4. Születésünk Óta

115 9 0
                                    

[Külső szemszög]

A vacsora elfogyasztása közben könnyed témákról beszélgettek. Iskola, család. Szóba került még a szombati program.

-Nekem hétfőn tábor lesz - forgatta szemeit a legfiatalabb.

-Tábor? - kérdezte a fém karú felvont szemöldökkel.

-Ja. Anyám egy tábort szervezett, és felkért, hogy legyek az egyik „felvigyázó" - kapart a levegőbe.

-Ezzel mi a bajod? Úgy tudtam, hogy a barátnőd is ott lesz - szólalt meg Emma.

-Igen, ott lesz. Nekem az a bajom, hogy rajtunk kívül még az a sok kis idióta gyerek is ott lesz.

-Értem. Nekem sem a kedvenceim a rohangáló, sikítozó hét évesek, akik azt hiszik, hogy ők a világ közepe - jelentette ki teljesen nyugodtan, mire James felé fordult.

-Te nem szereted a gyerekeket?

-Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy nem a kedvenceim, amikor folyamatosan körbe-körbe rohangálnak, és sikítoznak - helyesbített. Ezután pár perc csend keletkezett. A megmentőjük egy értesítés volt. Mind a hárman felkapták a fejüket, és Lilien a telefonjáért nyúlt.

-Ahhj, egy pillanat és jövök - viharzott ki a konyhából.

-Valaki írt neki - mondta Emma, miután látta Bucky kérdő és egyben érdeklődő kifejezését.

-Oké, csá-csá - lépett be az ajtón a lány.

-Anyud? - kérdezte Emma.

-Szerinted anyámtól így köszönök el? - válaszolt kérdéssel, mire megvonta a vállát a kérdező. - Amúgy Tamara volt. A hétfő miatt, mert nem tudta, hogy egész napra megyünk vagy nem.

-Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - tolta kissé előrébb tányérját James, miután befejezte az evést.

-Egészségetekre - szedte össze a tálakat. A mosogatógépbe helyezte, amíg a két vendég a nappaliba ment. Ő is lehuppant melléjük egy babzsákba, majd laptopját ölébe véve bekapcsolta azt.

A készülékben felzúgott a kis motor, és jelszó beírása után bent is volt. A háttérkép egy fotó volt, amin Zeusszal pózolt egy sima fehér háttér előtt. Ez volt a kedvenc képe, mert a kutya komoly és szinte már halálos arckifejezéssel ült a lába mellett.

Vele szemben ült Bucky, aki arcát vizslatta. A szemében tükröződött a monitor, így azt is láthatta, mit csinál éppen.

Megnyitott egy alkalmazás, ott is egy jelszót írt be, majd lila lett a képernyő, és egy név jelent meg.

Dana

-Dana, fényeket le - hangzott az utasítás Emma szájából.

-Máris asszonyom - jött a válasz azonnal, majd a házban sötétség uralkodott. Emma kétszer összeütötte a tenyerét, és újra világos lett.

-Még működik - mosolygott sikerén Em.

-Ez mi volt? - kérdezte James.

-Ez? Dana.

-Dana, vagyis digitális asszisztens - válaszolt Lilly Emma helyett.

-A "digitális asszisztens" kifejezés olyan szoftvert jelöl, amely segítségével a hétköznapi, ember és ember közti kommunikáció segítségével működtethetjük berendezéseinket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a digitális asszisztens értelmezi a szóban kiadott parancsokat, és képes azokra emberi beszédet szimulálva válaszolni is - pontosított két elég szakszerű mondattal.

Amnesia |Bucky Barnes Ff.|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora