Véríjász és a farkas

1.fejezet - A kezdetek kezdetétől

Hol is kezdhetnénk? Talán az elején. A baj csak az, hogy ez a történet évekig fog tartani, de jobb lesz ha elkezdem mielőtt újabb évszázadokba is átnyúlnék vele. A nevem Greymond. Greymond junior. Félig vámpír, félig vérfarkas vagyok.

Apámat még gyerekkorában száműzte a falka, onnantól pedig vándorként élte életét. Balszerencséjére, vagy talán szerencséjére pont azon a csatamezőn kötött ki, ahol a két legismertebb vámpírtörzs már évszázadok óta ostromolta egymást. Ezt már mind csak puszta kedvtevés és versengés céljából, hogy kié legyen a nagyobb terület.

Akkor is, ha a tisztavérű Gyümölcsdenevér törzs nem volt éppen az a háborús népség. Ellentétben a Dracula törzs kegyelmet nem ismerő véríjászaival, akik szinte az idők kezdete óta uralmuk alatt tartották a területet. Hozzátenném, hogy ők sem lettek volna akkora vérontók és Sikerüket is csak hadvezérük, Léda Scule [Szkulé] garantálta, aki mivel nő volt, nem hogy hadvezérnek, de még véríjásznak is nehezen akarták megválasztani, amég egy háborúban egyszerre tíz megvadult medvét ki nem végzett és háromszáz halandó katonát elevenen, saját kezűleg karóba húzott.

Az már csak hab a tortán, hogy minden háború végeztével csak egyszáll maga tért vissza, ezzel igen csak megfélemlítve férfi harcostársait. Az évszázadok során a háborús időszakok leálltak és amint mondtam, már csak a szomszédos törzsel tudtak puszta kedvtevésből csatázni, de egyik pillanatról a másikra ez is abbamaradt, amikor apám egyszer csak ott állt a két törzs között a csatamező kellős közepén. Köztudott, a vámpírok kifejezetten ellenséges szemmel nézik a vérfarkast, de ezen a jeleneten mind két törzs úgy meglepődött, hogy nem hogy támadni, mozdulni sem tudtak.

Végül a gyümölcsdenevér törzsnek elég volt a háborúból és apámat önként átadták a véríjászok kegyetlen csapatának, hogy majd a nagyobb vérontó törzs végezzen vele, de a következőre senki sem számított. Apám nem félt a haláltól, így önként feladta magát, de azért azt kikötötte, hogy csak is maga a hadvezér lőheti le, fogadják őt, mint farkasoktól érkezett áldozati ajándék, tisztelet a véríjászok dicsősége előtt.

Amit vámpír még soha nem követett el addig az az, hogy meghagyják valaki életét, de főleg egy vérfarkasét. Anyám nem hogy meghagyta apám életét, de a másik törzs is végignézte, ahogy a védtelen vándor és a kegyetlen vérontó órákon keresztűl csak bámúlják egymást. Aztán olyan történt, amire se vámpír, se farkas nem számított, de főleg ott a csatatéren.

Azt mondják, anyám akkor mosolygott életében először, amit vámpír, főleg egy Dracula ugyan csak ritkán szokott és különösen, mert egy ekkora vérontótól ez oltári nagy szégyennek számít. Azt is beszélik, hogy még mielőtt az a bizonyos utolsó háború kitört volna, apám már jóval előtte elvette az anyámat, ezt persze jó ideig titkolták a világ előtt, egészen addig, amég én meg nem születtem. A háborús időszakok egy idő után teljesen leálltak, így anyám jó ideig nem kapott újabb felhívást.

Egy váratlan fordulatig, mikor a vérfarkastörzsek szakadárjai árnyvágtásokat, sötét tűzokádó lovakat szabadítottak a városra, mivel anyám törzsét ők gyűlölték a legjobban. Félre ne értsd! Ezek a farkasok nem az apám törzséből származtak. A szakadárok olyan száműzöttek, akiket többnyire saját fajtájuk többszörös meg gyilkolásáért tagadtak ki. Anyám pár percen belül meg is kapta a felhívást, de apám akkor már nem akarta elengedni.

Valahol azt mégis tudta, hogy anyámnak aztán hiába magyaráz, neki a vérontás és becsülete megőrzése mindennél és talán akkor még nálam is fontosabb volt. Apám azt mesélte, akkor anyámon kívül szinte már minden véríjászt lemészároltak és talán még sérülés nélkül is megnyerhette volna a csatát, ha a szakadárok nem lettek volna okosabbak. Amég ő a megvadult árnyvágtásokkal foglalkozott nem is sejtve, hogy a jóval előbb kiütött szakadár harcos nem hogy nem halt meg, de még csak el sem ájult.