A Maximoff lány és a Főnix Rendje (Harry Potter ff.) /BEFEJEZETT/

6. fejezet

Néhány nap múlva elérkezett a Karácsony, mi pedig mind összegyűltünk a Grimmauld téri házban, a Főnix rendjének főhadiszállásán.

Hermione, Ron, Ginny és az ikrek a konyhában várakoztak az ünnepi vacsorára, míg én és Harry Apával beszélgettünk az iskolában történtekről és a Dumbledore Seregéről.

Mire leértünk a földszintre, a többiek már az ajándékaikat bontogatták.

- Oh, Harry, Cora! - kiáltott fel Mrs Weasley.

- Már adom is! Boldog Karácsonyt! - nyomott a kezünkbe két csomagot, majd visszasietett a helyére.

Harry és én habozás nélkül bontottuk ki a két kis dobozt, amiben egy-egy horgolt sál lapult. Az enyém élénk vörös, Harryé pedig bordó színű volt.

- Karácsonyi toast, Mr Harry Potterre! Aki nélkül most nem lehetnék itt. - szólalt meg Mr Weasley az asztal végén, akin még mindig jól látszódtak a kígyótámadás jelei - Harryre!

- Harryre! - emeltük mind magasba a poharainkat, majd megkezdődött a karácsonyi vacsora.

- Harryre! - mosolygott Apa a fiúra, majd egy kacsintás kíséretében kortyolt egyet a poharából.

Vacsora után a kandalló mellett ülve néztem, ahogy a lángok táncot járnak egymással, időnként alább hagynak, majd ismét felcsapnak a magasba.

A konyha lassan kiürült, és hamarosan már mindenki az igazak álmát aludta, de én erre képtelen voltam. Az emlékeim nem hagytak nyugodni.

- "Erőd túltesz Dumbledorén is. El sem tudod képzelni, hogy mikre vagy képes azzal az erővel amit a szüleidtől örököltél."

- "Nem megmondtam, gyáva vagy. Egy pajzzsal véded magad, ahelyett, hogy végeznél velem." - zengtek a fejemben Tom Denem szavai.

Már hajnali kettő közül járhatott az idő, de én még mindig nem éreztem az álmosság jeleit.

A házban teljes csend uralkodott, egyedül a kandallóban pattogó lángok hangját lehetett hallani.

Egyszer csak a padló recsegésére lettem figyelmes, mire gyorsan hátra fordultam, majd megpillantottam Apát, aki a konyha ajtóban állva figyelt engem.

- Szia! Te hogyhogy ébren vagy? - kérdeztem meglepetten.

- Nem tudtam aludni. - felelte - De úgy látom, hogy te sem.

- Hát, nem igazán. - bólogattam szomorúan, mire Apa szinte átvágtatott a konyhán, majd felkapott egy széket és leült mellém.

- Mi történt? Bántott téged az a csótány Malfoy? Csak egy szavadba kerül és atomjaira szedem azt a nagyon szőke fejét. - mondta mire nevetni kezdtem.

- Nem, Draco nem csinált semmi rosszat! Sőt, igazából senki sem. - feleltem.

- Dehát akkor mi baj van? Nekem bármit elmondhatsz. - mosolygott rám kedvesen.

- Csak azon gondolkodtam, hogy... Szerinted én gyáva vagyok? - kérdeztem félénken.

- Dehogy is vagy te gyáva! Az én kislányomnál nincs bátrabb ember a földön! - jelentette ki lelkesen - De honnan vetted ezt a butaságot?

- Másodikban Harry és én harcoltunk a 16 éves Voldemorttal, egy emlékkel, Tom Denemmel. Ő mondta nekem, hogy gyáva vagyok, mert inkább magamat védtem, ahelyett, hogy őt győztem volna le. - néztem a táncoló lángokat.

- Azt is mondta, hogy hatalmas erővel rendelkezem, mégis elbuktam. Mi lesz, ha a valódi Voldemorttal szemben is kudarcot vallok? - néztem könnyes szemekkel Apára - Mindenki bennem és Harryben bízik, hogy majd mi véget vetünk a háborúnak, de mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz ha mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy legyőzzem Voldemortot?