Love the all year

#01

A készülődés a mecsre nagyban folyamatban volt. Szerettük volna hogy ez a hétvége tökéletes legyen.De nem feledkezhettünk el a sulirol se.

A pénteki napjaim mindig nyugisabbak.De ez most nem így volt. A reggel még csak olyan volt mint szokott lenni. Klauval és Dorottyával az első két órát szokásosan végig aludtuk. Nem tudnék most egy szót se vissza mondani hogy mi 'érdekes' történt. Harmadik órába kezdett beindulni az élet. Mindenki pörgött,sietett mintha készültek volna valamire. A pénteki óráim szerencsére nem tanulós órák ,szóval ebbe a pörgéshez én is csatlakozhattam. 12:00 környékén újra nyugalom lepte az iskolát és annak udvarát.
Miután 12:35-kor megszólalt a csengő,kirobbantak az ajtók,és a diákok elkezdtek kifele ömleni az iskolából.Amikor kiértünk az iskola légköréből mindent füst borított,a felszabadult diákok szájábol kifele állt a cigaretta,és nagy lelkesedéssel szívták,és engedték ki a füstöt.
Közeledett a 18:00 óra és elkezdődött a sürgős készülődés. Amikor odaértünk az utca elé ahol a jégpálya helyezkedett,a szívem hevesebben kezdett verni. Tudtam hogy ez egy tökéletes este lesz. Miután több mint kétszáz autó között megtaláltuk a tökéletes parkolóhelyet,sétáltunk a csarnok felé. Lehetett hallani a hűtőház hangos ricsaját,és az egyre hangosabban szurkoló közönséget. Lassan el is kezdődött a mérkőzés és barátnőmmel nagy figyelemmel követtük az eseményeket. A palánk hazai térfelének a jobb kanyarjában helyezkedtünk el. Korongok csapodtak ide-oda,ütközések,szócsaták,gólzápor,és büntetések hada volt látható az első harmadban. Szünetben nagy figyelemmel,és érdeklődéssel figyeltük a fiatal,bajnok csapatot. Amikor megláttam őt. Őt...a bizonyos kilencest. Mogyoró barna szemébe néztem,és ő mélyen hatott a lelkemnek. Beleturt a tökéletesen sima barna hajába. Miután ez nem volt elég,hívogató félmosolyal rámnézet,és oda állt mellém. A szívem hevesen vert, és a szemgolyóim helyén szív alakok repkedtek. A tekintete,a jelenléte és úgy mindene. Elvarázsolt.
"Szia!Az jó lesz ha most adom a Mezt?"-kérdezte,miközben bájosan mosolygott rám.
Nagy zavaromba alig tudtam megszólalni ,de csak anyit feleltem "Persze"
Hirtelen nem gondolkodott sokat csak tovább kérdetett:
"Melyik mezt hozzam?"-kérdezte a bizonyos kilences.
"Nekem teljesen mindegy. Az a lényeg ,hogy a te mezed"-zavartan mosolyogtam rá.
"Bármelyiket odaadom neked,szívesen"
"Kérlek ne hozz ilyen nehéz döntésbe"-feleltem amikor már perceken keresztül előttem állt és éppen már kezdtem felszabadulni.
Bement az öltözőbe,és kihozta nekem azt a mezt,amibem megnyerték a bajnokságot. Nagy meglepetésemre ezt mondta:
"Számomra fontos ez a mez,mert ebbe nyertük meg a bajnoki címet,de azért adom oda neked mert számomra te is fontos vagy"
"Nagyon szépen köszönöm"-mást erre nem tudtam mondani. Meglepett hogy ilyet mondott nekem. Soha nem számítottam volna ekkora meglepetésre.
Kínos csend lett közöttünk.
"Nem is kapok öleléls?!"-kérdezte
"Ha tehetném soha nem engednélek el"-feleltem majd megöleltem. Amikor a karjaiba borultam hatalmas melegség töltött át,és biztonságba éreztem magam.
Ezek után még beszéltünk pár szót majd elbúcsuztunk egymástol. Innentől kezdve nem tudtam semmire se koncentrálni,csak ez járt a fejembe.
Miután a mecset megnyertük hazafelé már irtam Vikinek.Elmeséltem neki hogy mi történt.
"Nemár!Ez most komoly?"-kérdezte érdeklődve
"Igen,teljesen"-feletem
"Nagyon nagy mázlista vagy,vigyázz erre a kapcsolatotokra és így tovább"-mondta Viki.
A barátaim segítettek engem,és támogattak. Örömmel tértem haza,és boldogsággal csuktam le a szemem. Boldog voltam. Nagyon boldog. Talán enyire még nem is voltam boldog.
Csak a holnapon járt az eszem hogy vajon látom őt?!
Őt?!Azt a bizonyos kilencest...