𝐛𝐞𝐚𝐮𝐭𝐲 𝐚𝐧𝐝 𝐭𝐡𝐞 𝐛𝐞𝐚𝐬𝐭. • sirius black ff.

1. 𝕞𝕖𝕘 𝕤𝕖𝕞 𝕜𝕠𝕥𝕥𝕪𝕒𝕟

Villogó fények. A hangszórókból üvöltő Bee Gees, ahogy egyre csak azt kántálja, hogy "Stayin' alive". Piros, alkohollal töltött műanyag poharak. Táncoló, részeg fiatalok szintén azt kiáltozva, hogy "Stayin' alive". A nagy, ezüstös diszkógömb forgása, amely a rávetődő fénysugarakat verte vissza.
Egy átlagos, 70 - es évekbeli mugli parti a mugli suhancok közé keveredett varázslókkal és boszorkákkal.
És volt Willow Smith, aki nem önszántából keveredett oda, hanem barátainak nevezett kölykök rángatták a helyszínre.
A lány utat törva magának a táncolók közt nyögte oda egyszer - egyszer, hogy "kérlek, emgedjetek ki", de néha még a kérlekig sem jutott el.
A világ forgott vele, gyomra összeszükült. Tüdeje mintha most nem funkcionált volna jól, nem tudott rendesen lélegezni sem. Levegőért kapkodva tolt arrébb egy - egy szórakozó fiatalt útjából, csak hogy előbb a mosdóba juthasson.
Az a jó 3 perc, amit azzal töltött, hogy eltántorogjon a lepukkant női mosdóig, most óráknak tűnt. Út közben 5 alkalommal majdnem elhányta magát, 2 alkalommal pedig majdnem elájult, de odaért.
Nem túl diszkréten kivágva az ajtót, melyre egy nő alakja volt festve esett be a helységbe, ahol egyszerre visított fel szinte az összes ott tartózkodó lány.
- Hé, azért ne törd már ki! - rivallt rá egy, a tükör előtt sminkjét igazgató lány. Lehellete már távolról elárulta, hogy a sok elfogyasztott koktél beszél belőle. Mellette 2 barátnője vagy inkább minyonja szintén nem túl szép pillantásokkal illették Willow - t. Látszólag muglik voltak.
- Erre most nincs időm, kérlek, tűnjetek el innen. - lökte félre a 3 lányt át sem gondolva mit csinál.
- Na jó, mi a bajod neked...? - akart neki rontani az, amelyik az előbb rákiáltott a boszorkányra, ám az olyan pillantással illette meg azt, amelyet senki nem kívánt volna magának, így a trió ott hagyva még szemhéjpúder palettájukat, rúzsaikat és ecseteiket is elhagyták a mosdó területét.
Így kiürült a női mellékhelység.
Willow a csap kétoldalára támaszkodva pásztázta tükörképét, mely most homályosan vetült maga elé.
Táskás, csillogó szemek. Fásult és nyugtalan tekintet. Sötétbarna szeme ijesztően fakóbb volt, mint amúgy, pupillája kitágult. Arca sápadt volt, halántékán egy - egy izzadság csepp gördült le. Szája kicserepesedett, ahogy zihálva próbált akár egy kis mennyiségű levegőhöz is jutni. Haja izzadt és összeállt tincsekben lógott arca elé, amit most még ereje sem volt eltűrni.
Remegett.
Már több éve, hogy megharapták, azóta sok ilyen átváltozást átélt, de sosem tudta megmondani, mitől remeg annyira. A teste minden pontjába hasító, elviselhetetlen fájdalomtól, vagy a félelemtől. De hiába fájt, mindene, és félt, mindig átváltozott, nem tudta megakadályozni, ahogy most sem.
Érezte, ahogy az ablakon beszűrőső telihold fénye rávetül alakjára. A fájdalom annyira erős volt, hogy térdre kényszerítette. Nem is tudta, hova kapjon, mindene annyira fájt. Csak egy hatalmas sikításra futotta.
Így is elég nagy baj volt, hogy egy szórakozóhelyen változik át, de hogy még legyen valaki a mosdóban rajta kívül is, arra nem számított.
Ugyanis Sierra Piton, a kis negyedéves lányka jött elő az egyik fülkéből egy könyvet szorongatva a kezében. Nem volt meglepő, hogy a sovány, fekete hajú gyermek elzárkózott a világ elől, amikor elege lett belőle, talán most is ez történhetett, ám Willow erre most igazán nem számított.
- Hé - próbált közelebb menni a földön térdepelő hatodéveshez a fiatal Piton. - Minden rendben van? - kérdezte.
