Ösztönök [Jakehoon]

Huszonnegyedik fejezet

Jake szemszög:

Kora reggel egy tálcával a kezemben nyitok be Sunghoon szobájának ajtaján. Nehéz éjszakán vagyunk túl. Jin doktor érkezéséig sikerült meghánytatnom gyerekkori barátomat, bár féltem, hogy ezzel csak ártok. Szerencsére Miyoung adott ellenszert Seoheenek, így Hoon túl van az életveszélyen. Legalább ennyi haszna volt annak a nőnek, bár az igaz, hogy ha Ő nincs, akkor az alfával nem történik meg mindez. 

Hoon mellé leteszem a pirítósokkal teli tálcát, a bögre teáját pedig az éjjeliszekrényekre helyezem. 
- Mit csinálsz? - ülök le mellé, hisz nagyon bele van merülve a kezében tartott füzetbe. 
- Arra gondoltam, hogy átalakíthatnánk a faházunkat - vallja be, így értelmet nyer számomra a faház alaprajra. - A gardróbot - mutat a nem is igazán használt helyiségre - átalakíthatnánk gyerekszobává. Itt lenne a kiságy, mellette a pelenkázó. Ez a szekrénysor maradna a kicsi ruháinak, itt pedig kialakíthatnánk egy játszósarkot. 
- Együtt akarsz élni velünk? - érdeklődök, hisz én azt hittem, hogy Miyoungot szereti. 

Elvégre együtt vannak, vagy nem? Őszintén nem értem Hoon esti cselekedeteit. A tányérok kicserélése, a szeretlek szó... Szerintem még Ő maga sincs tisztában a dolgokkal. 
- Sosem engednélek el titeket, Jake - néz rám, s leteszi maga mellé a füzetét. - Először valóban bejött Miyoung, de folyton te jártál az eszemben. Alapból rendkívül fontos vagy nekem, de a láz óta sokkal jobban magaménak akarlak. Szeretlek, de nem akartam tönkretenni a barátságunkat, így megpróbáltalak elfelejteni Miyoung által. Amikor leléptél, akkor Yoochan felkeresett. Elmondta, hogy ki valójában Mi, így csak azért is folytattam vele a kapcsolatot. Ki akartam várni, hogy lebuktassa magát, és látod mi történt tegnap. Direkt cseréltem ki a tányérokat, mert mindenre fel voltam készülve, és nem akartam, hogy bajotok essen. Te és a pici vagytok a legfontosabbak! 
- Legközelebb azért ne mérgeztesd meg magad - jelentem kii szigorú hangnemben, pedig belül olvadozok. 

Hoon szavai vallomásszerűek, és nem tudom mit kéne reagálnom rá. Akár örvendezhetnék is, mint egy kisgyerek, de nem teszem. Ha tényleg szeret, akkor bizonyítania kellesz. Főleg most, hogy közös gyerekünk lesz. Apró mosollyal az ajkaimon dőlök le az alfa mellé, fejem pedig mellkasára hajtom. Ő automatikusan fúrja ujjait tincseim közé, s kezdi cirógatni fejbőrömet. Lehunyt szemmel élvezem a kényeztetését, melyben már rég nem volt részem. 

Hallom kissé heves szívverését, és érzem megnyugtató, kellemes csokoládé illatát. Nem akarok mozdulni mellőle, nem akarok tőle eltávolodni, de tudom, hogy a beszélgetésünknek még közel sincs vége. Főleg, hogy kissé ütköznek a nézeteink. 
- Én a városban akarok élni - vallom be hirtelen. Ha közös jövőt tervez, akkor igazodnunk kell egymáshoz. - Szeretnék tovább tanulni egy egyetemen. Megcélzom a tanári szakot.
- Mehetünk, ha ezt akarod - érkezik a felelet, hangjában pedig semmiféle ellenvetés nem lelhető fel. - Ha nem akarsz a falkában élni, akkor Yeji is átveheti az irányítást. Engem úgysem vonz annyira a falkavezér cím.
- Tuti? - nézek fel rá, mire bólint. 

Ez az én Hoonom. Régen is mindig az én érdekeim nézte, és sosem bántott volna meg. Igaz társak volnánk? Szeretném ezt hinni, ebben a tudatban élni. Hisz ki más lehetne a társam rajta kívül? Senki, és nem is akarnám, hogy más alfám legyen. 
- Egyébként, én is szeretlek - jegyzem meg mellékesen, de az arcomról sehogy sem tudom eltűntetni a vigyort. 
- Tudom - pimaszkodik, majd végigsimít arcomon. - El szeretnélek vinni egy randira. Még sosem voltunk, pedig már terhes vagy. Kissé felborult a sorrend, de nem bánom. 
- Mehetünk - pirulok el egyből. 
- Amúgy remélem, hogy omegánk lesz - kezd el újra ábrándozni. Ahh, Sunghoon túl cuki apukává fog válni.