A halál angyala (HyunLix)

10. Nem lehet a valóság

Lehetséges hogy megbolondultam. Sőt, egyenesen megőrültem, amikor engedtem hogy Changbin haza vigyen. Őszintének tűnt és szerettem volna hinni neki.

— Nem is erre lakunk - szóltam utána, miután megtorpantam az egyik utca sarkán.

— Minho is és apád is otthon van. - Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy vele menjek inkább, mintsem haza.

— Még mindig nem értem, hogy miért vagy hirtelen ilyen kedves velem.

— Szeretlek. Ez nem elég indok? - mosolyodott el halványan Changbin. — De tényleg Felix, hidd el hogy nem akarok rosszat neked.

Nem mondtam semmit, csak bólintottam és csendben sétáltam tovább mellette. Ijesztő volt a helyzet amibe magamat kevertem és azt kívántam, hogy bárcsak leugortam volna a szikláról. Akkor talán nem fájna ennyire ez az egész.
Itt van Changbin, aki hirtelen megváltozott, bár lehet csak tetteti. Aztán Hyunjin, aki megcsókolt majd megbántott. Az érzéseimről pedig ne is beszéljünk. Beleszerettem Hyunjinba, pedig nagyon jól tudom hogy ez sehova sem vezet. Tanácstalan vagyok.

— Ha apám mondd valami hülyeséget, ne is foglalkozz vele. Szerintem már régen elvesztette a józan eszét - nézett rám Changbin, amikor megérkeztünk a házuk elé.

— Apukád rendőr, úgyhogy biztosan nem bolondult még meg - csóváltam a fejem, majd elindultam be a kapun.

— Várj! Te ezt honnan tudod? - fogta meg a karom, ezzel is megállásra késztetve.

— Hosszú és bonyolult sztori, amit nem szívesen mondanék el. Talán egyszer - húztam el a számat az emlékre, amikor is megismertem Seo Changbin apját.

— Akkor apát kérdezem meg róla - fonta keresztbe a karját sértődötten.

— Azt inkább ne - szegtem le a fejem szégyenemben. — Rosszabb ha tőle hallod.

— Remélem azért egyszer meg fogsz bízni bennem annyira, hogy elmond - mosolyodott el halványan.

*Hyunjin*

Rosszul voltam a látványtól. Olyat éreztem amit még eddig egyszer sem. Mintha... Nem is tudom... Mintha egy kést forgatnának bennem, de ehhez képest talán még az is jobb.

— Közbe lépek! - jelentettem ki, amikor Changbint közeledni kezdett az én Yongbokomhoz és a hátára tette a kezét.

— Ő nem a tiéd! - figyelmeztetett Chan morcosan. Lehet hogy a hisztimmel kiakasztottam egy kicsit, de ő is ilyen lenne ha Jeonginról lenne szó. — Csak a lelke egy darabja a régi Yongbok. A másik pedig Felix, aki itt van, él és nagyobb szüksége van rád mint bármikor.

— Ugye tudod, hogy ezzel egy kicsit összezavarsz? Most akkor segítsek, vagy ne? - ráncoltam a homlokomat, mert én ezt már tényleg nem értettem.

— Én csak azt mondom, hogy azt tedd ami neki is jó - sóhajtott végül lemondóan. — Meg tudom mutatni, hogy milyen lenne a világ enélkül a Felix nélkül, hogy milyen lenne ha most meghalna. Ahogyan azt is meg tudom mutatni, hogy milyen lenne ha Yongbok veled menne. Szerinted az anyukája, vagy Jeongin mit szólna a döntésedhez. És Felix?

— Nincs szükségem a hókuszpókusz varázslatodra, nekem csak Yongbok kell - nézett rá szomorúan. A sírás határán voltam, mert igen is szerettem Felixet. De Yongbok... Yongbok a mindenem volt. — Önző lennék, ha egyszer magamra gondolnék? - kérdeztem kétségbeesetten. Egyik döntés sem helyes. Ha velem jön, akkor elveszítem Felixet, de ha marad, akkor Yongbokot nem látom többet. Mert hiába néznek ki ugyan úgy, abban igaza van Channak, hogy nem ugyan az akit ismertem.