- Ne! - állította meg rákiáltva Sierrára a Smith lány. - Állj! Ne gyere közelebb!
- Figyelj, én csak segíteni akarok, csak att mondd meg, hogy mi a baj? - ment még közelebb a tudatlan fiatal a másikhoz, aki pedig egyre csak távolabb próbált kúszni Sierrától.
- Kérlek, menj innen! Te ezt nem érted, könyörgöm hagyj egyedül! - kántázta már zokogva Willow, de a segítőszellemű Piton lány csak nem hátrált meg.
- Mi történik veled? - akarta megfogni Smith vállát. Az felemelve fejét újra ellenkezni akart, de teljesen sikertelenül. Szeme sárgán villant fel, az átváltozása most már megszakíthatatlan volt. Sierra ettől azonban megrémülve ejtette ki a könyvetkezéből és rántotta elő pálcáját, majd fogta rá a szenvedő Willow - ra.
- Nagyon kérlek, menj el innen! Fuss! - zokogta már a Smith lány jobban remegve mint azelőtt bármikor, de késő volt.
2 keze és 2 lába most 4, fehér és szőrös lábbá változott, ujjaiból pedig karmok nőttek ki. Ruhái, ahogy termete 3 - szorosára növekedett leszakadtak róla. Mikor testfelépítése már egy kutyáéhiz hasonlított, teste minden pontján hófehér szőr kezdett el növekedni, hátul pesig fatka nőtt. Feje megkeskenyedett, fülei háromszögalakúak és hegyesek voltak, de már feje tetején. Orra és szája meghosszabbodott, és bajsza nőtt. Szájában szemfogai megnőttek, éles tépőfogakká változtak. Pupillája összeszűkült, szeme pedig most már teljesen átváltott aranysárgába.
Mielőtt még elveszthette volna eszét is és teljesen átváltozhatott volna, a közben a falnak tolatott Sierrához fordult.
- Sajnálom. - mondta, majd elveszítve emberi énjét, az állat teljesen átvette teste irányítását, vagyis a farkas. Merthogy vérfarkas volt. Egy vérengző vadállat.
A 14 éves boszorkányra egy hatalmas, fehér farkas alakja magasosott, amely csak arra várt, hogy szétszaggathassa őt olyan kicsi darabkákra, hogy már teljesen felismerhetetlen legyen. Az óriási állat vicsorogva, fogát villogtatva közeledett a hold fényében fürödve.
Sierra lábai gyökereket vetettek a földbe, mozdulni sem bírt. A levegő megfagyott, az idő pedig megállt számára. Ordítani, segítségért kiáltani akart, de egy hang sem jött ki a torkán. A rémület átvette teste felett az irányítást.
S mielőtt még Willow nekieshetett volna, a lány elveszett a farkas vészjóslóan villogó, sárgás szemeiben.
A lány száját egy hangos és fájdalmas sikoltás hagyta el, mikor kinyitotta szemeit.
A Roxfort Expressz kabinjának süppedős bőrüléséből megpróbálva kitápászkodni pattant fel. Levegőért kapkodva nyögte magának sírás közben egyre csak, hogy "Sierra" vagy hogy "Mit tettem?". Remegett, akárcsak álmában.
Ugyanis ez egy álom volt. Egy újabb szörnyű álom a "balesetről".
- Minden rendben van, Smith kisasszony? - sietett oda a termetes, remetéhez hasonlító férfi, Rubeua Hagrid feltépve a kabin ajtaját. - Hallottam a kiáltásodat.
- Ó - ült vissza helyére megához térve a lány. - , persze. Ez csak... egy újabb rémálom volt. - felelte két könnycsepp letörlése közt Willow. Hagrid persze volt olyan ártatlan és naiv, hogy neki eszébe sem jutott, hogy a lány miről álmodott, habár elég nyilván való volt, de így csak megkönnyebbülten elvigyorodott.
- Jaj, akkor rendben van. - fújta ki magát a lihegő vakondbőr kabátos férfi. - Csak tudod, aggódom érted és ebben a vonatban ilyen magasággal és tömeggel nem könnyű ide - oda futkosni. - paskolta meg hasát a kövérkés félóriás öblöset nevetve. Mély baritonja egy medve bőgéséhez hasonlított, mintsem egy emberi hanghoz.
- Tényleg semmi baj, megleszek az út hátralevő részében. - mosolygott rá a boszorkány a jószándékú nem éppen törpének mondható férfire.
- Rendben, szólj ha baj van. - hagyta ott Willow - t a férfi a kabinjában, aki kifújva levegőjét nézett ki az ablakon.
