Bloody Angel - Yoonmin FF.

2. - Semmi baj

  Reggel korán keltem: pontosan hajnali 5 órakor szólalt meg az ébresztőm. Ugyanis sikeresen megfeledkeztem a mai énekkari fellépésről.

  Gyorsan, de megfontoltan pakoltam be az egy éjszakára elegendő ruháimat és kisebb kiegészítőimet a sporttáskámba, majd kíváncsiságból felemeltem, mennyire bírom el.

- Nem is olyan nehéz... - suttogtam meglepetten - biztos mindent beletettem?

  Ezzel a mondattal pedig egy negyedórás kis ellenőrzés vette kezdetét, amit én tartottam a sporttáska tartalmaival.

  Miután végeztem, - és konstatáltam, hogy amúgy semmit sem felejtettem ki a táskából, - felvettem a fehér ingem, egy fekete nadrággal és a kezembe fogtam a padlizsán lila nyakkendőm. Igen, csak én lehetek olyan béna, hogy tizennyolc évesen nem tudok megkötni egy nyomorult nyakkendőt...

  Így hát kilépve csöndesen a szobánkból, a konyha felé vettem az irányt, ahol már égett halványan a lámpa. Ahogy sejtettem.

- Hyung! Meg tudnád nekem kötni a nyakkendőm? - kérdeztem halkan Jin-től, aki éppen szendvicseket csinált. Rám pillantott, majd csodálkozva közelebb jött.

- Hát te miért vagy így kiöltözve? És mi ez a nyakkendő? - Itt gondolom, a színére utalt.

- Ömmm... tudod, ma megyünk egy fellépésre az énekkarral és ez az ünneplő ruha - mosolyogtam kínosan Jin-re, miközben odanyújtottam neki azt az istenverte szövetet. Aish... miért ennyire megalázó ez a helyzet?

- Ó! Értem. - lépett közelebb, majd körbetekerte a nyakamon a nyakkendőt. - Amúgy neked csináltam a szendvicseket, csomagoltam kekszet és vihetsz majd gyümölcsöt is. A kivi nagyon finom, amit múltkor Hobiék vettek, úgyhogy arra gondoltam, szívesen ennél belőle majd az úton is.

- Azta, köszönöm hyung! Igazán nem kellett volna, én megcsinál...

- Nem, nem! Szívesen segítek az én kicsi dongsaeng-emnek - vágott bele a szavamba, majd simított egy utolsót a szépen megkötött nyakkendőn. - Viszont visszamegyek, mert a többieknek csinálok rántottát.

- A többieknek? De hát még csak háromnegyed hat van! És szombat, úgyhogy nem hiszem, hogy hamar fel fognak kelni...

- Igen, pont ez az. Ugyanis Namjoon-t, megkérték, mint leadert, hogy kísérje el Bang PD-t a repülőtérre, mert elutazik. És mivel Nam nem tud még vezetni, én viszem el őt - magyarázta, miközben egy serpenyőt vett elő. - Rántottát pedig azért csinálok, hogy ha még nem érnénk haza mire a többiek felkelnek, tudjanak enni belőle.

  Jin-t mindig is csodáltam. Mennyi mindent megtesz értünk... Emlékszem, hogy a rántottát még Jungkook kérte szerdán, hétvégi reggelinek. És Jin elkészíti, még úgy is, hogy nemsokára mennie kell.

- Jimin! - szólított meg a pult mögül - Jungkook nem megy?

- Nem! Elfelejtetted? Ő nem ének tagozatos - válaszoltam. Ez most elsőre kicsit furcsának tűnhet. De ő nem szeretett volna A osztályba jelentkezni – ami meglehetősen jó döntés volt tőle. Lényegesen több ének óránk van, mint egy átlagos osztálynak, továbbá az énekkarokon is kötelező résztvenni, amik pedig versenyeken való részvételeket vonnak maguk után. Ugye, milyen szuper?

- Tényleg! Bocsánat, igazad van - felelte és visszafordult a készülő rántottához, én pedig a mosogató melletti csepegtetőről elvéve egy poharat, kezdtem el csinálni magamnak egy kakaót. Ugyanis a szüleim nem engedték, hogy kávét igyak tizennyolc év alatt. És bár itt a szüleim nem látnak, és már elmúltam tizennyolc, hozzászoktam a kakaóhoz, úgyhogy... most is azt készítettem magamnak.