Little light in the darkness

Régi ismerős

A férfi közelebb sétált majd egy lépésnyivel előttem megállt. Zsebre dugta a kezét majd elmosolyodott.Nyeltem egyet.

-Elena Gilbert-mondta bársonyos hangon oldalra billentve fejét. Megdermedtem.

-Elijah-suttogtam szüntelenül a menekülő utat keresve ,de sajnos nem volt. Engem pedig egy lépés választott el egy ősitől.

-Meglep hogy itt látlak.-mondta.

-Itt lakom.-mondtam halkan .

-Elhagytad Mystic Fallst és a Salvatore fivéreket?-kérdezte és a szemében kíváncsiság csillant.

-Igen.-mondtam szűkszavúan.

-Mióta tartózkodsz New Orleansban?-kérdezte, mire én hitetlenkedve a szemébe néztem.

-Ugyan Elijha ismerlek már egy ideje. Túl alapos vagy. Biztos vagyok benne hogy utánam néztél és pontosan tudod a választ. Szóval hagyjuk a felesleges köröket. -mondtam és magam is meglepődve a határozottságomon.

-Igazad van.-mondta elmosolyodva.

-Mit akarsz?-kérdeztem ridegen minden bátorságomat összeszedve. Nem akartam ,hogy félni lásson.

-Tudod Niklaus egyenlőre nem tudja hogy itt vagy. Valószínűleg nem örülne neked túlzottan. Sőt miután te és a kis barátaid úgy rászedtétek egyből megölne. -kirázott a hideg. Épp szólásra nyitottam a szám ám ő folytatta- De nem tervezem, hogy szólok az itt létedről azonban ennek az ,az ára hogy az tedd amit és amikor kérem. Vagyis ha hívlak te jössz.

-Mégis mit tudnék neked segíteni. Pont én.-mondtam utalva arra hogy csak egy egyszerű vámpír vagyok ráadásul elég fiatal. De amúgyis ha erősebb is lennék nehogy már parancsolgasson.

-Hasonmás vagy a véred nagy kincs. Szóval ,meg egyeztünk?

-Még mit nem. Nem leszek senkinek sem a bábja ,többé nem. Inkább öljön meg az öcséd mintsem hogy a csicskád legyek. A válaszom nem.-mondtam a dühtől remegve.

-Nem-e,?- kérdezte az arcán kíváncsiságot véltem felfedezni és még valami mást is, amit nem tudtam értelmezni.-Tudod ha nem lenne szükségem a véredre akkor hagytam volna hogy az öcsém rád találjon és azt tegyen veled amihez épp kedve szottyan. De annyira nem vagyok a segítségedre szorulva hogy könyörögjek és életben hagyjalak ha ellenkezel. Én magam foglak megölni ha úgy adódik és az nem lesz kellemes.

Hallgattam bár belül majd felrobbantam dühömben. Parancsokat osztogat és még fenyeget is. Elegem van hogy mindenki azt hiszi hogy dróton rángathat. Amúgyis ő szorul az én segítségemre nem fordítva.Vagyis..a dühöm csillapodott.Én nekem is szükségem van rá . Még nem terveztem meghalni. Az életben maradásom most tőle függőt. Ha viszont most alkut kötök vele semmi biztosíték rá, hogy később nem árul el miután már nincs rám szüksége. Vagy a kezébe helyezem az életem és megbízom abban hogy nem ad Klaus kezére, vagy hagyom hogy itt helyben megöljön. Szép kilátások mondhatom. Miért is kellet eljönnöm otthonról. Jobb lett volna ha ott maradok. Nem ez nem teljesen igaz hisz eddig imádtam itt lenni még ha most a helyzetem kilátástalannak is tűnik. Felnéztem rá ő várakozón nézett vissza rám. Várta a válaszom. Bármelyik opció mellet is döntök mindegyikben ott van a halál lehetősége. Végül elhatározásra jutottam.

-Legyen.-mondtam a hangomban tisztán hallatszott az undor és a gyűlölet. Nagyon is gyűlöltem amiatt hogy olyanra kényszerít amihez semmi kedvem.

-Nagyszerű-hangjában derü hallatszott.Újra elöntött a düh .De akkor egy gondolat fészkelte be magát a gondolataiba és nem hagyott nyugodni. Ekkor kicsúszott.