A Roxfort kastély felhőket karcoló csúcsai távolról már látszódtak, ahogy kinyúlnak a fenyőfákat szintúgy körbefonó ködfelhők közül. November volt.
Willow sóhajtva próbált visszatérni a valóságba, arcát tenyerébe temette egy pillanatra, hogy sikerüljön lenyugodnia.
"Csak egy álom. Ez csak egy álom" - hajtogatta egyre csak magának, ám hiába, ez nem egy álom.
Ez a kegyetlen valóság, ez mind megtörtént, Sierra Piton pedig a Szent Mungóban fekszik sérülten.
És hogy hogyan történt ez? Pontosan úgy, ahogy a lány megálmodta, minden kis részlettel együtt.
A pergament, mely mielőtt még elbólinthatott volna írása közben, most a földön találta meg ledobva. Kezébe véve a papírt sóhajtott egyet.
- Kedves Sierra, - próbálgatta, hogy hangzana, ha leírná, ugyanis hiába ült a még félkésznek sem nevezhető levél felett egész úton, valahogy nem jöttek pennájából a szavak. - szeretnék bocsánatot kérni a 2 hete történtekért. - firkantotta le a lapra Willow a mondatot kunkori betűkkel. Egy darabig nézte, és gondolkodott. Aztán végül kihúzta.
Aki figyelt, az már valószínűleg kitalálhatta, hogy egy levelet akart írni a Piton lánynak. Legalábbis abban sem volt biztos, hogy levelet akart - e egyáltalán írni, de abban azonban igen, hogy a dolgot nem hagyhatja szó nélkül. Ha megtámadtál valakit az éjszaka közepén egy szórakozóhelyen farkas képedben, illik bocsánatot kérni nem?
Na, de mégis hogy? És mit kell ilyenkor csinálni?
Willow a levél írás mellett döntött. Már legalább 1 hete próbálja megírni, de egyszerűen nem sikerül. Mégis mit írjon le? Sajnálja, hogy a másik énje, aki mellesleg egy vadállat, hajszál híján megölte?
Szemét lehunyva sóhajtott fáradtan. Pillanatnyilag teljesen úgy érezte magát, mint egy roncs kívül és belül is.
Szemei karikásak voltak, arca sápadt és két nagy vágás szelte át most bal oldalát. Az átlagosnál jobban le volt fogyva, ruhái, amelyek még pár hete jók voltak rá, szinte lógtak rajta. Barna, vállig érő haja most mindennél jobban hullott az idegességtől és a folytonos szorongástól.
Belül úgy érezte, hogy senki, de mégis valaki egyszerre. Valaki nagyon nem jó ember, akinek a háta mögött összesúgnak az emberek. Akinek beesett arca ott virít szinte minden újságon és folyóíraton. Fáradt volt, boldogtalan, s a hétköznapok oly boldogtalanná és keserűvé váltak számára, hogy ha régi énje lett volna, alig bírta volna elviselni, de most, ebben az állapotban már meg se próbált úszni az árral szemben. Az árat pedig a tárgyalások és emberek mocskos viselkedése volt, amiket úgy érezte, megérdemel.
Nyilván, a tárgyalásokra muszáj volt azonban eljárnia, mivel kiskorú, családja, ami mindössze a most már csak nagymamájából és anyukájából állt. Willow - nak mindegy lett volna, de édesanyjáék nem akarták, hogy bármi súlyosabb bűntetést is kiszabjanak rá, mint például, hogy az Azkaban 3 koszos, omladazó fala, őrült rabok és dementorok társaságában kelljen töltenie még hátramaradt éveit.
Ám hiába volt már mögötte 5 tárgyalás is az elmúlt 2 hétben, az utolsón is csak azért nem ítélték el, mert Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázsló iskola igazgatója megjelent rajta.
Willow még jól emlékezett, a 100 éves elmúlt, idős varázsló elegánsan sétált be a tárgyalás kezdete előtt, majd fogalt helyet az izgalomtól és az idegességtől már a körmüket rágó anyukája és nagymamája mellett. Hosszú, püspök lila színben pompázó köpenyét végighúzta a földön, míg csak pár centivel rövidebb szakállát csavargatva sétált oda komótosan a két nőhöz s a lány csak annyit látott a terem közepén elhelyezkedő székéből, hogy rárakja kezét anyukája vállára, mormog neki valamit, mire az meglepett arccal fordul felé. Nagymamája hiába ült a másik felén a lányának, hallotta. Ezután mielőtt még bármit is kérdezhettek volna, a tárgyalás megkezdődött, pedig látszottrajtuk, hogy nagyon szeretnék kifaggatni az igazgatót az előbbiről.
