A mi történetünk//BEFEJEZETT

10.rész

Ki tudja hány órája ültem már a kocsiban, hál' istennek Louis megértette a kérésemet, nem hívott és nem is írt. Már a könnyeim elfogytak és csak magam elé meredtem és néztem, hogy elkezd esteledni és egyre több ember jön az Ő koncertjére.

Egyszer csak megszólalt a telefonom, már majdnem kinyomtam, mikor megláttam, hogy Niall az.

- Harry... - szólt halkan a telefonba - Minden oké?

- Vége van.

- ... - csak egy nagy levegőt vett - Most ígérem, nem fogok kiakadni, pedig nagyon, nagyon közel állok hozzá...

- Ho...honnan tudsz róla?

- A ribanc most posztolt egy képet, ahogy ketten fogják a hasát. - eddig azt hittem, hogy a könnyeim elfogytak, de nem, még mindig vannak - Szerintem vagy 2 óráig őrjöngtem... - keserűen felnevettünk - Most tényleg nem fogok semmit mondani, pedig te tudod a legjobban, hogy most igazán tudnék. 10 perc és ott vagyunk érted?

- Te meg...?

- Anne.

- Anya is tudja?

- Harrykém, már az egész világ tudja, hogy annak a senkiházi f@sznak gyereke lesz. Anne meg az anyukád, mindenkinél jobban ismer... - ez igaz - Mindjárt ott vagyunk. Vigyázz magadra! - mondta, majd bontottuk a vonalat

Nem akartam létezni, el akartam tűnni a világról, és soha többet nem érezni fájdalmat. Bár ilyen egyszerű is lenne minden. Most azzal is megelégednék, ha igaz léteznék, de nem éreznék semmit, semmi fájdalmat.

Néhány perc elteltével leparkoltak mellém anyáék és azonnal kipattantak az autóból. Niall kinyitotta az ajtómat, majd óvatosan kiszedett és átölelt. Újra zokogni kezdtem.

- Minden rendbe lesz. - suttogta

- Niall, hogy lenne minden rendbe? Azt vágod, hogy annak az embernek, akit a világon a legjobban szerettem és még mindig szeretek, gyereke lesz. Ráadásul most tudtam meg, nem tom hány hónap után! Hogy lenne minden rendbe, az ég szerelmére, gondolkodj már! - nem akartam nekiesni, de talán most jött ki belőlem. Ő nem mondott semmit, csak újra magához húzott.

...

Ennek már 2 éve.

A legfájdalmasabb 2 évem volt, de túléltem, és mondanám, hogy túl is léptem, de akkor hazudnék. Talán sosem fogok igazán túllépni Rajta, de az élet megy tovább és már így is pont elég időt pazaroltam el az életemből, Miatta.

1 éven át nem találtam a helyem a világban. Teljesen elhanyagoltam magam és egész nap csak feküdtem, meg muszájból elmentem dolgozni. Ha anya meg Niall nincs, akkor én az ágyamban szűntem volna meg létezni.

Egyik nap azonban Niall megunta, és szó szerint berontott a szobámba.

- Harry kicseszett Edward Styles. Elég volt! Több, mint egy éve a bűbánatos fejedet nézem. Harry, tovább kell lépned. Tudom, hogy ez sablonos szöveg és azt is tudom, hogy kurva nehéz, de meg kell tenned. Magadért, értem, anyukádért. Legalább érte. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen rossz lehet azt látni egy anyukának, ahogy a gyermeke szétesik, és nem tud semmit sem segíteni. – bármennyire is fáj, igaza van – Egy hónap múlva lesz az idei X faktor és már csak néhány napig lehet jelentkezni, és te nagyon is fogsz jelentkezni.

- Ácsi, Niall. Nem gondolod, hogy ebbe nekem is lenne beleszólásom.

- De, de tudom, hogy menni fogsz. Hülye lennél egy ilyen lehetőséget elengedni. Esély arra, hogy valóra váltsd a kiskori álmod. Emlékszel, hogy oviba is meg alsóba is azt mondtad, hogy te sikeres zenész leszel? – csak mosolyogva bólintottam – Na ugye. És egy esély arra is, hogy elfelejtsd azt az embert aki tönkretett.

- Igazad van...

- Tudom. Szóval most szépen kikelsz az ágyból, megborotválkozol, mert úgy nézel ki, mint egy ősember, Lefürdesz, elkészülsz, majd elmegyünk egy hatalmasat enni. Kajálás közben leadjuk a jelentkezésedet és foglalunk a fodrászhoz időpontot. Ja és, nem tűrök ellenkezést, ez így lesz, és kész.

És tényleg így történt minden. Már másnapra sikerült a fodrásznál időpontot foglalni és levágattam a fürtjeimet. Azok is Rá emlékeztettek, ahogy azokkal játszott, mikor unatkozott...talán sohasem fogom teljesen elengedni. A szívemben mindig örök helye marad, akármi is történt.

Az az egy hónap volt maga a változás. Az tény, hogy nem keveset szenvedtem, de meglett az eredménye.

Megnyertem.

Talán még így egy év után sem tudom igazán felfogni, de megtörtént.

A világ legcsodálatosabb menedzserét kaptam meg, James Cordent. Nem kell megjátszanom magam, az lehetek, aki valójában vagyok. Nyugodtam kifesthetem a körmömet, felvehetek kicsit nőiesebb ruhákat. Önmagam vagyok, és szabad.

A saját démonjaimtól is sikerült megszabadulnom. Végre már nem akarok eltűnni. Igaz nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék Rá, de már nem fájdalommal, csak...csak a szép emlékeket idézem fel. Talán a sok munkának, talán az idő múlásának köszönhetem. Igazán nem tudom, csak azt, hogy Ő már a múltam.

Ketten gyönyörű fejezeteket írtunk meg, de egyszer mindennek vége lesz, majd kezdődik valami új.

Hamarosan elkezdődik életem első koncertje. 2020. szeptember 27-én, elkezdődik az új életem és a Mi történetünket aznap végleg lezárom.

.

.

.