𝐈 𝐖𝐀𝐒 𝐀𝐋𝐋 𝐎𝐕𝐄𝐑 𝐇𝐄𝐑 | 𝘞𝘪𝘭𝘣𝘶𝘳 𝘚𝘰𝘰𝘵

|Epilógus •5

Nem mozdultam, csak gondolkodtam. Így belegondolva annyira vágyom a szerelemre. Nem azért, hogy elmondhassam, hogy van valakim. Csak basszus, milyen jó érzés lehet már, csak gondolj bele. Minden reggel amikor felkel írna egy jó reggelt üzenetet. Mindennap megkérdezné, hogy "ettél eleget?". Amikor csak tudná, veled töltené a szabadidejét. Csillogó szemekkel bámulna, és amikor megkérdezed mit bámul csak annyit mondana hogy azért mert szép vagy. De nem csak a külsőd miatt lenne veled. Hanem mert téged szeret és igen, a külsőd is tetszik neki, de a személyiségedet is imádja. Felvállal a haverjai előtt, nem viselkedik veled máshogy, ha ott vannak a barátai. Tudná mire gondolsz egy arckifejezésből vagy egy elkapott pillantásból. Meglepne néha, de nem egy méregdrága ajándékkal vagy valami puccos éttermi randival. Csak elmenne hozzád véletlenszerűen, bekopogna, te pedig pizsamában engednéd be. De nem zavará, hogy épp úgy nézel ki, ahogy, mert szeret téged. Most mondd hogy nem hangzik jól. Tizenöt perc múlva mozgolódni kezdett, majd hirtelen felült szaporán bocsánatot kérve. Ahányszor hagyta el a száját a "bocsánat" szó, én annyiszor válaszoltam neki, hogy "semmi baj"
-Menjünk haza?-kérdeztem hezitálva.
-Haza?-kérdezett vissza álmosan.
-Persze, hozzám.
-Menjünk.-egyezett bele hezitálás nélkül a kezét felém nyújtva.
-Szédülsz?-húzott fel.
-Eléggé.-pislogtam párat, hátha kiélesedik a látásom.
-Semmi baj, megoldjuk. Mondtam, hogy vigyázok rád.-karolta át a derekamat egyik kezével, másikkal az én kezemet fogta. Ő is sokat ivott, és fogadni mertem volna hogy forog vele a szoba, mégis sikeresen kijutottunk az ajtón.
-Ne erre menjünk, túl nagy a tömeg.-álltam meg a mosdó előtti sort látva, majd a másik irányba kezdtem menni. Sokszor hagytam el a hátsó kijáraton a klubot, így még émelyegve is ismert volt az útvonal. A parkolóba kiérve jutott eszembe hogy nem vezethetek így. Kell pár perc, hogy kitisztuljon a fejem. A hideg levegő erre jelentősen rásegített.
-Maradhatok nálad estére?
-Persze. Van hely neked is.-csatoltam be a biztonsági övemet. Sikerült kissé kijózanodnom.
-És hogy fogok melletted aludni?-kérdezte miközben még mindig nem tudta bekapcsolni az övét.
-Tessék?-kérdeztem vissza felnevetve, majd segítettem neki.
-Azt kérdeztem, aludhatok-e melletted?
-Majd megoldjuk, rendben? Egyenlőre tűnjünk el innen.
Kiálltam a parkolóból, amely még tele volt autókkal, pedig már hajnali fél három körül lehetett. Tudod kik vannak fennt ilyenkor? Akik szerelmesek, vagy magányosak. Vagy mindkettő. Az út csendben telt, míg a mellettem ülő fiú nehezeket pislogva nézte az utcai lámpákat én az utat figyeltem, habár nem volt forgalom. Senki sem olyan idióta hogy ilyenkor induljon neki valahová.
-Szerinted önfejű vagyok? Mindig azt mondják jobb lenne ha gondolkodnék mielőtt csinálok valamit.-fordult felém.
-Az nem kifejezés. Annyira önfejű, ha te játszottad volna Kevint, akkor te törsz be a betörőkhöz, mert neked senki se mondja meg hogy mi van a forgatókönyvben.
-Baszd meg nem is igaz!-nevetett fel hangosan.
-Nem is fáj már...tudod a barátnőd...?
-Úgy gondolod, hogy az exem? Fáj, dehát mégis mit csináljak vele?
-Ő is szeretett?
-Nem, de úgy tűnt.-vonta meg a vállát.
-Sajnálom, nem kéne ezt a témat feszegetnem.
-Nem, dehogy. Jó valakivel kibeszélni. Csak én arra vagyok kiváncsi, hogy most ez az egész is csak olyan, hogy úgy tűnik?
-Nem Will, én tényleg szeretlek.
-Ez esetben én is téged.-döntötte a fejét az ablaküvegnek.

Úgy érzem ez egy álom. Sose tudnám azt tenni veled amit ő tett. Túl nyugodtak a reggelek, és túl édesek az éjszakák ahhoz, hogy esély legyen rá. Ha voltál már brutálisan összetörve, mégis mersz gyengéd lenni másokkal, akkor olyan szeretetet érdemelsz, ami még az óceánnál is mélyebb. Esküszöm néha nagyon magányosnak érzem magam. Kérlek ölelj meg még egyszer.

-hihetetlen, hogy éveken keresztül képesek vagyunk egyedül aludni, majd amikor megismerjük őt mindig azt kívánjuk bárcsak ott lenne mellettünk.