Még mindig Willow fülében csengett, ahogy Bartemius Crourch élesen felkiált, "Csendet!", miközben régi, fából készített kis kalapácsát felkapva 3 - at üt vele a kis fa tálacskára.
A zord férfi hangjára mindenki elcsendesedett, s megkezdődhetett végre a tárgyalás.
Willow a terem közepén lévő székben ülve válaszolt minden az addigi tárgyaláson elhangzott kérdésre egy cseppnyi kis aggodalommal vagy izgalommal sem hangjában. Ő már feladta.
- Úgy gondolja, az önt érintő vádak, mint, hogy maga rátámadt Sierra Snape - re, igazak és jogosak? - kérdezte hűvös tekintettel végignézve a lány fásult arcán Crouch.
- Igen. - felelte Willow is kimért hangon.
Mielőtt még a bíró bármit is mondhatott volna azonban, Dumbledore megköszörülte a torkát, majd felállt. Tekintélye csak úgy sugárzott, és ezt a helységben tartózkosó összes ember érezte is. Még Crouch is.
- Véleményem szerint, Willow Smith nem tehet a történtekről. - szólalt meg rekedtes hangján az idős varázsló.
- Már elnézést, Mr. Dumbledore, de... - kezdte a tárgyalószékben ülő férfi, de az igazgató nem hagyta, hogy befejezze.
- Tudtommal nem Smith kisasszony kérte, hogy harapja meg egy Remus Lupin nevű akkor 10 esztendős vérfarkas. - mondta Albus Dumbledore.
Willow a név hallatára ökölnyire zsugorodott gyomorral nyelte le az addig torkában terpeszkedő gombócot.
Sosem hibáztatta a fiút, amiért megtörtént. Hiszen baleset volt. Nyilván Dumbledore - nak teljesen igaza volt ezzel kapcsolatban.
- Nem, igen, ez így van. - támasztotta alá a bíró bólogatva. - Azonban Sierra Snape sem. - dobta fel az újabb labdát Crouch.
- Hát igen, mégis ki kérné, hogy megtámadja egy vérfarkas? - nevette el magát szárazon az igazgató szakállát csavargatva. - És mégis ki kérné, hogy a kisasszony átváltozzon egy szórakozóhelyen tele fiatalokkal, hogy aztán katasztrófát okozzon? Na látja, még ő maga sem. - mondta a férfi.
Crouch egy pillanatra úgy látszott, köpni - nyelni nem tud, homlokát ráncolva nézett gyilkos tekintettel Dumbledore - ra. Mégis hogy van képe vele szembeszállni?
- De sajnálatos módon itt most nem a szándék a fontos. Dumbledore, az Isten szerelmére, egy lány, egy fiatal lány, aki előtt még ott áll az élet és tartogat meg annyi mindent, majdnem meghalt, nem védheti a tettest! - magyarázta a férfinek már nem túl higgadtan Crouch.
- Maga pedig az Azkaban - ba akar küldeni egy másik fiatal lányt, aki előtt még szintén számtalan dolog áll. Elfelejtette milyen hely is az a börtön? Azt akarja, hogy a dementerok egy olyan dolog miatt szívják ki belőle minden életerejét és boldogságát, amiről nem is ő tehet? - kérdezősködött Dumbledore Crouch válaszát meg sem várva. - Tudja, ez nekem nem tűnik valami fair - nek. Ez az egész egy nagy ha. Mindenki rosszkor volt rossz helyen, immáron 2 alkalommal is. - folytatta gondolat menetét olyan nyugodtan Dumbledore, amilyen nyugodtan csak lehet, ez pedig a bírót még inkább felbőszítette.
- De tudja, ebben az esetben nincs olyan, hogy "ha". Megtörtént, és kész. - mondta vörös fejjel Crouch.
Na, és itt bújt ki a macska a zsákból, elszabadult a pokol. Az ügyvédek, akik addig még meg sem szólaltak, most szintén vitatkozni kezdtek. A befolyásosabbnál befolyásosabb emberek a teremben szintén, de Crouch és Dumbledore sem adták fel egy könnyen.
Willow meg csak ült az egész tárgyalás közepén és meg sem szólalt. Nem is tudott volna.
A tárgyaláson résztvevő emberek túlnyomó többsége még mindig a lány ellen volt, azonban az igazgatóval egyikük sem tudott veresenybe szállni.
