VALÓSÁG - Önkívület

Harmadik fejezet

"Természetes, hogy könnyebbnek tűnik minden, ha valaki más intézkedik, de már kevésbé kellemes, ha ezzel keretek közé szorít minket."

Kollár Betti

Visszaszámoltam háromtól, mielőtt megszólaltam volna. Csak nyugodtan. Hiába az életem része az, hogy napi szinten kommunikálok emberekkel, kell nekem az, hogy ne csak, mint derült égből érjen az egész.

Három.

Kettő.

Egy.

Ennyi.

Menni fog ez. Nagy levegő. Szólalj már meg, baszki!

– Jó napot kívánok! A Catel-i lovardából telefonálok, és ha nem tévedek, tegnap érdeklődött nálunk telefonon a póni felől – magyaráztam, és csak reméltem, hogy ebből megérti.

– Igen, igen. – A mély, férfihang váratlanul ért, meg kell hagyni. – Már vártam a hívásukat. Cseréről volt szó.

– Csere?

– Igen, erre jutottunk végül. Persze, ha probléma...

– Nem, megoldható. Akkor majd úgy intézkedek – legyintettem. Gondolatban feljegyzeteltem magamnak, hogy szóljak Weyland-nak, készítsenek elő egy karámot. – Milyen állatról volt szó? – Ha már Lisa nem említett semmit, kihúztam a fiókot és a jegyzetfüzetemet kotortam ki belőle, amibe fel szoktam általában íni, mikor mennyi állat tartózkodik a telken, illetve hozzá, hogy várhatóan neki mire lehet szüksége. Ide kerülnek plusz, egyéni költségek, mint vitamin, gyógyszer és társai.

– Varenne fajtájú kanca, Olaszországból került hozzám. Nagyon kedves versenyló.

– Ki olyan hülye, hogy elad egy versenylovat? – bukott ki belőlem döbbenten, de azonnal a számra csaptam, ahogy kimondtam. A hülye megszólalásaimat jókor tudtam időzíteni, nem kevésszer volt már kellemetlenség belőle, én meg sokszor elsüllyednék leginkább.

– Kösz a bókot – A férfi erőltetetten felnevetett, valószínűleg hátradőlt a székén, lehetett hallani ahogy nyikorog.

Eleresztett egy hangos sóhajt.
– Nem, ne haragudjon! Nem úgy gondoltam, ömm...

Annyira ügyes vagy! Még valami hasonlóan ügyes megszólalás?

– Arden. Arden Royce – hangzott a válasz.

– Értem. Én, tudom, hogy nem kérdezte, de Elora Prescott vagyok... – vártam volna valamiféle visszajelzést, de mivel nem kaptam, néma csend volt a vonal túlsó végén, konkrétan le kellett ellenőriznem, hogy egyáltalán, még ott van-e, így sóhajtottam egyet. – Na mindegy. – A férfi halkan elnevette magát, amitől kicsit megkönnyebbültem. Akkor annyira csak nem vagyok tapintatlan bunkó. – Szóval Mr. Royce...

– Arden – szakított félbe azonnal, értetlenül megráztam a fejem, elhallgattam. Csak akkor esett le, hogy ebből ő semmit nem hall, amikor ismét megszólalt. – Utálom, ha ilyen hivatalos a megfogalmazás, főleg, hogy azért én az ilyesmihez fiatalnak is mondanám magam... – mondta szórakozott hangon.

– Rendben, én ennek csak örülök – nevettem fel. – És tényleg ne haragudj az előbbiért, meggondolatlan megszólalás volt a részemről.

– Nem számít! – legyintett. – Akkor...

– Holnaptól tudsz jönni. Ma már elintézzük a papírjait a póninak, a fontos dolgait összepakoljuk, illetve mellékelünk egy listát, hogy mire kell nála odafigyelni.