Páncélba Rejtve - Skeletric (Átírás alatt)

14. - Két lépéssel előrébb

Hazaérkezve elkezdtem számolni az egyre nyúló órákat. Gyomorideggel keltem és feküdtem két napig, tudatlanul várva mégis mit hoz a holnap. Felkészültnek éreztük magunkat, de mégis féltünk az előttünk álló események következményeitől. Scarlett éjjelente portyázott, keresve az elhagyott jeleket, Hayley pedig igyekezett felkészíteni magát lelkileg. Nekik ezerszer rosszabb mint nekem, mivel őket erős szálak kötik Ruby aljas személyéhez. Mindeközben az én agyam megállás nélkül Emily és Jasmine körül forog. Szükségünk van rájuk, bár Letta és Hay még semmit sem tud a váratlan találkozásunkról.

A harmadik reggel változatlanul indult, addig amíg a friss hírek hallatán mindenki a fejéhez nem kapott.

"Ma hajnalban súlyos károknak lett áldozata fővárosunk, Silverport. Lángokba borult több tízemeletes ház, valamint a hozzájuk tartozó parkolókban álló autók. Eddigi információink szerint négy halott, és több sebesült is van. A tűz azóta csillapodott, de a tűzoltók még a helyszínen tartózkodnak, igyekeznek megfékezni a terjedését. Furcsa, s egyben különös részlete a bűncselekménynek, hogy az elkövető parázzsal felfestett nyomot hagyott maga után, ami nem mellesleg a város egy utcáját jelöli. A gyújtogatót egyenlőre keresi a rendőrség, bár megerősítések szerint talán többen is lehettek." - Szólt a híradóból az élő jelentés.

-Blacknest Gate utca. - Olvastuk szinkronban a tévében mutatott légifelvételről a feliratot.

Scarlett nem szólt egy árva szót sem, csak megdermedt tekintettel kiviharzott a lakásból. Utána szaladtam, igaz fogalmam sincs mi akaszthatta ki ennyire. Elindult a lavina, de egész eddig erre a pillanatra vártunk, pont most nem szabad kiszállnunk.

-Hé, várj már meg! Mi a baj? - Próbáltam utolérni.

Hirtelen megállt, majd megfordult. Kétségbeesetten pislogott néhányat mielőtt beszélni kezdett.

-Az az utca anya sírhelye. Ott végezte ki Ruby. - Küszködött könnyeivel. - Soha többet nem teszem be a lábam oda.

-Pedig úgy tűnik muszáj lesz. Direkt csinálja mindezt, mert ismeri a gyenge pontodat. Ezt leszámítva azonban ugyanúgy szükségünk van rád, nélküled nem fogjuk tudni legyőzni, hiába leszünk rá négyen.

-Négyen? - Törölte le utolsó könnycseppeit is. - Ki a másik kettő?

-Oh, tényleg, nem is mondtam. Hallottál már Skyline-ról ugye? - próbáltam tompítani a helyzet súlyát.

-Persze, de ez most hogy jön ide? - Rakosgatta össze a kirakós darabjait szépen lassan.

-Hát, találkoztam vele személyesen és be szeretném vonni a tervbe. A húgomat szintén, neki csak gyakorlásra van szüksége. - Vigyorogtam kínomban, mivel tudtam, hogy ezzel akár le is rombolhatok mindent amit eddig felépítettem.

-MONDD, TE MEGŐRÜLTÉL? MI VAN HA KIKOTYOGNAK MINDENT? NEM VAGY NORMÁLIS! - Ordítozott velem, miközben egyre inkább hátrálni kényszerültem.

Túlságosan megrémültem a válasz megadására, csak néztem amint szemeiből visszatükröződik a színtiszta düh. Lépkedtem ameddig tudtam, de egyszercsak elfogyott mögöttem a hely, hátam a ház falának ütközött. Kétségesnek tűnt, hogy most megfojt vagy csak leordítja a fejemet, azonban mikor kezei meglendültek felém már éreztem melyik opció lesz a választott.

Míg nekem kezdett elfogyni minden levegőm, az ő szavai végtelen tengernek tűntek. A szorítástól már a látásom is homályosodni kezdett, nem bírtam tovább. Megragadtam a kezeit és előteremtettem annyi elektromosságot amennyit még a fizikumom elbírt. Nem telt bele két szívdobbanásba se, rögtön elengedett amint elérte az áramütés.