Hercegi Akarat [BTS FF.]/SZÜNETEL

Rossz Emlék

Mo szemszöge:

Ültem a sötét szobám egyik sarkában, már nem sírtam de még mindig remegtem. Nagyon megrémisztett Jungkook herceg. Újra és újra végig futott előttem az arca és a tekintete. Éjj sötét szeme vérfagyasztóan csillant meg, amikor az enyéimbe nézett. De a csókja, szinte részegítő volt. Miután ajkam össze ért az övével, már nem voltam benne biztos, hogy a félelemtől remegtem. Beharaptam az alsó ajkam és olyan volt, mintha még mindig érezném az édeskés ízt rajta.
Annyira elgondolkoztam az egészen, hogy mire észbe kaptam már világosodott. Egy teljes éjszakát töltöttem el ezen gondolkozva? Észhez kellett térnem, vár rám a munka. Sem erőm, sem kedvem nincs megindulni és találkozni a palota lakóival. Álmos vagyok, fáj mindenem és félek találkozni Taehyung herceggel. A szemébe kell néznem és újra köszönetet mondani neki. Ha ő nincs, ki tudja mit csinál velem Jungkook herceg.

***

Miután a reggeli teendőimmel végeztem, körbe néztem a belső udvaron és a teraszon, hogy minden a helyén legyen. Büszkén veregettem meg a saját vállamat biztatásképp, hogy ma is jó munkát végeztem. Akkor pillantottam meg Sujin-t, aki egy nagy adag virággal sietett valahova. Oda mentem hozzá, hogy segítsek neki.

-Ne cipekedj egyedül! Segítek neked. - ajánlottam fel a segítségem és a felét ki vettem a kezéből.

-Mo! - mondta boldogan a nevem. -Te mindig a legjobbkor jelensz meg. - mosolygott rám. -Mesélj, milyen volt az éjszaka Jungkook herceggel? - kacérkodva vonogatta a szemöldökét.

-Volt benne izgalom rendesen. - kis gondolkozás után, ennyivel le tudtam az egészet.

A virágokat a belső kertben lévő kis tavacskához vittük, amihez egy fedett terasz tartozik. Itt még nem jártam, mert nem volt erre dolgom, de nagyon szép. A többiek szorgosan díszítették a helyet szalagokkal és a vitt virágokkal. Meg szagoltam egy kettőt, mert a levegőt a virág illata járta át, eközben figyeltem fel a rengeteg fehér liliomra, ami ott hevert a földön. Annyi minden futott végig hirtelen az agyamon. Eszembe jutott az álmom és a hideg rázott.

-Mire kell ez a sok virág? - fordultam barátom felé.

-Ma van a megemlékezés napja. Virágokkal díszítjük a helyet, ami az elvesztett személyekre emlékeztet. Majd gyertyát gyújtunk, aztán a vízre tesszük. - magyarázta Sujin, miközben a rózsákról vágta le a töviseket.

-De miért pont liliom? - kérdeztem tovább.

-Mert ez a család kedvenc virága. - pöffeszkedve szólt közbe Yongmi. -Van egy szóbeszéd, hogy a király édesanyja bele halt a gyászba, amikor elvesztette a legkisebb fiát.

Mégis, hogyan kerül ide? Settenkedik, mint egy kígyó. Fintorogva, de tiszteletet megadva neki meghajoltam. A kedvem elment mindentől és még a gyomrom is felfordult, ahogy az arcát néztem.

-A királynak volt egy öccse? - döbbenet ült Sujin arcára.

-De ez hogyan kapcsolódik a virágokhoz? - vágtam a szavukba.

-A királyné kedvenc virága a liliom volt. Ezért egy liliom kertbe temették el. - tért a lényegre Yongmi. -Lehet ez az oka annak, hogy minél hamarabb házasítani akarja a hercegeket. Sajnálom Mo, hogy te félvérként nem vagy erre alkalmas. - gúnyosan jegyezte meg nekem és mosolyt húzott az arcára.

Úgy néz ki lényegre tértünk. Minden egyes beszélgetésünk azzal végződik, hogy valamilyen megjegyzésével megaláz és tudatja velem, hogy mennyire gyűlöl.
Mély levegőt vettem és próbáltam úgy tenni, mintha nem is hallottam volna, de nem ment. Már kezd nagyon az idegeimre menni, hogy itt semmit sem érek, és ezt minden nap tudatja velem. Egy olyan ember meg ne jegyezze meg ezt, aki ugyanott kezdte mint én.