9.rész

460 24 0
                                    

Suli után, mint ahogy megígértem, elmentünk Jungkookkal bevásárolni holnapra. Vettünk mindent, amit csak láttunk. Még nem tudom, hogy mi lesz, de kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből. 7 nem teljesen 100-as fiú lemegy a tengerhez a hétvégére, ahol rengeteg pia lesz. Belegondolni se merek. Ezek totál hülyék, ha isznak. Egyszer volt egy medencés party az egyik ismerősünknél. Mondanom sem kell, hogy full részegek lettünk. Nagyon jól éreztük magunkat leszamítva, hogy alig emlékszünk valamire...
Néhány videó meg a többi vendég által vannak emlékképek. Ha jól emlékszem soha többet nem mehetünk annak az ismerősünknek a bulijába. Azon az estén Taehyung belepisilt a medencébe, miközben a jó nép benne fürödt. Azt mondta ő csak feltölti a medencét, mert kiugrálták belőle a vizet. Szóval ennek tudatában remélem nem lesz semmi gond.

Miután sikeresen bevásároltunk hazavittünk mindent és össze is pakoltunk. -Egyébként meg sem kérdeztük őket, hogy jönnek el a parthoz-mondtam. -Ja tényleg. Ez eszembe sem jutott-gondolkodott el Kook. -Összesen 7-en vagyunk igaz?-kérdezte. -Na lássuk-kezdtem kezemen számolni-Taehyung, Namjoon, Jin, Yoongi, Hobi, Te, és én. Igen ez 7. -Plusz ott vannak a cuccok is. -Igen-válaszoltam. -Szerintem jobb lenne, ha mindenki egyszerre menne szóval mehetnénk a kisbusszal. Így cipekedni sem kell. -Milyen kisbusz?-kérdeztem. -Van egy 9 személyes busz és nekem meg van jogsim-válaszolta. -Mi az, amit Jeon Jungkook nem tud megoldani? -A pasid már csak ilyen-dicsekedett. -Írj nekik, hogy holnap reggel 8 körül jöjjenek a házatokhoz-mondta. -Jó írok nekik azonnal.

Elővettem a telefonom és küldtem egy körüzenetet, hogy hova jöjjenek cuccostól. -Lassan mennem kéne. Anya már biztos vár rám és amúgy nem is mondtam neki még ezt az utat. -Jól van menj csak a többit megoldom. Holnap találkozunk-jött oda majd egy homlokpuszi után el is indultam.

Mikor hazaértem anya már otthon volt. -Jé a fiamat is látni néha itthon-gúnyolódott anya. -Neked is szia. -Hol voltál ilyen sokáig?-kérdezte anya. -Jungkooknál voltam. Jó is, hogy mondod. A hétvégére lemennénk a tengerhez a haverokkal. -Lényeg, hogy időben szólsz. -Csak nemrég döntöttünk így. -Mindegy,, érezzétek jól magatokat-borzolta össze a hajam. -Milyen volt a munka?-érdeklődtem anyám felől. -Ma egész jó. Csodálkoztam is. Biztos megint valami pályázatot akarnak megcsináltatni velem és azért nyaliznak. Aljas népség.. -Csak azért csináltatják veled, mert te vagy a legjobb a munkádban. -Akkor mostantól inkább visszább veszek-nevetett.
-Kérsz sütit? Nemrég lett kész.
-Hogyne kérnék. Elmegyek fürödni és megesszük az egészet. -Jó, de siess, mert nélküled eszem meg. -Sietek-rohantam el.
Gyorsan megfürödtem és lementem anyához. Mostanában kevés időt töltünk együtt. -Felvágtam az egészet kérsz hozzá tejet?-kérdezte anya. -Aha, köszi.

Megettük az egészet aztán egy jó beszélgetés után elmentem és lefekvés előtt még összepakoltam holnapra.

