvasott. Mellette könyvek voltak felhalmozva.
-Hm? Ó. Én... nos, azt hiszem, sokat olvastam gyerekkoromban -és még mindig.
Nitsuke könnyedén meglengette a kezében tartott könyvet, hogy ezzel is kifejezze álláspontját.
-Aztán kezdtem rájönni, hogy akár én is írhatnám ezeket a könyveket.-folytatta.- Az egyetlen módja annak, hogy a családomnak örömet szerezzek, és mégis kalandozhassak, az volt, hogy krónikás lettem.
-Krónikásnak lenni nagy elkötelezettség, gondolom.-mondta a kapitány.
-Természetesen. Ahhoz, hogy minimális elfogultsággal rögzítsük a történelmet, néhány áldozatot kell hoznunk - a családot, a legtöbb hobbit... a normális életet.
-És neked ez megfelelt?
-Mindig is egy kicsit... amúgy is introvertált voltam. És a munka, amit csinálok, talán örökké fog élni. Az Őrség kapitányát is arra kényszerítették, hogy feladja a normális életét?
Kiyoshi kicsit komolyabbá vált, ahogy Nitsuke egy személyesebb témát érintett.
-Nem, Nitsuke... nem kényszerítettek arra, hogy feladjam ezeket a dolgokat. Ez az én döntésem volt.
-Hogy érted ezt?
Kiyoshi odament, és leült a tábortűzhöz.
-Az apám volt előttem az őrség kapitánya... és előtte a nagyapám. Nyilvánvalóan azt várták, hogy én leszek a következő, és hozzáadnak valakihez, aki ugyanolyan gazdag és hatalmas. De kapitánynak lenni kihívásokkal teli munka, és az élőholtak egyre gyakoribb támadásai, és most a nekromanta háború... egyszerűen nem tudtam lépést tartani mindazzal, amit elvártak tőlem. Feladtam a normális életet, hogy egyetlen dologra koncentrálhassak: Felden védelmére. Ha a nekromanták legyőznek minket itt Ferndale-nél, és eljutnak Feldenig, én leszek az első kapitány, aki hagyta, hogy a fővárosunk ostrom alá kerüljön. Ezt nem hagyhatom, és nem is fogom hagyni.
Kiyoshi feszülten ráncolta a homlokát, Nitsuke pedig elmosolyodott az elszántságán.
☆☆☆
Ardonia Lovagjai csak utaztak. Hubris távolról a csoport felé sétált.
-Egy hírvivő madár repült be az imént - azt mondta, hogy először Ataraxiában kellene megállnunk.-mondta.- Azt hiszem, téged keresnek, Tidesinger.
-Úgy érted, vissza kell mennünk azon az úton, amelyen jöttünk?-kérdezte Grek.- Mikor szállhatok le erről a lóról?
Ria egy pillantást vetett Grekre, de többnyire figyelmen kívül hagyta a kérdését.
-Pihenjünk meg éjszakára; hajnalban indulunk tovább.-mondta végül.
Néhányan pihentek. Grek fenn volt és főzött, láthatóan elégette és tönkretette az ételét, de úgy tűnt, nem nagyon érdekli.
-Szóval Grek, ha te a kevesek egyike vagy, hol van a többi Jaggathan?-kérdezte Senn.
-Nem tudhatom - soha nem találkoztam még eggyel sem. Úgy hallottam, hogy az Ardoniától keletre fekvő egyik feltérképezetlen szigetről származunk, de kétlem, hogy még mindig ott élnénk.
-Miért vannak ilyen kevesen?
-Az élőholtak érkezése előtt gyakran vadásztak ránk és öltek meg minket más fajok.
-Miért volt ez így?
-Mi egy harcos faj vagyunk. A harc és a gyilkolás adrenalinnal tölt fel bennünket, valamint az evolúcióhoz szükséges "energiával". Egy Jaggathan csak körülbelül tíz évig él, hacsak nem harcol és öl eleget, ebben az esetben a következő szintre fejlődik, és még húsz évig él... és így tovább. Ez a folyamat kiiktatja a gyenge Jaggathánokat, és lehetővé teszi, hogy a legerősebbek jóval több mint száz évig éljenek.
-Tehát mielőtt az élőholtak megérkeztek, a túléléshez meg kellett ölni a többi fajt?
-Pontosan! Képzelhetitek, miért vadásztak ránk cserébe. De miután megérkeztek az élőholtak, rájöttünk, hogy a szükségleteinket úgy is ki tudjuk elégíteni, ha inkább őket öljük meg. A Jaggathánokról köztudott, hogy több száz élőhalottal is szembe kellett nézniük, hogy garantálják az evolúciót.
-Azt mondtad, hogy kettes osztályú vagy, összesen hány osztály van?
-Négy, amennyit hallottam, de nem valószínű, hogy már ennyi ideig élünk. Egyszerűen nincs elég élőhalott manapság.
Hubris közbeszólt.
-Megölhetnéd a Deathsingert.
-Na, az talán megteszi! De bolond lennék azt hinni, hogy legyőzhetem a Deathsingert.
-Lehet, hogy hatalmas, de nem legyőzhetetlen. Ha átdöfsz rajta egy kardot, ugyanúgy elvérzik, mint bárki más. Emlékszel, hogy a négy régi mester közül csak hármat ölt meg. Aegus Nestaris, a klánom mestere túlélte. A Deathsinger túl gyenge volt Aegushoz képest.
Achillean, aki eddig kissé oldalt állt, kissé grimaszolt, és oldalra sétált a tábor körül.
-De hát nem Nestaris színeiben jelent meg?-kérdezte Onyx.- Csak egy klán mestere avathat be egy Ardonit abba a klánba. Egyesek úgy vélik, hogy Aegus szentesíthette Ingressust.
