Egynyári szerelem

4. Elbizonytalanodva

Molnár Olívia

Igyekezett elnyomni egy újabb ásítást magában, miközben belehelyezte a kulcskártyát a leolvasóba és pillanatokon belül már besétált a szobájába. Egyáltalán nem érezte magát fáradtnak az este folyamán, viszont most szinte ledöntötte a lábáról, pedig még tusolni akart, arról nem beszélve, hogy igazán nehezen tudta megállni az út alatt, hogy ránézzen az Instagramjára és az ott várakozó értesítésekre. Alapvetően egy kíváncsi személy volt, azonban ez jelenleg sokkal jobban fel volt benne tornázva és szinte bizseregtek azért az ujjai, hogy előkapja a mobilját és meglesse az applikációt. Valahogy mégis sikerült türtőztetnie magát, nem nyúlt a táskájába, csak kifelé bámult a sötét éjszakába és hagyta, hogy a gondolatai az elmúlt órák körül kavarogjanak. Mondhatni apró szünetek nélkül látta maga előtt az egészet, mindent, hallotta a fülében a mélyről jövő nevetést, ami őt is mosolyra fakasztotta, aztán az elsuttogott szavakat, érezte, ahogyan az az ismeretlen, meleg érzés átjárja az egész testét, mintha még mindig a közelében lenne Giovanni, aki előidézte ezt benne.

Felkapcsolva a villanyt, becsukta maga mögött az ajtót, majd besétálva a szobába, először ledobott mindent a bevetett ágyra, végül leült rá. Előrehajolva, kicsatolta barna szandálja pántját, amelyet imádott a pár centis telitalpával, mégis teljesen megkönnyebbült, mikor talpát az enyhén hűvös padlólapra rakta. Kora délutánig a kis várost járta, fedezte fel, aztán egy némi időt töltött a szálloda magán, sziklás partján, ami után már készülődhetett, mivel egyáltalán nem akarta azt, hogy véletlenül rá kelljen a többieknek várnia, mert az kisebb katasztrófához vezetett volna egészen biztosan. Leccében is viszonylag sokat sétált, még ha az éjszaka nagy részét annál a kis asztalnál ülve töltötte el. Egyáltalán nem bánta egyiket sem, sőt, kifejezetten örült annak, hogy most nemcsak azért volt mozgalmas a napja, mert bejárta a környéket. Azt pedig már-már teljesen elfelejtette, hogy késő délután még menekült attól a lehetőségtől, hogy újratalálkozzon a megmentőjével. Szeretett volna úgy tenni, mintha ez sose történt volna meg, mivel az tagadhatatlan volt, hogy ez volt élete egyik legjobb estéje, hanem a legjobb.

Engedve végül a kíváncsiságának, a táskájához fordult, magához húzta, majd előkereste belőle a mobilját és feloldotta a képernyőzárat. Egy újabb érintés után belépett az applikációba, aminek bal felső sarkában a kis szív mutatta a számára, hogy több értesítés vár rá, azonban mielőtt erre rábökött volna, elidőzött egy picit. Ha megnézi, nem lesz visszaút, ez volt az utolsó utáni pillanat, amikor még visszafordulhat, amikor pár apró karcolással megúszhatja az egészet, viszont ezután már túl késő lesz, ha mégis meggondolná magát. De vajon visszakozna, mikor épp az imént jutott arra, hogy valószínűleg ez volt élete legjobb estéje? Nem tudta csípőből rávágni az igent, miközben korábban ezt nem egyszer megtette, most mégis némi habozással született meg benne ez, ami sok mindent elárult. Fogalma sem volt, hogy milyen irányba építkezik ez az út, vagy hogy hová tart, azonban most először rá akart erre lépni. Ennek okát sem ismerte, egyszerűen csak az az érzés volt meg benne, hogy muszáj megtennie. Még annak ellenére is akarta, hogy számára az első pillanattól kezdve tiszta sor volt, hogy nagyon messze élnek egymás otthonától, hogy véges idejük van az ismerkedésre vagy bármi másra, többre. Mindemellett pedig még ott volt az is, hogy alapvetően nem volt az a mások felé könnyedén nyitó típus, nem adta be egyhamar a derekát semmivel kapcsolatban sem, ami csak tovább bonyolítja a szituációt, mégis akarta.

Leengedve hüvelykujját, több új értesítést látott, aminek jó része az új fotóira érkeztek, de szinte azonnal kiszúrta közülük a követési kérést. Habozás nélkül engedélyezte, még a profilját se nézte meg előtte, nem érezte egyáltalán a szükségét, hiszen tudta, hogy Giovanni az és nem más. Végül aztán csak engedett a kíváncsiságának, másodpercek múlva már a férfi profilján volt, ahol először valamiért a legfelül lévő felhasználónevet nézte meg, melyben rögtön észrevette a plusz r betűt, ami viszont lejjebb a nevénél már nem szerepelt.