Másnap frissen és üdén ébredtem azaz majdnem. Arra keltem, hogy anya porszívózik. Nem baj én szeretem akkor is. Felkeltem és elkészültem. Már majdnem 8 óra volt és lassan a többiek is megérkeztek. Már csak Jungkook hiányzik. Írtam is neki és nem kellett sok idő válaszolt is, miszerint 2 perc és itt van a busszal. Így is volt. Mindannyian bepakoltunk és köszönés után el is indultunk. Nyilván előtte veszekedtek ki hova üljön, de nem is ők lennének. -Olyan csend van kapcsoljatok már valami zenét-szólalt meg Taehyung. -De énekelhetünk is. -Neeeem, Jimin kapcsolj zenét-vágott közbe Yoongi. -Szerintem is jó ötlet. Bekapcsoltam a rádiót, de kár volt, mert így is énekelt. Az utat végig kornyikálták mire végre odaértünk. Kiszálltunk a kocsiból és egy jó nyújtózkodás után elkezdtünk kipakolni. Beértünk a házba, de tátva maradt a szánk. Hatalmas és nagyon gyönyörű volt. -Wooow te biztos nyertél a lottón vagy valami ilyesmi-mondta Tae. -Szerintem jól elleszünk itt-nézett körbe Nam. -Szerintem is-mondta Hobi. -Az emeleten vannak a szobák nyugodtan nézzetek körül és döntsétek el ki melyik szobában lesz és kivel-mondta Jungkook. Mindenki szétszéledt és csak annyit hallottunk, hogy mindenki óbégatva szaladgál. -Mi lesz a program?-kérdeztem egyetlen szerelmem. -Szerintem mindenki először a tengerben szeretne fürödni később meg grillezhetnénk aztán majd alakul valahogy. -Oké. Pakoljunk ki aztán irány a part.

Miután ezzel megvoltunk mindenki fürdőgatyát húzott és szaladtunk is a partra. Mint a gyerekek. -Nee!!! Megöllek, ha megteszed!-ordibált Yoongi, de már csak a csobbanást hallottuk meg, hogy mindenki röhög. Én leültem a homokban és napoztam. Egyszer csak sötétség borult elém és felakartam ülni, de kurva nagyot koppant a fejem. -Bazdmeg Taehyung minek mászol felém?!-fogtam a fejem. -Csak úgy. Haver neked acélból van a fejed?-dörzsölte a fejét. Persze a többiek szakadtak a röhögéstől. -Jól vagy?-kérdezte Jungkook, de ő is nevetett. -Szerintem menjünk inni-mondtam. -Jó ötlet!-kiabált oda Jin. Elővettük az italokat és inni kezdtünk. Felelsz vagy merszeztünk közben már amennyire lehet részegen. -Na gyerekek a k..kérdésem azzzz, hogy ki az aki innen szeret e-engem? Emelje f-fel a kezét-nyögte be Tae. Senki meg sem mozdult. -Baszódjatok meg.. -tört ki mindenki a röhögésben. -Nyugi Tae szeretünk-veregette meg a vállát Hobi. -Na most jöjjön Jungkook-mondta Nam. -Felelsz vagy mersz? -Merek-válaszolta. -Hmm...csókold meg Jimint, de előttünk-tette fel az ujját. -Most minek kell ezt? Tök zavarba ejtő..-mondtam.

Megfogta a nyakam és magához húzott. Annyira fura így előttük. Lassan elengedett.
-Huuuuu ettől nekem is megjött a kedvem ehhez-mondta Jin majd hirtelen megcsókolta a mellette ülő Namjoont. Teljesen lefagyott, ahogy mi is. Ettől még az amúgy részegen dadogó Tae is nézett gülü szemekkel. -Hát...ez érdekes volt-mondta Kook. -Ja, minket is meglepett-mondta Yoongi. -Gyerekeeek menjetek szobára-szólt közbe Tae.

Ezután játszottunk még egy jó darabig amíg meg nem láttuk Hobit full pucéran a vízbe ugrani. Jungkook és Taehyung együtt ástak valami kurva nagy gödröt amibe Jin sikeresen bele is esett. Nam összekötözte Hobit és a hátára véve szaladgált vele. Yoongi meg egy rákkal romantikázott. Tae meg Kook röhögtek Jinen én meg fogtam a fejem. Ha nem lennének ki kéne találni őket.


Ez most nem kicsit lett unalmas, de már egy hete nem volt rész szóval írtam valamit

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

Ez most nem kicsit lett unalmas, de már egy hete nem volt rész szóval írtam valamit. A következő rész jobb lesz megígérem. A másik könyvem szerintem nem sokára kezdem, mert ahhoz nagyonis van kedvem. Remélem olvasni fogjátok és remélem jó is lesz. Sokkal másabb lesz és érzelmesebb. Néha olyan is kell, de nem lesz azért full unalmas xdd
Zeneajánló: MCND-Not over

Vártam Rád!- Jikook fft.(ÁTDOLGOZVA)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant