Ösztönök [Jakehoon]

Tizennegyedik fejezet:

Még két nappal ezelőtt:

Jake szemszög:

Érzem magamon mások tekintetét. Tudom, hogy figyelnek, és készen állnak a támadásra. Valójában már rég le kellett volna szúrniuk, mégsem tesznek semmit. Elérem az újabb határt, de egyből meg is torpanok. Előttem áll a Jung falka vezére és annak férje. Hoseok, aki omega létére is falkavezérnek mondható. Valamint Min Yoongi, aki férje helyett sokat dolgozik a falkában.
- Nem érkeztem semmiféle hátsó szándékkal - védekezek egyből.

Hoseok, aki olyan hat évvel lehet idősebb nálam, lágyan elmosolyodik.
- Tudom. Nem jöttél még át a falkámba egyedül, így gondoltam, hogy a Shim falka miatt akarsz áthaladni itt - néz hátra magyarázás közben. A Shim és a Jung falka határa. - Megnőttél, Jake.
- Ismertél gyerekkoromban? - lepődök meg.
- Igen. Apám és a te szüleid kitervelték, hogy ha felnövünk, akkor én és a bátyád összeházasodunk. Sokszor jártam emiatt nálatok. Gondolom a belső farkasod blokkolja az emlékeid. De ha most átmész, valószínű, hogy felszínre engedi azokat.
- Nem baj - felelek lehajtott fejjel.

Tudnom kell, hogy honnan indultam. Azt, hogy milyen volt valójában apa, anya és Changhoon kapcsolata. Muszáj emlékeznem.
- Az embereimnek parancsba van adva, hogy ne bántsanak téged. Legközelebb viszont inkább kösd ezt a csukódra, ha itt át akarsz kelni! - nyújt át egy kendőt, melyen valamo ismeretlen írás van. A Jung falka kódolása?
- Köszönöm - hálálkodok. - Ha Changhoon keresne, elterelnéd a gyanúját annak, hogy itt jártam?
- Persze - biccent, majd ellépnek az útból. Magabiztos léptekkel térek át a Shim falkába, hol eltűnök látókörükből a fák rengetege miatt.

Azóta a nap óta nem jártam itt, és nem is emlékszem, hogy mi merre van. Az ösztöneimre hagyatkozva sétálok. Egyetlen ösvény sincs itt, pedig régen biztos, hogy lehetett. Mára már benőhette a fű, a gaz. Megpillantok egy magas épületet, melyről a vakolat omladozik, egy-két helyen még lyuk is van a falban. Közelebb sétálva veszem észre a felborult, egykori virágoscserepeket. Bevillan egy régi kép, ugyan erről a házról, sokkal gondozottabb valójában. A fal tiszta volt, és frissen festett, valamint minden ablakban szép virágok voltak cserepekben. Oldalra fordulok, ahol az emlékeimnek megfelelően egy régi hinta van. Remegő lábakkal megyek oda, majd ülök rá az ülésre. Nem merem elengedni magam, a lábam végig érinti a talajt, szerencsére. A régi, vastag kötélnek betett az idő.

Újabb emlékkép villan be, ezúttal a ház belsejéről. Felállva sietek a bejárathoz, és a kilincset lenyomva lépek be. Az előszobában jobb oldalt ugyan úgy cipősszekrény van mint anno, viszonylag szép állapotban. A szekrény fölött van két gyerekdzseki, illetve egy női felnőtt. Egyből eszembe jut, hogy a barna volt az enyém. Beljebb sétálva balra étkező és konyha fogad, mely szintén jobb állapotban van. Az ellenkező irányban van a nappali, hol megrémülök. A falra alvadt vér van spriccelve, a földön pedig egy jókora pocsolya, mely cseppekben húzódik a lépcsőn felfelé. Valaki menekült... A korlátba kapaszkodva szenvedem fel magam a lépcsősoron, próbálva kerülgetni a piros cseppeket.

Három ajtó. Balra anyáék szobája, jobbra a bátyámé majd az enyém. A vérfoltok a folyosón érnek véget. Két helyen is jókora száradt vérfolt van. Itt halt meg anya és apa? Véleményem szerint anya a nappaliban lehetett a rajtaütéskor, majd felsietett a bátyámhoz, aki már a folyosón várta. Minden hajnalban... Én és apa miért nem voltunk a házban? Mégis mit kerestem apával az irodájában? Kíváncsiságból benézek a saját szobámba, hol könnyek kúsznak íriszeimbe.

Hallom apa hangját, és a kisrókáról szóló esti mesét. Minden este fejből mondott nekem mesét az ágyam szélén ülve. A kutyákkal mintázott ágyneműhuzat ugyan olyan érintetlen, mint ahogy hagyva lett. A földön néhány kisautó árválkodik. A pirosat felvéve szemlélem meg. Ez volt a kedvencem. Az ajtaját kinyitva várom, hogy zenéljen mint régen, de ez nem következik be. Az idő ezt is tönkretette. Lefelé igyekszek, de megkapaszkodok a korlátban egy hirtelen jövő rosszullét miatt. Fáj a fejem, és szédülök, egy emlék pedig vészesen kezd lejátszódni elmémben. Az igazság...