-Pletykák és hazugságok.-felelte Hubris.- Aegus Nestaris soha nem fogadott volna egy Voltarist a klánunkba. A Deathsinger sötét mágiát vagy más trükköt használt, hogy a klánunk színeiben jelenjen meg.
Senn, miután kiesett a beszélgetésből, elkezdett ráhangolódni a beszélgetésre, amikor hirtelen Achillean közeledett.
-Nem bánod, ha leülök melléd?-kérdezte Achillean.
-Nem,dehogy.-felelte kicsit félénken Senn.
A Tidesinger leült Senn mellé.
-Be kell vallanom, mostanában eléggé elveszettnek érzem magam.-mondta.- Reméltem, hogy valaki ki tudja fejteni, mi mindenről maradtam le az elmúlt százötven évben.
-Nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e erre...-fejtette ki véleményét Senn,még mindig egy kicsit félénken.
-Tudtad... mielőtt Tidesinger-nek hívtak volna... egy halász voltam Nestariából? A háborúig soha életemben nem használtam Dalt.
-Úgy érted, a Nagy Háborúig?
-"A Nagy Háború"... így hívták?
Achillean egy pillanatra elmerülni látszott az emlékeiben, mielőtt újra összeszedte volna magát, és visszatért volna a figyelmével Senn felé.
-Sok közös van bennünk, benned és bennem. Szeretném hallani tőled a történelmet.
Senn újdonsült magabiztossággal, kényelmesebben ült.
-Rendben... nos, mindenki azt hitte, hogy téged és a Deathsingert megöltek. A Nagy Háború véget ért... és nagyon hosszú ideig béke volt... legalábbis én így hallottam. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt Cydonia megtámadta K'arthent... vagy fordítva volt? Sajnálom, én is csak nemrég tudtam meg ezek egy részét.
-Akkor mesélj nekem arról, hogy honnan jöttél. A nevedből arra következtetek, hogy Sendariában nevelkedtél?
-Igen, így van. Sendaria... semmi sem hasonlítható hozzá. Ataraxia úszó szigetei, Conchord erdei, Crown Peak.... csúcsa. Hihetetlenek... de nem olyanok, mint otthon.
Ria elfordította a fejét, hogy hallgasson, Senn számára ismeretlenül.
-Aztán jöttek a Voltarisok a Fő Dal után, és elpusztították a falumat mindenkivel együtt... és én egyedül maradtam.
Ria visszafordult, és ismét szomorúnak tűnt. Achillean várt egy pillanatot, és gondolatban felkészült a válaszára.
☆☆☆
Igneous sietve visszatért Maxwell házához. Amikor Maxwell házához ért,azt lerombolva találta,és mikor megfordult,magnorit őrök vették körül.
☆☆☆
-Én is elvesztettem a legközelebbi testvéremet a Deathsinger miatt.-mondta Achillean.- Azóta sok furcsa helyen jártam, és elképzelhetetlen dolgokat láttam... mégis, bárhová megyek, mindenhol a gonosz jelenléte van jelen. Mielőtt harcolhatnál azért, amit helyesnek tartasz, először meg kell tanulnod és meg kell értened, mi a rossz. Máskülönben elpusztíthat, vagy akár azzá is válhatsz, ami ellen harcolsz.
☆☆☆
A Végzetlovagok megérkeztek a következő célpontjukhoz, és egy romos bejáratot találtak. A két sárkány lerepült és leszállt mellettük. A Végzetszem a bejárat közelében lebegett. Abigél elvette.
-Miféle ember él egy ilyen helyen?-kérdezte Trevor.
-Igen, nem hiszem, hogy itt bárki is élne, Trevor.-felelte Saxon.
-Úgy tűnik, a sárkányaink ezt most kihagyják. Várjatok itt, Thunderdome.-mondta Allister.
Thunderdome bólintott. Luna aggódva nézett Abigélre.
-Nem lesz semmi bajom, Luna.

Abigél a kezébe vette Luna fejét, majd bement a házba. Thunderdome kissé szomorúan nézett rá, ami Lunát aggasztotta.
Már a kőfolyosókon jártak.
-Tudom, hogy mi ez a hely... ez egy Végzet erődítmény.-mondta Allister.- Több ezer évvel ezelőtt épült belőlük néhány szerte a világon, még azelőtt, hogy a földet Ardonia néven ismerték volna.
-Galleous azt mondta, hogy a Végbe megyünk... egy másik dimenzióba.-szólt Abigél.
Megálltak, amikor megérkeztek a központba,a portálhoz.
-Úgy tűnik, igaza volt.-felelte Denny.
Körülvették a kaput.
-Szóval melyikünk lép be először a hátborzongató portálba?-kérdezte Saxon.
-Szerintem nem te leszel az.-felelte Trevor.
Saxon elmosolyodott.
-Tényleg? Gondolom, hogy nem is te leszel az.
Denny beugrott a portálba. Egy pillanatra megálltak.
-Denny csak úgy...?-kezdte Abigél.
-Ó, hát a második sem rossz.-mondta Trevor,majd ő is beugrott. Aztán Saxon is beugrott.
-Tudod, Abigél... még sosem volt női Végzetlovag. Talán ennek oka volt.
Allister Abigél felé nézett, aki kissé aggódott.
Luna szintén nyugtalan volt és aggódott.
Allister átugrott a portálon. Abigél ugrott utoljára,és haladni kedzett a dimenziók között.
Egy kis építmény alatt landolt a földön. Látta a többieket a közelben. Odasétált hozzájuk, és melléjük állt. Megérkeztek a Végbe.
<~FOLYTATJUK...~>