Willow - t ez pedig meglepte. Na, nem az, hogy Dumbledore tulajdonképpen mindenkinél jobban érvelt és egyenként nyerte meg a vitákat, hanem azon, hogy volt aki egyáltalán kiállt mellette. Még ő is saját maga ellen volt, de hogy legyen valaki, aki a családján kívül támogatja? Lehetetlennek tűnt számára.
De most itt volt ez az idős varázsló, aki őrültek módjára vetette bele magát vitatkozáaok és egyet nem értések tömkelegébe.
Ezért sem volt kérdés, hogy miután a tárgyalása befejedődött és Willow csodák csodájára nem lett elítélve, a lány tanulmányait a Roxfortban fogja folytatni.
Albus Dumbledore a tárgyalás után pár nappal küldött a lánynak egy levelet, miszerint felvételt nyert az iskolába. Willow édesanyja és nagymamája mindennél jobban örültek, régi iskolájából, az Ivermorny - ból ugyanis eltanácsolták az anno Viharmadaras lányt. Nyilvánvalóan nem akartak egy "majdnem - gyilkost" az iskolába.
Willow azonban egy kicsit félt attól, hogy a Roxfort - ba kezdjen járni. Hogy miért? Remus Lupin szintén odajár. Aki megharapta.
Remus igazán szeretetreméltó, illedelmes srác volt, mindenki szerette, aki csak ismerte. És mivel régebben szomszédok voltak, Willow ismerte szinte őt a legrégebben. London egyik kis kertvárosában eléldegélve a két, akkor még kisgyerek remekül kijöttek, amíg a baleset meg nem történt, s Lupin az egyik az átlagosnál is borzalmasabb teliholdas éjjelen megharapta a lányt ezzel azzá változtatva, ami. A Smith család ezután fogta magát, majd beljebb költöztek a városban.
Ezután a pillanat után pedig nem találkoztak. Beérték a levelezéssel, amit azóta is folytattak, csakhogy ez idő alatt tényleg egyszer sem találkoztak személyesen. Most látják majd először egymást 6 éve először.
Mint mondtam, Willow nem haragudott Remus - ra, mert gyerekek voltak, felelőtlenek, és ez egy olyan dolog, amiről az ember nem tehet. Nem tudja kontrollálni, hogy mikor jöjjön elő az alter - egója.
De hiába mindez, a fiú még évek múltán sem tudta elfogadni a tényt, miszerint megharapta a legjobb barátját. Nem volt olyan levél eddig, amelyben ne kért volna bocsánatot emiatt, pedig 6 év alatt azért nem kevés pergamen telt be a másiknak szánt írásukkal.
Smith lány természetesen mindig azt válaszolta a bocsánatkérésekre, hogy tényleg nem haragszik és semmi baj sincs, azonban ez nem hatott Lupin - ra túl sokat, a barátságuk a köztük kialakult feszültségtől pedig sosem lehetett teljes, hiába szerették volna nagyon.
Willow egyszerűen pedig csak ideges volt ettől, hogy mi fog történni köztük. Az iskola többi tanulója és a pletykáik meg már egy másik téma voltak. Mégis ki akarna barátkozni egy olyan lánnyal, aki majdnem megölt valakit, majd kiderült, hogy egy vérfarkas?
A hajadon nagy nehezen visszatérve a valóságba gondolatmenetéből még egy pillantást vetett az ölében fekvő üres pergamenre, majd nemes egyszerűséggel felkapta s összegyűrte.
Úgy döntött, nem ír levelet. Mi szükség van rá, ha be is mehet hozzá a kórházba? A levél csak gyávaságát mutatná, ha oda sem tolja arcát a Szent Mungóba. Bátor döntést hozott, ám nem tudta hogy fogja véghez vinni, Sierra azonban megérdemelt volna egy látogatást, ebbe biztos volt.
Sóhajtva pillantott ki újra az ablakon a ködös tájra. A Roxfort kastély egyre közelebb volt.
- Majdnem kinyírtam valakit egy diszkóban, résztvettem 5 tárgyaláson, és még nem roppantam bele a depresszióba, ha ez nem kottyant meg nekem, akkor ez az öreg iskola meg még pár új ember az életemben már végképp nem fog, nem igaz? - jegyezte meg magának még utoljára mielőtt még a vonat az állomásra nem ért.
Ó, és mekkorát tévedett...

Hát, sziasztok! Itt vagyok az új, 2. sztorim 1. részével hivatalosan is. Nagyon remélem, hogy eddig tetszik, mert ezt a történetet már vagy 1 éve meg akarom valósítani. És tudom, hogy még sok kérdés van a fehetekben, de sztori közben majd minden kiderül :). További szép napot mindenkinek! <3