A halál angyala (HyunLix)

9. Változás

Magam sem tudom hova indultam, csak mentem amerre a lábaim vittek. Sorra hagytam el a házakat, majd egyszer csak kiértem a városból és egy igencsak ismerős helyen tálatam magam. Ugyan úgy nézett ki mint az álmomban, most azonban csak én voltam ott és a hang a fejemben.

Ugorj Felix! Hyunjinnak sem kellesz, mert csak ki akar használni, mint ahogy mindenki más is. Nem igaz. Tudom hogy szeret, csak most nem volt alkalmas. Ugyan már, ne legyél már ilyen naiv. Felvállalni sem akar téged a haverjai előtt. Lehet hogy... Mindig csak a kifogás. Ugorj és vége lesz a szenvedésednek. Utána már nem fog fájni. Gyilkos vagy Felix. Ez egy megváltás a számodra.

Talán igaza volt a belső hangomnak és ez az egyetlen út. Lassan sétáltam ki a szikla szélére és lenéztem a mélybe. A víz háborogva nyaldosta a parton lévő sziklákat. Leraktam a táskám magam mellé és lehunytam a szemem. Az adrenalintól legyőzhetetlennek éreztem magam, azt hittem bármire képes vagyok. Csak az lebegett előttem, hogy mindjárt vége lesz mindennek. Minho végre megszabadul tőlem, ahogyan az apám is. Hyunjinnak is sokkal jobb lesz nélkülem.

Ugorj!

Léptem egyet előre. A vér a fülemben dobogott, semmit sem hallottam csak a saját szívemet, ami eszeveszett tempóban dörömböl.

NEEE! -ordította a fejemben lévő hang, amikor valaki megragadta a derekam és vissza rántott. A pólóját markolva sírtam el magam. Nem bírtam tovább, muszáj volt kiadnom magamból mindent.

*Hyunjin*

Megint majdnem mindent tönkre tettem. Egy fának dőlve figyeltem, ahogyan a két fiú öleli egymást és ahogy Felix zokog. Nem tudom hogyan került oda, de hála istennek időben érkezett és megmentette őt, habár ez az én feladatom lett volna. Ő nem az én Yongbokom, de mégis annyira hasonlít rá. A lelke örök kárhozatra van ítélve, miattam szenved minden egyes nap.

— Mi történt? -jelent meg mellettem Chan — Magára hagytad megint -nézett a fiúk felé.

— Vigyél vissza Chan -sóhajtottam és a hajamba túrtam — Nem tudom ezt végig csinálni. Nem leszek képes megállítani őt.

— Biztosan ezt akarod? -tette a vállamra a kezét — Felixnek szüksége van rád. Changbin sose fog tudni helyettesíteni téged.

— Changbin? -fordultam csodálkozva a fiúk felé. Ekkor láttam, hogy az alacsony sötét hajú felénk néz. Látott minket és elmosolyodott. Lassan simogatta Felix haját, miközben halkan beszélt hozzá. — Miért van egyáltalán itt?

— Megmentette annak a fiúnak az életét akit szeret. Másodszor menti meg és még hány katasztrófát előzött meg -sóhajtott Chan — Vagy mentsd meg az emberi életét, vagy vidd el a lelkét. Nincs köztes megoldás Hyunjin.

— De ha... ha elviszem -nyeltem egy nagyot —, akkor...akkor...

—...Meg kell halnia Hyunjin. Tudom hogy a szíved mélyen ezt akarod.

—... Akkor vissza kapnám az én Yongbokomat... -motyogtam magam elé.

—...De ez a Felix eltűnne teljesen, mintha sosem létezett volna. Döntsd el mit akarsz.

Fogalmam sem volt mit akarok. Önző dolog lenne, ha csak úgy elvinném magammal, ugyanakkor nem bírok nélküle élni. Így is kétszáz évig szenvedtem a hiányától, de így látva őt, teljesen elbizonytalanodtam. Nekem lehet hogy szükségem van rá, de neki valószínűleg jobb nélkülem. Sok mindent kockáztattam azzal a csókkal, hibát követtem el, de az is az én önzőségem volt.

*Felix*

Zokogva bújtam az izmos karokba, amik biztonságot nyújtottak számomra. Nem tudom ki, és miért, de megmentette az életem.

— Felix -szólított meg a fiú lágy hangon, de akár ezer közül is felismertem volna őt. Életem egyik megkeserítőjének a karjaiba bújtam éppen és sírtam. — Minden rendben lesz. Nem hagyom hogy bajod essen -suttogta Changbin, majd a tincseim közé nyomott egy puszit — Sose hagytam hogy komoly bajod essen.

— Changbin... -néztem rá szipogva és a könnyeimet törölgetve. — Miért?

— Sajnálom Felix -húzott magához egy ölelésre — Bolond vagyok és borzasztóan utálom magam amiért hagytam eddig fajulni a dolgokat.

Mintha ő is sírt volna, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Lehet csak a saját szipogásomat hallottam és képzeltem az egészet.

— Nem akartalak sose bántani, de Minho a barátom és... -csuklott el a hangja.

Nehogy elhidd akár egy szavát is. Be akar csapni, át akar verni téged. Senki sem képes szeret téged.

Igaza volt, biztos vagyok benne, hogy Changbin hazudik mint mindig. Kibontakoztam a karjai közül, majd felálltam és ismét a szikla felé fordultam. Tettem egy lépést a széle felé, ám Changbin hátulról karolta át a derekam és a nyakamba temette az arcát.

— Ne tedd Felix... Kérlek, ne tedd -suttogta nagyon halkan.

— Nincs választásom -sóhajtottam. Changbin maga felé fordított, majd két tenyere közé fogta az arcom és lassan össze érintette ajkainkat. Csókja édes volt, tele érzelemmel és egy kis keserűséggel is.

— Nem hagyhatsz el -döntötte a homlokát az enyémek — Szükségem van rád. Látni akarlak minden nap. Ez az igazság. Tényleg igazat mondok, mert úgy érzem muszáj elmondanom neked amit érzek.

Muszáj elmondania? Hyunjin? Hátrébb léptem és körbe néztem. Mindenhol őt kerestem de sehol sem láttam. Talán csak képzelődtem. Sose jönne utánnam azok után hogy ilyen csúnyán össze vesztünk. Nem szeret és sose szeretett, ahogyan senki se. Lehet halucináltam, de mintha egy pillanatra láttam volna őt az egyik fának dőlve egy másik fiúval. Végig nézte volna ahogy meghalok? Ennyire nem számítok neki?

_________________

Sziasztok!!
Rengeteg kihagyás után úgy érzem most jutottam el arra a pontra, hogy sikerült összekaparnom magam. Nem vagyok még 100%-os de igyekszem vissza térni már ha egyáltalán van aki még itt van.
Remélem mindenki jól van.
Puszi mindenkinek 💕