Titkok könyve

Éjszaka

Felkeltem. Valami megzavarta édes álmomat. Nem tudtam visszaaludni. Eltelt 2 óra, éppen hajnali 1 van. Elgondolkoztam, hogy mi az istenért se tudok újra álomba merülni. Megint rá gondolok, könnybe lágyadt két szemem. Belefáradtam.
Egy kis idő elteltével megismertem. Harcolt, küzdött értem, kitartott mellettem. Tökéletes volt, mint egy édes álom mely próbál magába zárni...aztán rémálommá kerekedett. Elhanyagolt. Napról napra fájdalmat okozott, nem csináltam semmit csak ültem és türelemmel vártam hátha megváltozik. Nem sikerült neki, eljátszotta esélyeit...könnyeimet hullattam érte éjszakánként. A hold fénye volt a lámpám minden este, végig látta mennyi kínt is szenvedtem. Sokat tudna mesélni de csak csöndben nézi mert segítséget nem tud adni, hívni. Reggelente mintha semmi nem történt volna, süt a nap bőrömet ápolja. Csináltam egy teát könyvemet lekaptam polcról. Nem hallottam róla újat, mintha nem is léteznék számára. Nem tudta értékelni szeretetem, mellyel mindennap körbe vettem. Lehet csak fél az érzéseitől, amin én nem tudtam segíteni. Sajnálom. Lehet nem vagyok elég. Ő különös, mint a telihold...néha felbukkant, olykor maradt egy kicsit, kiteljesedett, betöltötte az eget, majd eltűnt mint a csillag reggelre. Napközben pedig vártam, hogy alkonyatkor újra lássam és bevilagitsa az éjszaka fényével lelkem, mely erre várt egy ideje. Nem tudom mi történt köztünk, de nagyon sajnálom, hogy eltávolodott tőlem. Én szeretem, s aggódom érte. És remélem tudja, hogy én soha nem hagyom magára.