Sally Face: A második felvonás

3.

Füzeteimet és jegyzeteimet szorongattam miközben az ajtó mellett csücsülő csengőt bambultam. Éreztem, ahogyan testem hőmérséklete kezdett gyarapodni a szorongás által ami Larry-vel való találkozó kezdeményezett. Idegesen rágcsáltam szám belsejét amíg meg nem éreztem a meleg vért. Biztos sokan gondolják azt, hogy ez már beteges dolog ugyanakkor semmi nem hatott arra, hogy abbahagyjam. Ujjamat a csengőre helyeztem majd megnyomtam. Pár másodperc múlva az ajtót egy vizes hajú Larry nyitotta ki.
-Sal, tényleg jó, hogy jössz. Gyere beljebb.-állt félre.
Belépve egy takaros, kétemeletes kertesház tárult elém.
-Tehát szokásod mások ajtaja előtt állni perceken keresztül mire becsöngetsz?-nevetett.
-Nem és én csak gondolkoztam mire elbambultam.-fontam össze kezeimet megsértődés alapján.
-Jó jó. Megmutatom a szobámat, kövess.-indult fel az emeletre.
Az emeletre felérve egy fekete szoba tárult elém amin rengeteg poszter és egy használt gitár lógott. Az ágya rendezetlenül, ruhái szétdobálva.
-Kupi...-sóhajtottam halkan.
-Tessék? Kupi?-nézett rám kérdően majd megvilágosodott.
-Jaa, bocsi nem volt sok időm rendet rakni.
-Nem probléma.
-Nyugodtan ülj le az ágyra addig hozok valami nasit meg vizet.-majd magamra hagyott. Jegyzeteimet az ágyradobtam majd végül leültem. Kicsit jobban szétnéztem a szobájában szemmel de semmi mást nem tapasztaltam csak kupit. Az ágy pillanatnyilag kényelmetlen volt mire rájöttem, hogy az egyik polójan ülök.
Kiszedtem magam alól a nagy bandás ruházatot mire megszagoltam. Teljes önkívület uralkodott rajtam amiből a mellettem álló Larry húzott ki. Amint megpillantottam villámsebességgel dobtam el a pólóját és vettem kezembe a jegyzeteket.
-Ilyet se szoktak sűrűn csinálni a vendégeim.-tette le az asztalra a tálcát ami szépen meg volt tálalva. Tudom, fura szagolgatni másnak a pólóját ugyanakkor mégis egy nyugodt érzés fogott el közben.
-Ha szeretnéd odaadom.-vette fel és nyújtotta oda hozzám.
-Azonban áruld el, hogy miért csináltad.
Zavarodottságomban a pólót mégis elvettem majd lehajtottam a fejem, hogy ne lássa a paradicsomvörös arcom.
-Én sem tudom tehát ne kérdezd...-motyogtam oda neki halkan. Larry elém guggolt majd a szemével az enyémet kereste.
-Szerintem én tudom.-fogta meg az arcomat majd egy apró puszit adott a számra.
-M...miért csináltad?
-Ez bolond kérdés Sal.-ült le mellém az ágyra.
-Ha még nem bolondultam bele a magányba akkor te kerülsz engem illetve eléggé zavarban is vagy. A pólómat ölelgeted persze ezt is próbálod rejteni.
A szavakat mintha csak a szívem mélyéről olvasta volna ki.
-Lehet, hogy eléggé felénk vagy de ha azt mondanám, hogy nekem tetszel akkor tudnál felém nyitni?-hajolt közelebb. Percek teltek el némán mire ki tudtam nyőgni pár szót.
-Nem tudom, én szeretném de nem én nem hinném, hogy képes vagyok erre most. Sajnálom.-jegyzeteimet otthagyta futottam egészen hazáig időközben könnyeimmel küszködve.

Elérkezett a szerda reggel. Az ágyból mint egy zombi keltem ki és ezért pont arra az elhatározásra jutottam, hogy már a tegnapi eseményekből is kiindulva nem megyek ma be. Mélységesen el akartam kerülni Larry-t azok után amik tegnap történtek. Az osztályfőnöknek egy levelet küldtem miszerint a mai nap hirtelen jött betegség miatt nem tudok bemenni majd visszafeküdtem aludni.

A kellemetlenségek nagy részét immáron kipihentem és boldogan keltem fel. Pontosabban körübelül 1 másodpercig majd tudtomra adta az agyam, hogy ezzel nem oldottam meg a problémáimat hanem elfutottam előlük. Erre a gondolatra újra szomorú lettem de eldöntöttem, hogy végre a talpamra állok és holnap beszélni fogok Larry-vel egy matek korep közepette. Ettől kicsit derűsebb lettem mire ledőltem és elnyomott az álom.

Reggel az ébresztő hangjára keltem vagyis csak arra kellett volna. A tegnapi hirtelen elalvás közepette nem állítottam ébresztőt és így 7.30-kor keltem.
-Hogy tudtam egész nap aludni?-tört ki belőlem a düh.
Gyorsan a táskába pakoltam a dolgaimat mire az iskolához siettem. Az utat emiatt gyorsabban megjártam azonban így is volt 14 perc késésem. Berontottam a termünkbe ahol a tanár éppen agymosást tartott.

-Elnézést tanárúr a késésért. Elaludtam, többet nem fordul elő.
-Ugyan, meg úgysem kezdtem el az órát. Nem írlak be de akkor kérlek oldd már meg ezt a feladatot. - mutatott a táblára ahol egy egyszerű gyökvonás volt fent.

-Sőt nem is! Szóban is megy Fischer?
-Persze.
-Na nézzük akkor. -nyálazta át a matekpéldákkal teli könyvet.
-Ez egy roppant egyszerű ismétlő kérdés. Mennyi gyök alatt a 7 szorozva gyök alatt a 28-al?
-Először a gyök alá helyezzük a szorzást amit kiszámolva 196-ot kapunk amit szintén gyökre kell vonni ami meg ha nem tévedek 14.-hadartam el.

-Hm, meglepő. Mint ahogy említettem ez igen könnyű példa volt de fejben való gyökvonás az már tehetség.-nevetett majd visszaült a helyére.

Az óra a könnyű példák miatt lassan ment el. Csengőt hallva rohatam a mosdóba mivel kissé introvertált létemre nem szeretek sok ember között lenni. Beérve egy Larry-t pillantottam meg.
-Larry? -fordult felém.
-Miért nem voltál tegnap? Azt hittem bajod esett.-ölelt meg.
-Mégegyszer ne csinálj velem ilyesmit és ezt rakd el.-nyomott a kezembe egy fecnit egy számsorral.
-Hogyhamár nem jössz be akkor kérlek írj egy üzenetet.-fogta meg a kezem mire már hátráltam volna el de eszembe jutott az amit tegnap ígértem magamnak.
-Larry...
-Mondd csak Sal.
-Én nem akarok már menekülni...átmehetnék ma hozzád?-néztem rá könnyes szemekkel.
-Persze de miert sírsz?
-Egyszerűen nem tudom mit akarok és kivel. Nem tudom kiben bízhatok és kiben nem. Ez megrémiszt.-pityeregtem.
-Illetve ha már egyszer elkezdem akkor már nem tudom abbahagyni.-szipogtam tovább.
-Nem-e?-mosolygott majd egy apró puszit adott az arcomra. A sírás azonnal eltűnt az arcomról, helyette inkább a meglepődés tükröződött.
-Látod? Abbahagytad. -nevetett.
-Nagyon gonosz vagy.-szipogtam már sértődötten mire ő csak tovább viháncolt és együtt mentünk órára ahol útjaink elváltak.