Ismét hétvégére került a sor. A szokásosan átlagos, és unalmas hétvégére. Irigylem azokat, akik folyton utaznak és járják a világot. Nekem ebből aztán nem jutott, évek teltek el az utolsó kirándulásnak nevezhető program óta. Nem vagyok egy nyálas típus, meg egyébként sem szeretek a múlton rágódni, szóval vissza is térek a reggeli kalandozásomból, mert vár a munka, mint mindig. Az éjjel nem sokat aludtam, fent maradtam böngészni egy-két dolog kapcsán. Hogy mi érdekel ennyire, arról majd később.
Ahogy igyekszem a ház végében lévő fürdőszoba felé, megcsúszok és kishíján a földön landolok. Gyűlölöm ezt a nyomorult zoknit! Mire kimostam a szememből az álmosságot, már anya harsogó hangjára lettem figyelmes, amint úgy soroz be házimunkára mint a katonákat bevetésre.
Nagyjából két óra telhetett el, kivettem a részemet a hétvége szombati napjából. Innentől már csak a tanulás van hátra, amire tizedikes diákként igen nehezen tudom rávenni magam. Jól esnének ilyenkor a húgom bátorító szavai, mivel sokszor ő volt az oka annak, amiért nem buktam meg egy adott tantárgyból. Ritka a pillanat ha hosszabb időre összejárunk, a kora reggeli pár perc minden, iskola előtt. Ezekből a szálakból már biztos mindenkinek leesett hogy a miénk egy igazán szétcsúszott család. Anyával élek én, apával pedig Jasmine. Arányos elosztás, de ettől még nem igazságos. Irigylem a kis szarost, mindig ő dobja a hatost a kockával, míg én jó esetben is csak a kettest.
Miközben a tananyaggal küzdöttem, megint beütött egy hirtelen jött emlékkép. Mivel épp a kezem ügyébe akadt egy darab papiros meg egy ceruza, gyorsan le is firkantottam ami megjelent a szemem előtt néhány másodperc erejére. Rajzolni szeretek, bár azt nem állítom hogy tudok is. A kreativitásom az néha útnak indul, főleg az ilyen esetekben. Összes alkotásom története egy emlékben rejtőzik. Emlékek, amik nem történtek meg sosem, és nem a sajátjaim. A reinkarnáció kétségtelenül egy fura, be nem bizonyított tényező, de senki sem tagadhatja meg a létezését. Az én elveim pedig pontosan ezen a megoldatlan rejtélyen alapulnak. Na, megint jár az a lepcses szám, hát nem azt mondtam még az előbb, hogy inkább nem beszélek róla? Végülis már mindegy, néhány gondolatból úgyis leszűri mindenki az aránytalanul béna stílusom. Visszatérve a lényegre, eddig bárkivel is próbáltam megosztani ezeket a személyes kellemetlenségeket, úgy néztek rám mintha bolond lennék. Ennek fejében, csak egy ember tud rólam igazán mindent, attól pedig elméletileg tiltva vagyok. Nyilván a szabályok betartásával kapcsolatban mindenki a maga módján dönt. Az említett személy a legjobb barátnőm Hayley, akivel ha összeengednek tényleg még a Föld forgása is irányt vált.
Elejtettem mindent a kezemből mikor felcsörrent az üvöltő hang odakintről.
-Danielle Langwood! Azonnal emeld fel azt a sújosan nagy segged és told ki ide elém!
Ennek hallatára az egész életem lepergett előttem, hisz tudom ha a teljes nevemen szólítanak, valamit elszúrtam, de nem is kicsit.
Ijedt szemekkel nyitottam a szobaajtót és álltam anyukám elé. Éreztem a feszültséget, közben kattogott az agyam mit is ronthattam el?
-Leesett-e már miért hívtalak ki?
-De hisz nem csináltam semmit - Válaszoltam egy magabiztos hanggal.
-Bizony, márpedig pont ez a baj. Hogy nem csináltál SEMMIT!
Ezzel a kijelentéssel olyan anyai pofont kaptam, hogy a falnak csapódva bevertem a fejem, és elsötétült minden. Édesanyám dühös arca maradt az utolsó emlékem, miközben copfjából kicsúszó haja az arcomba lógott. Innentől teljes képszakadás, bár nem mintha meglepne. Rémlik mikor azt mondtam, hogy arányos az elosztás de nem igazságos? Pontosan erre céloztam. Valahogy azt érzem, hogy akit napi szinten ütnek-vernek az nem túl szerencsés típus. Mostmár kinyögöm végre, tényleg írtó szerencsétlen vagyok.
Felébredtem. Már nem a földön feküdtem, hanem az ágyamban, valami nyakatekert pózban. Az idő este tíz óra felé közeledett, úgy tűnik nem kis időre ájultam be. Az arcom égetően fáj, ami igazából nem nagy durranás, mivel folyton ugyanez történik. Kénytelen vagyok elfogadni ami van, hiszen ha lépnék valamit, lehet csak rontanék a helyzeten. Míg a fejemet vakarásztam, és kómásan forgolódtam, rájöttem, hogy a szemetet felejtettem el kivinni. Legközelebb inkább a szemét vigyen ki engem, szerintem mindenki jobban járna. A különös csendet, párhuzamban vele pedig az esti nyugodt hangulatot felfogva bámultam az asztalomat. A telihold fénye világította meg a délutáni papirost, ami miatt sosem leszek olyan, mint a többiek.
DU LIEST GERADE
Páncélba Rejtve - Skeletric (Átírás alatt)
Science Fiction"S mikor az óriási villám ismét cikázott egyet körülöttem, megvilágította önmagam elrettentő tükörképét. A szívem heves dobogása eltompította a végtagjaim fájdalmát, amint szembenéztem a könyörtelen halállal." Egy fiatal lány története, aki túl késő...
