All I Want For Christmas Is Lou! (Befejezett)

3. fejezet

Harry

- Jó reggelt, uram - nyögtem ki rekedten, majd sietősen megkerültem őt, hogy egy üres asztalhoz vezessem. - Kérem, foglaljon helyet - mondtam, míg kijjebb húztam az egyik széket. - Mit hozhatok inni?

- Hát, a tegnapi vodkánkat most leváltanám egy bitang erős feketére, mert nagyon fáj a fejem. Amúgy te hogy vagy? - kérdezte, miközben kecsesen leült az ülőalkalmatosságra. Vajon a sztároknak betanítják, hogyan foglaljanak helyet? Mert ez a művelet, amit az előbb Louis csinált, nem volt hétköznapi.

- Jól vagyok, köszönöm kérdését, uram - jöttem zavarba a kutató azúrjai miatt, illetve maga az érdeklődése miatt. Lehet, hogy csak úgy általánosságban tette fel a kérdését, viszont tekintete igazi kíváncsiságot tükrözött.

- Louis - jelentette ki, mire én értetlenül összeráncoltam a szemöldökömet. -  Nem megmondtam, hogy nyugodtan hívj Louisnak? Főleg, miután láttál engem olyan kompromittáló helyzetben az este folyamán - hajtotta le a fejét szégyenkezve.

- Ugyan, ur- Louis, mindenki ezt tette volna a helyedben. Lehet, kevesebb körrel, de az már más kérdés - legyintettem a kezemmel. - Mindegy is, akkor hozom a ,,bitang erős feketédet''.

- Hálám örökké üldözni fog!

Lábaimat a kávéfőző felé vettem, megfogtam egy bögrét, amin most karácsonyra tekintettel hópelyhek és csengettyűk díszelegtek, majd elindítottam az adott programot. Bár nem nehéz kezelni a gépet, mégis jobb így, mert ha bármi gond van vele, nem kell ujjal mutogatnunk a vendégekre. A gáz az egészben, hogy akkor csakis a személyzetet lehet hibáztatni, ha valami probléma merül fel.

- Úgy látom, elég jó kapcsolatba kerültél a sztárocskával - mosolygott rám pimaszul Niall, míg beállt mögém a sorba. - Részleteket! - követelt izgatottan.

- Nincs semmi "részlet". Tegnap lejött a bárba, hogy eligya minden baját, és egy kicsit dumáltunk - mondtam el a valóságot, amit ír barátom szemlátomást nem akart elfogadni.

- Persze, és az a flörtölés az előbb meg se történt, csak odaképzeltem - forgatta meg kék szemeit. - Na jó, ha nem akarsz beszélni róla most, az rendben van, de ne hidd, hogy megúszod az ebédszünetben!

- Értetettem, kapitány! - szalutáltam szemforgatva, és az elkészült kávét odavittem Louishoz. - Tessék - raktam le elé a bögrét. - Esetleg tehetek érted még valamit?

- Igen, tehetsz: leülnél velem enni? - érdeklődött reménykedő szemekkel.

- Én, nem is tudom - simítottam végig a tarkómon zavaromban. Hisz' én elvileg dolgozom, de belül, a szívem mélyén meg egyből melléülnék, még akkor is, ha csak nézhetem, ahogy eszik.
Smaragdjaimat rávezettem Niallre, aki mily' meglepő, pont engem nézett mindentudó tekintettel, és egyáltalán nem diszkréten elkezdett mutogatni, hogy nyugodtan üljek csak le Louis mellé. Kösz, haver.

- Ahogy látom, a felettesedtől éppen most kaptál engedélyt, hogy velem reggelizzél - mosolyodott el elégedetten az azúr szemű, mintha éppen most nyerte volna meg a lottót. Egy nagyot sóhajtva lassan kihúztam a széket és ráültem, viszont cseppet sem olyan kecsesen, mint Lou. - Csináld meg nekem a szendvicset! - tolta elém a tányérját, amin két zsömle, egy kis vaj, szalámi és saláta volt.

- Tessék?! - értetlenkedtem, mire újra megismételte az előbbi mondatát, külön kihangsúlyozva minden egyes szót. - Ugye tudod, hogy nem vagyok köteles ezt megcsinálni?

- Tudom, viszont te voltál az előbb, aki azt kérdezte, idézem: ,,Esetleg tehetek érted még valamit?" Tessék, tehetsz: csináld meg nekem a szenyót.