— Jó. Tudod mit? Akkor én viszem el - fujtatott, majd csettintett egyet. Egy pillanatig nem is tudtam mi történt, de a következőben már megértettem.

— FELIX! FELIX KELJ FEL! -ordított Changbin. Felix törékeny teste az ő karjaiban pihent, pillái résnyire voltak nyitva, a légzés nagyon gyenge volt. Hallottam a szíve gyenge dobogását, mely küzdött az életben maradásért. — Valaki segítsen - zokogott fel Changbin. A hangja olyan halkan és gyengén csengett, de a fájdalmat amit a szemében láttam egyszerűen nem bírtam tovább nézni.

— Fejezd be Chan! - fordítottam el a tekintetem róluk.

— Mindjárt vége, még pár perc...

— Azonnal hagyd abba Chan! Felixet nem tudom feláldozni. - Annyira fájt látni ahogy szenved. Az én boldogságom nem ér annyit, hogy emiatt elveszítsem az én második esélyem. Mert igen is ő volt az én megváltásom, aki kihúz a gödörből és aki segít újra talpra állni.

— Tudom - fektette a kezét a vállamra. — Semmi baja. Nézd meg - bökött az állával az irányukba.

— Köszönöm istenem - hajtotta a fejét Felix nyakába — Kórházba viszlek - zokogott fel ismét és olyan szorosan ölelte magához a fiút, ahogyan én azt soha sem tehetem. — Vagyis hívom a mentőt - kereste elő kapkodva a telefonját.
Felix ajkain elterülő halvány mosoly nagyon megijesztett. Ő tényleg kész lett volna meghalni.

— Te teljesen megőrültél? - keltem ki magamból, amikor leesett. — Te tényleg majdnem megölted.

— Nem állt volna meg a szíve ezt te is tudod - ingatta a fejét Chan – Csak...

— Nem Chan, nincs csak. Ha tényleg meg kell halnia, akkor én ölöm meg... - mondtam ki, de azonnal a számra csaptam a tenyerem.

— Mondd még egyszer Hyunjin. Gyerünk.

— Én akarom megölni, ha tényleg oda kerül a sor - ismételtem el még egyszer.

— Együtt tudnál élni ezzel? A szemébe tudnál nézni úgy, hogy előtte egy teljesen más ember volt? Mert igen is, eszedbe jutna Felix.

Szörnyű ember vagyok. Channak igaza van, mint mindig. Még ha fáj is beismerni, akkor is tudom. Látni ahogy Felixet a mentő autóba rakják, majd szirénázva elhajt, felér egy arcú csapással. Észhez terített valamennyire, de félek hogy egy gyenge pillanatban csak tönkre teszek mindent.

___________________

Köszönöm a kommenteket amiket az eddigi részek alá írtatok. Sajnos nem tudok mindig válaszolni, mert ahogy megnyitom eltűnik az üzenet de mindet látom értesítésbe és mérhetetlenül hálás vagyok érte.
Kicsit sem vagyok elégedett ezzel a résszel, de imádom ezt a könyvet, így összekapartam a maradék... Akármit is amim van és csak sikerült megírni.

Még tart a szünet amire saját magam száműztem, de senkit sem szeretnék cserben hagyni így ha csak mondatonként is de mindenhova írok pár sort, amiből egyszer csak egy teljes rész lesz.

Mostanában minden összejött és nem csak rossz értelemben, de ha minden jól megy, és remélem így lesz, akkor a decembert egy új könyvvel nyitnám. A páros még nincs eldöntve, azzal kapcsolatban tanácstalan vagyok de ha bárkinek van ötlete azt szívesen fogadom.

Köszönöm ha ezt elolvastad. Legyen csodás napod/estéd💕