A halál angyala (HyunLix)

4. Egy kis boldogság

A terembe visszaérve Hyunjin azonnal bevágta magát mellém, amit Jisung szúrós szemekkel nézet végig, majd egy csalódott sóhaj kíséretében hátra sétált az üres padhoz.

­– Miért mondtad azt hogy a jövendőbeli pasim vagy? -fordultam felé hirtelen.

– Mert így lesz -vágta rá magabiztosan.

– És ha én nem akarom? -kérdeztem vissza.

– Így lenne? -nézett a szemembe.

– Nem -motyogtam szinte alig hallhatóan – A fene essen beléd, hogy nem tudok neked hazudni -hisztiztem.

Halk suttogásra lettünk figyelmesek és az ajtó felé fordultunk. Minho és Changbin álltak ott, de kivételesen nem engem szemeltek ki, hanem Jisungot. Megindultak felé és a bátyám megtámaszkodott a padján. Vészesen közel hajolt hozzá, de mi így is hallottuk amit mond neki. Changbin közben folyamatosan szemmel tartott engem, ami nagyon ijesztő volt.

– Miért nem szóltál hogy vissza jössz Sungie? -kérdezte kedvesen Minho a fiút.

– Mert semmi közöm hozzád te seggfej -csapta le a könyveit mérgesen Jisung és ő is megtámaszkodott a padon. Farkasszemet néztek egymással.

– Nehogy azt mondd hogy még mindig azt a nyomorultat szereted -suttogta az arcába a bátyám.

– Nem tartozom neked magyarázattal Minho -mondta ingerülten.

– Annál sokkal többel tartozol Han Jisung -mosolyodott el.

Meg akartam szólalni, meg akartam védeni, de Changbin közbe lépett. Karon ragadott és maga után vonszolt a mosdóba. Nem ellenkeztem, hiszen erősebb nálam, így semmit sem érek ellene. Belökte az ajtót és a falhoz taszított. Kezét megtámasztotta mellettem, ezzel elzárva a menekülő utamat. Nem mintha esélyem is lenne.

– Szerinted meghatották volna a szavaid? -kérdezte gúnyosan Changbin – Maradj a csinos seggeden és ne provokáld Minhot. Értetted?

– Igen, csak... -kezdtem nagyon halkan, mert féltem tőle.

– Csak? -vonta fel a szemöldökét és megemelte a fejem az egyik kezével, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.

– Semmi -sóhajtottam.

– Nagyon helyes -mosolyodott el, majd közelebb hajolt és ajkait az enyémnek nyomta. Lassan mozgatta puha párnácskáit, de én ledermedtem és hirtelen fel sem fogtam hogy mi is történik. Keze a derekamra siklott és cirógatni kezdte az oldalamat.

– Befejezted Changbin? -hallottam meg a bátyám hangját az ajtóból.

– Még csak most kezdtem volna -távolodott el tőlem, majd végleg ellépett előlem – Ennek még itt nincs vége -nézett hátra még mielőtt elhagyta volna a helységet.

Szótlanul figyeltem ahogy elmennek és az előbb történteket próbáltam feldolgozni. A térdeim megrogytak és a földre zuhantam. Könnyeimet erőszakosan töröltem le, de semmit sem ért. Egyre csak szaporodtak az arcomat áztató sós cseppek és megállíthatatlanul szántották végig. Összekuporodva ültem a sarokban és a térdeimre hajtottam a fejem.

A következő órát ott töltöttem volna, ha Hyunjin nem jön utánam és nem kapar össze a nyomoromból. Egyik kezét a térdhajlatom alá csúsztatta, a másikkal meg a vállaimnál fogott és úgy emelt fel. Automatikusan kulcsoltam a nyaka köré a kezem és a mellkasába fúrtam az arcom. Kisétált velem az iskolából, ekkor szólalt meg először.

– Hova szeretnél menni? -kérdezte kedvesen.

– A pokolba, úgy is oda való vagyok -motyogtam halkan.