All I Want For Christmas Is Lou! (Befejezett)

2. fejezet

Harry

Amikor kiléptem a liftből, magamon éreztem annak a férfinak az átható tekintetét, vagy lehet, hogy túl sok krimis könyvet olvastam, és csak beképzeltem.

- Psszt! Harry! Láttad azt a két lábon járó félistent az előbb? Istenem, de irigy vagyok arra a lányra, akit ma megkér, hogy legyen a menyasszonya - fújta fel az arcát Lisa. - Bár legalább elmondhatom, hogy találkoztam a királlyal, és beszéltem is vele! - dalolta felspanolva a lány. - Sőt! Mondok még jobbat! Egy pillanatra összeért az ujjunk, amikor odaadtam neki a kártyát. Istenem, soha többé nem mosok kezet - kezdte el a kipirult arcát legyezni.

- Lisa, nyugodj meg. Vegyél mély levegőt, és szedd össze egy kicsit magad - borzoltam össze egy kicsit a haját, így kiérdemeltem, hogy ismét felfújja arcát. - Amúgy ki is ez a Tomlinson? Olyan ismerős a neve valahonnan...

- Jézusom, te hol élsz? Egy barlangban? - szörnyedt el a lány, mintha valami szörnyűt mondtam volna az előbb. - Ő a One Addition dobosa, a király, aki olyan szívhez szóló szöveget ír, hogy az néha még engem is megsirat, azonban - sajnálatos módon - mostanában nem adnak ki új számokat, így csak a nyálcsorgatás marad nekem a régebbi videoklippjeikre, meg a közösségi oldalaikon a selfiekre, amiket posztolnak magukról és a párjukról, miközben engem majd' megesz a penész, hogy nem én lehetek a karjukban a tökéletes modell külsejű feleségeik helyett - sóhajtott egy nagyot szomorúan. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy csináljak, hogy jobb kedvre derítsem a lányt, hisz' én sohasem voltam az a rajongó, aki az adott kedvencéről minden egyes képet és információt kikeresett az internetről. Igazság szerint nem is volt rá annyi időm, hogy kutassak a sztárok magánélete után, hisz' különösebben nem is érdekelt. Számomra csak a jó zene volt a lényeg, hogy valami szóljon a háttérben, miközben mondjuk ZH-ra tanulok, vagy éppenséggel takarítok, esetleg főzök valamit.

Beszélgetésünket a lift egy csengő hanggal zavarta meg, jelezve, hogy valaki lejött az emeletről. A felvonóból sietősen lépett ki az a hölgy, aki alig pár perccel ezelőtt ment fel Louisszal. Szemeiben el nem hullajtott könnyek csillogtak.

- Jó estét kívánok! - köszöntöttük Lisával egyszerre a hölgyeményt, aki csak egy biccentésre méltatott minket, és már ki is lépett az épületből.

- Hát ez meg? - nézett rám kérdő tekintettel Lisa, mire csak megrántottam a vállam.

- Lehet, hogy mégsem olyan jó pasi az a Louis gyerek...

- Ne beszélj marhaságokat! Az ÉN Louisom a legjobb - kérte ki magának Lisa, miközben olyan szemekkel nézett rám, mintha elmentek volna nálam otthonról. - Amúgy meg, az a liba nem is érdemelte meg.

- Szerinted szakítottak?

- Hát persze! - vágta rá egyből. - Nem láttad, hogy milyen letörten rohant ki az előbb Emily? Szerintem ha igent mondott volna, egyáltalán nem hagyta volna el a hotelt, hanem éppen ünnepelnék az eljegyzésüket a rózsaszirmokkal teli ágyon, vagy én legalábbis ezt tenném, ha engem kért volna meg, hogy a felesége legyek... - ábrándozott Lisa, majd egyszer csak felragyogott az arca. - Harry! Mi lenne, ha "megvigasztalnám", míg itt van.

- Öhm, nem akarok ünneprontó lenne, de nem felejtettél el valamit, illetve inkább valakit? - néztem rá kérdő tekintettel.

- Ha most arra az általában cuki, de néha elmebeteg ír manóról beszélsz, aki a pasim, és elméletben engem kéne, hogy szeressen a világon a legjobban, helyettem viszont a hasa és annak a megtömése áll ott, lassan már ott tartok, hogy féltékeny leszek az imádni való kis pocijára. Csak képzeld el, milyen szörnyű vele lenni. Minden egyes randinkon valamilyen étterembe visz! - fonta keresztbe a karját Lisa.