Hercegi Akarat [BTS FF.]/SZÜNETEL

Angyali Sugallat

Mo szemszöge:

"...nagy zűrzavar volt odakint, midenki visított és arra szaladt amerre tudott. Házakat gyújtottak fel, minden lángban állt és nagy volt a füst. Én egy kis kunyhóban bújtam el, kormos voltam, le voltam izzadva és remegtem a félelemtől. Katonák lepték el a helyet és bárki, aki az útjukba állt nem kegyelmeztek neki.
Egy kis ideig meghunyázkodtam, legalábbis addig, amíg kisebb lett a csend odakint. Lassan kibújtam az egyik szekrény mögül majd kimentem az ajtón.
Döbbenten álltam, a látványtól csak sírni tudtam. Vérző, sebesült emberek mindenhol, a házak romokban és itt-ott még mindig égett a tűz. Jött egy érzés, elkezdtem keresni valakit. De nem tudom kit. Kerestem és mentem az embereken át, néztem őket nem-e ő az akit keresek.
Megpillantottam egy sötét kék ruhát, látszott rajta, hogy nemesi ruha. Tudtam, hogy ő az akit keresek. Oda rohantam hozzá és letérdeltem mellé. Remegő kezekkel fogtam meg az arcát, miközben a könnyem potyogott le az arcomról.

-Mo. - hangja erőtlen volt. Tudtam, hogy haldoklik és ettől még jobban megijedtem.

-Csss. Helyre jössz, rendbe hozlak. Minden rendben lesz. - bologattam hevesen magamnak, hogy rendbe fog jönni, pedig legbelül éreztem, hogy elfog hagyni.

-Menekülj. Ne nézz vissza. Ígérd meg nekem, hogy soha nem jössz vissza. - fogta meg az arcom. Ráztam a fejem, hogy nem, nem hagyom őt itt.

Remegő, a saját vérével borító kezével elővett a zsebéből egy hajtűt és felém nyújtotta.
Tudtam, hogy ez egy búcsú ajándék tőle, ezért még jobban zokogni kezdtem. Nem akartam elengedni.
Kiabálásokat hallottam meg nem messze tőlünk. Vissza jöttek az elkövetők, de még úgysem akartam ott hagyni őt. A kiabálás után egy kislány szaladt elő az egyik rejtekhelyről, rám nézett és futott tovább.

-Fogd és szaladj! - tartotta még mindig felém a hajtűt. Ő is sírt, nem tudtam, hogy a fájdalomtól vagy, mert búcsút kell vennünk egymástól.

Egyre közelebbről hallottam az elkövetők hangját, ezért kis hezitálás után futni kezdtem az ellenkező irányba, néha vissza néztem nem-e jönnek utánam. Megtorpantam amikor az előttünk elszaladó kislány sikítására lettem figyelmes.
A kislány összeesett és seperc alatt egy vértócsa lett körülötte. Ott állt mellette Jimin herceg. A kezében a kard véres volt, ahogy ő is az áldozatai vérétől.
Lefagytam, csak ott álltam, egyszerűen nem tudtam mit csináljak. Félve néztem rá és olyan csend lett, hogy hallottam, ahogy egyenletesen csepeg le a kardról a vér.
Jimin herceg tekintete sötét volt és elmebeteg arccal közeledett felém, de még mindig nem tudtam mozdulni, a lábaim nem engedték.
A kardot a nyakamhoz szegezte és éreztem, ahogy már vágja a bőröm az éles eszköz. Levegőt vissza folytva néztem a szemeibe. Szinte izlelgette a vékony bőrt a nyakamon a kardjával és erre még sötétebb lett a tekintete. Ekkor már tudtam, hogy nem fog kegyelmezni nekem, ezért becsuktam a szemem és vártam a halált. Egy gyors és erős mozdulattal elvágta a torkom.."

A torkomhoz kaptam és levegő után kapkodva realizáltam magamban, hogy ez csak egy álom volt. Egy  nagyon rossz és furcsa álom. Fogalmam sincs ki lehetett az, akitől annyira nem akartam megvállni. A hercegek egyike lehetett, de vajon ki? Egyáltalán miért álmodok a hercegekkel? Főleg olyat, amiben Jimin herceg egy gyilkos. A légynek sem tudna ártani, nem, hogy egy kislánynak.
Próbáltam elhesegetni ezeket a furcsa gondolatokat, de nehezen ment. Annyira valóságosnak tűnt. Nem olyan volt, mint egy szokványos álom, sokkal másabb volt. Inkább, mint egy látomás.

***

Teát kellett vinnem Jungkook herceg szobájába. Ami meglepő, mivel tőlem teát kapni olyan, mint meghívót az ördögtől a pokolba. Vagyis, ezt lehet hallani az egész palotában.
A hercegnél 3 szolgalány volt, akik a ruháját és a haját igazgatták. Ki utasította őket és engem a tereszra invitált. A terasz a belső udvarra nézett, ahol Jimin és Hoseok herceg gyakorolták a harcművészetet.
Letettem az asztalra a tálcát és amíg Jungkook herceg a két hyungját nézte, kiöntöttem neki a csuporba a teát.