Véríjász és a farkas

2.fejezet - Léda vérszomja

Azt hiszem, Gilliana számára jó kis születésnapi ajándék volt az anyját ápolgatni ameddig kijózanodik. Léda még másnap reggel is alig tért magához, de azért már attól jobb volt, mint amikor a buli után megtaláltuk.

Apám éppen a reggeli újságot olvasta a szokásos kávéja mellett, amikor egy furcsa hirdetés szúrta ki a szemét. Anyám ebben a pillanatban jött fel a hálószobából.

-Jobban vagy vészmadárkám? - Kérdezte apám kicsit humorosan.

-Azt hiszem, igen. - Mondta anyám, mintha csak le sem vette volna a poént.

-Léda, gyere csak ide!

-Ne most Greymond! Éppen gondolkozom.

-De Léda, ezt feltétlenül látnod kell!

-Greymond, ne most! Összezavarod a sötét gondolataimat!

Végül apám sikeresen rávette anyámat, hogy végre odamenjen, de ebben a pillanatban anyám lett a másik, akinek lefagyott a tekintete.

A címlapon nem akármilyen kép díszelgett, hanem egyenesen a tegnapi buli utójelenete, amikor ő és társai részeges állapotban kirohantak az utcára.

Nyilvánvaló volt, hogy valaki ismeretlen lefotózta őket. Anyám pedig ezen úgy kiborult, hogy szinte az egész ház zengett az üvöltésétől.

-Ezt nem hiszem el Greymond! Akár ki volt is az, én esküszöm a Draculák ősi vérére, ha megtalálom, saját kezűleg fogom karóba húzni, aztán a nyúzó késekkel vagdosom darabokra!

Amikor anyám ilyen vérszomjas állapotba kerül, még nehezebben bírunk vele, mint általában. A Draculával amúgy is nehéz bírni, hát még amikor ideges.

-Léda, ne csináld! Nyugodj le! - Próbálta apám kétségbeesetten leállítani, de ezzel most sem ment sokra.

Ekkor Gilliana szinte félig üvöltve, félig sírva jött ki a szobából.

-Fejezd már be! Ugyanezt csináltad gyerekkorunkban is! - Üvöltött rá anyámra már csaknem kétszer akkora hanggal.

Azt tudnotok kell, hogy mivel kettőnk közül csak a húgom teljesen vámpír, anyám gyerekkorunkban szinte mindig kivételezett vele. Csak két dolgot tanult meg tőle a húgom, harci gárdát vezetni és tökéletesen nyúzni, de gyilkolni soha sem gyilkolt, mivel apám részéről úgymond, normális nevelést is kapott.

Anyámnak valószínűleg egy álma tört ketté, amikor Gilliana közölte vele, hogy soha nem lesz olyan, mint ő, hiába hasonlítanak. Valahol meg is tudom ezt a helyzetet érteni, hiszen Gillianát állandóan vitte mindenfelé, engem meg mindig apámra hagyott. A húgom mindig is tudta hogy anyánk kivételezik vele, engem meg hanyagol csak mert korcs vagyok.

Mindig is bele akarta kényszeríteni Gillianát az ősi Dracula szokásokba, illetve belőle is gyilkost akart csinálni. Apánk úgy igyekezett késleltetni a húgom vérszomját, hogy a VérTV meg a sok háborús és nyúzós csatorna mellé befizetett valami gyerek csatornára, amin mindketten elszórakoztunk, csak éppen anyának nem nagyon tetszett.

Az,hogy én miket nézek, nem érdekelte túlságosan, de attól szabályosan rosszul volt, amikor Gillianna valamilyen rajzfilmet meg mert nézni.

-Greymond, egyet kérek tőled! Legalább a lányod lelkét ne rombold ezekkel az undorító szivárványos, rózsaszín gyerek műsorokkal! Így sosem lesz belőle igazi Dracula! Nem fog majd puszta kézzel gyilkolni, nem fog megtanulni átkot szórni, nem fog kecskét bicskával nyúzni és soha sem fog nekem véres hurkát csinálni!

Igazából nem csak ez volt az oka, hogy a húgom egy idő után lelépett tőlünk. Gillianánál igazából ott szakadt el a cérna, amikor anyánk kivitte őt a népnyúzásra, ami a Draculák véráldozati ünnepe volt. Már az is zavarta, hogy engem természetesen megint kihagyott belőle, de a dolog csak akkor durvult el a legjobban, amikor anyám minden érzelem nélkül azonnal kitekerte Gilliana előtt a kecske nyakát.

A húgom pedig még aznap este azonnal összepakolt és kijelentette, hogy ide már pedig az életben vissza nem jön.

Ahogy Gilliana ráüvöltött, drága anyánk úgy lesokkolódott, hogy csak állt és meg se tudott szólalni.

-Most utoljára jöttem haza! Utálom, hogy minden reggel, amikor belenézek a tükörbe, a te mocskos fejedet látom! Mikor fogod fel, hogy soha nem leszek olyan, mint te! A bátyámat soha nem tudtad szeretni és ha megtudom, hogy bántod, idejövök és elviszem!

Aztán Gillianát nem is láttuk egészen anyánk 600-adik születésnapjáig, amire úgyszintén apám beszélte rá, hogy eljöjjön. Igen, egy újabb születésnap, de arról már nem én fogok beszámolni. Kezdem úgy érezni, kicsit sokat beszéltem, szóval most inkább vágjunk részletesebben a történetbe.